2015. augusztus 21., péntek

Kritika #74 - Midnight Memories

Író: LovedYouFirst and Summer1D
Cím: Midnight Memories
Link: xxx

FEJLÉC:

Az alap nem olyan rossz, és a színe illik minden máshoz. Aztán van ott óra, amely az időt jelenti, de mégis kettő van belőle. Soha életemben nem találkoztam még ennyire ronda betűtípussal, és betűszínnel sem. A háttérben bujkáló Harry kivágása annyira rossz, hogy nem tudom szavakba önteni, Chrissy Costanza feje pedig egyrészt zöld, mint egy ufóé, másrészt pedig irreálisan nagy a fejléchez képest. Mellesleg az ő kivágása is lehetne precízebb, de ne erőltessük.
10/2

DESIGN

A színek passzolnak, örülök, hogy legalább nem szúrtad ezt el. A modulcímek és a bejegyzések címének képe/fejléce borzalmas, ezzel a fehér/zöld színnel pedig egyenesen gusztustalan, pont úgy, ahogy a menüd is. Bár a bejegyzéseid sorkizártban vannak írva, megfelelő betűméretben, mégis úgy érzem, hogy nem elég egyetlen fejezetnek csupán körülbelül nyolcszáz szó. Egy normális fejezetnek több szót kell tartalmaznia, mint ezer. De ez még kilencszáz sincs. Sőt, lehet, hogy nyolcszáz sem. A modulelrendezéseden így változatnék, valamint betennék a menü alá egy archívumot is. Tudod, az nagyon hasznos.
-          Szavazás
-          Információk
-          Menü
-          Archívum
-          LovedYouFirst blogja
-          Olvasók
-          Chat
-          Cserék
-          Profil
A menüdet pedig valahogy így komponálnám össze:
















10/5

KARAKTEREK

Az én szemszögemben ez teljesen abszurd. Már maga a történet is ilyen, de én most a szereplőkre gondolok. Negyvenöt fejezeten keresztül volt idejük változni, bőven. Bármit. De itt semmit nem változott senki. Chloét egy erős nőnek kellene elképzelnem? Nem tudom, egyszerűen nem megy. Harry egy védelmező barát. Na, jó, talán félig. A másik fele meg? Nézzük.

Chloe: Az elején megtudjuk róla, hogy milyen szörnyű gyerekkora volt, és, hogy a testvéreivel bekerültek egy intézetbe. Zayn Malik a rokona természetesen, de nem tud segíteni, hát hogyne, Chloe pedig kis nyulfarkinca ahhoz, hogy merjen neki szólni. Ehelyett megbízik a hazug bátyjában, hogy majd ő, talál munkát, és eltart három embert. Hogyne. Tizenhét évesen el is hagyhatja az intézetet, de kilakoltatják őket a lakásból, mivel nem tudják fizetni. Talán dolgozni kellett volna addig, amíg ott laktak, nem? És nem sírni, amikor már megtörtént a baj. Aztán egyik éjjel séta közben PONT a One Direction házához tévednek, és a kishúgica PONT be is megy. És Chloe PONT összefut Liammel. És ő PONT segíteni akar. És PONT emlékszik arra a fényképre. És PONT. Ekkora véletlenek? Hmm… kicsi a világ. Vagy inkább a ház!

Liam Payne: „Én hátsó szándék nélkül segítek, mert Zayn csinos rokona vagy. Nyugodtan töltsd nálunk a karácsonyt a két testvéreddel.” Mottó. Liam Payne mottója. Avagy a One Direction senkit sem használ ki. Hahaha. Vicces lány vagy.

Zayn Malik: Hm… most, hogy véletlenül tud segíteni a rég elvesztett rokonának, megragadja az alkalmat, de, amikor jobban kellett volna neki a help, mint bárki másnak, akkor benn csücsükélt a jakuzziban, és élvezte a luxust. Mellesleg szerintem egész végig le se szarja az egészet. Amikor megjelent az első nap a konyhában egy szót sem szólt. Még annyit sem, hogy szia. Pedig tudta, kivel áll szemben.

Harry Styles: „Chloe, te vagy a mindenem. Érted bármit.” Persze. Mindenhol ez a duma, csak a csaj neve más, és kész. Mintha annyira kéne őt csodálni. Jó hangja van? Tényleg, hasonlít egy fába szorult féregéhez. Emellett még nyálas is, és megbízhatatlan. Összejön PONT egy kolduslánnyal, akit be kellett fogadni. Igen. Hogyne. Nagyszerű. Nem.

Eleanor: Kedveltem őt a történetben, hiszen nagyon kedves, és tiszteletreméltó egyéniség, egyáltalán nem egy ribanc. De. A naivsága valami hihetetlen. Hogy a 1D-nek nincsen soha hátsószándéka egy megszorult lánnyal? Ugyan. Ez csak mese habbal. Normális esetben a One Directionnek MINDIG van hátsó szándéka.
10/5

FÜLSZÖVEG/ALAPSZTORI

A történet szerint van egy kislány és az anyukája. Esti meseként mesélik ezt a történetet, mégis a lány szeméből van megírva. Mintha egy visszaemlékezés lenne az egész, és ez nekem nagyon tetszik. Nem találkoztam még hasonló megoldással, szóval igazán egyedi. Na, de visszatérve a történetre. A csajról szóló történetben a főszereplő anyja meghal, a nevelőapja kisemmizte őket, ééés ezért a gyerekek nevelőotthonba kerülnek. Amikor kijönnek otthon, nincs hová menniük, a lakásból is kilakoltatják őket: egy szóval földönfutók lesznek. Na, igen, és ekkor jön a fekete leves. Karácsonykor, amikor sétálnak, meglátják, hogy egy gyönyörű házban buli van, és a kishúg befut. Chloe utána megy, de arra nem számít, hogy ő most a One Direction házában játszik fogócskát a tesójával, amíg nem találkozik Liammel. Felajánlja a lánynak a segítségét, miután felismeri, hogy látta őt Zayn egyik képén, majd összerakja az egész sztorit, miszerint: Chloe Zayn Malik sosem látott unokahúga. Na, ezzel a történettel az ég adta világon semmilyen problémám nem lenne, ha hiteles lenne. Az, hogy egy idegen lánynak felajánlja valaki, hogy ott szálljon meg, ráadásul pont Liam Payne, az egyenlő a lehetetlennel. Az oké még, hogy áll egy hotelszobát, vagy valami, de hogy ilyen egyszerűen és simán:
-Hé, aludj már ma nálunk! – ez egyszerűen képtelenség. Amint valaki ezt felajánlja egy… koldusnak, az első gondolat: „megöl álmomban”. „Megfenyeget.” „Kirabol”.
Valamint, hogy két unokatesó sose találkozzon szinte, az se valami normális dolog. Oké. Még ha tényleg nem is látták egymást, akkor is Zayn segíthetett volna Chloenak, amikor olyan helyzetbe kerültek. A pénz nem boldogít, de jó, ha van. A srácnak pedig volt elég, tehát az, hogy először a siker, utána a család… én emiatt Zaynt egy szarházi gazembernek tartom. Na, nem mintha másképp nem így tennék, de így végleg elásta magát.
Mellesleg szeretném megkérdezni, merre van a fülszöveged? Még, ha nem is tudsz írni, akkor is felkeresheted a végtelenül bájos bloggerinát, Sayaa Badrickot, aki nagyszerűbbnél nagyszerűbb fülszövegeket ír. Na, jó, ha nem hát nem, én összedobtam neked egyet. Remélem, hasznát veszed a későbbiekben.

Egy mesének indult. Vagy talán mégsem?
Chloe élete sosem volt a legjobb, hiszen még a legtöbb lány arról álmodik, bár az övé lenne a suli legszebb pasija, vagy bárcsak ő kapná meg az új Chanel ruhát, addig főszereplőnk nem vágyik másra, csak életre. Egy olyan életre, ahol saját lakása van, és a szomszédok nem lakoltatják ki, egy olyan életre, ahol testvéreinek a legalapvetőbb dolgokat biztosítani tudja, egy olyan életet, ahol a karácsony szent ünnep, és nem azzal telik, hogy az utcán kóborol éjnek éjjelén.
Harry Styles minden lány álma. Ki ne akarna olyasvalakinek a barátnője lenni, aki egy világszerte híres, öttagú fiúbanda tagja. Aki megengedheti magának a luxust, aki megteheti, hogy minden héten más lánnyal alszik, akinek nincs más problémája csak az, hogy ne aludjon túl sokáig az interjúi miatt. Egy valami azonban még számára is rejtély: Mit keres karácsony másnapján három idegen a konyhájában?
Két ellentét találkozása, akik talán mégis hasonlítanak. Egy történet arról, hogy a pénz talán nem jelenthet mindent, és, hogy a karácsonyi álmok igenis valóra válnak.
10/6

TÖRTÉNET

Prológus
Éppen a számítógépem felett görnyedtem, és dolgoztam. Nem szeretem, ha ilyenkor zavarnak. Lecsuktam a gép tetejét, és elindultam felfelé a lépcsőn, a 6 éves kislányom szobája felé.
Nos, ha számodra ismeretlen a számítógép és a laptop közötti különbség, elmagyarázom. A számítógép áll magából a számítógépből, egy egérből, egy monitorból és egy klaviatúrából. A laptop tulajdonképpen ennek a miniatűrösített változata, melynek a tetejét le lehet csukni. Valamint próbáld meg eldönteni, hogy jelen időben vagy múlt időben írod-e a mondatokat, mert nem csak olvasni rossz, hanem még saját magadat is összezavarod. Néhány helyen ezt észrevettem. Szóval, ez a mondat akkor lenne értelmes, ha így írnád: Éppen a laptopom felett görnyedtem, és dolgoztam. Nem szeretem, ha ilyenkor zavarnak. Lecsuktam a gép tetejét, és elindultam felfelé a lépcsőn, a 6 éves kislányom szobája felé.

Le kell adnom határidőre azt a szerződést, és még nem vagyok vele teljesen kész.
Mintha egy hatévesnek lenne fogalma arról, hogy mit jelent a szerződés

Ezen a két hibán kívül más kijavítandó hibád nincs, azonban ügyelj arra, hogy a kötőszavak, mutató névmások elé vesszőt tegyél, ha viszont új gondolatmenetbe kezdesz bele egyetlen mondatban, akkor a pontos vessző az ideális.
Például: Hazudtam neki a saját érdekemben; most már tudja mi az igazság.
Tehát akkor kell használni, amikor egy mondatot két mondatra tudsz osztani. J
A prológusod lezárása hihetetlenül tetszik, nagyon jól megoldottad. A prológus vége izgalmas, pont akkor ér véget, amikor az első fejezetnek kell kezdődnie, és, amikor a legizgalmasabb részhez ér a cselekményszál.

1.fejezet

Egy mentő autó volt.
Egy mentőautó volt.

A mentő autó ajtaja bezárult, én pedig észrevettem a bátyámat, ölében a kishúgommal, miközben az öcsém mellette állt.
A mentőautó ajtaja bezárult, én pedig észrevettem az öcsémet, majd a bátyámat, ölében a kishúgommal.

Ott feküdt az a nő, aki a legfontosabb volt számomra, attól függetlenül, hogy ezt nem mindig mutattam meg neki.
Ott feküdt az a nő, aki a legfontosabb volt számomra, attól függetlenül, hogy ezt nem mindig mutattam ki neki.

Az orvos bejött,kihívott engem és a bátyám.
Az orvos bejött; kihívott engem és a bátyámat.

- Sajnálom. Az édesanyjuk rákja annyira elsúlyosodott, hogy nem tudunk rajta segíteni. Nem tudni biztosan, mennyi ideje van még hátra, talán már csak néhány perc. Addig menjenek be hozzá. Őszintén, őszintén sajnálom.
Hát én még ilyen hülye orvossal, aki még a mondandóját se tudja normálisan megfogalmazni, még nem találkoztam.
- Sajnálom. Az édesanyjuk rákja már a végstádiumban van, így nem lehet már rajta segíteni. Nem tudni biztosan, mennyi ideje van még hátra; talán már csak néhány perc. Addig menjenek be hozzá. Őszintén sajnálom.

Fél évre nevelő intézetbe kerültünk, és csak akkor jutottunk ki amikor a bátyám betöltötte a 18-at. Az volt az utolsó nap amikor láttam.
a.      MINTABÁTTY!
b.      Fél évre nevelőintézetbe kerültünk, és csak akkor jutottunk ki, amikor a bátyám betöltötte a 18-at. Az volt az utolsó nap, hogy láttam.

- Mi lenne, ha ebből a pénzből vennénk Beninek karácsonyi ajándékot?- a bátyánk nevének hallatán gombóc költözött a torkomba.
a. Hülyegyerek! Annak akarsz ajándékot venni a semmiből, akinek ezt a sorsot köszönheted! Tudod, mit csinálj vele…
b. - Mi lenne, ha ebből a pénzből vennénk Beninek karácsonyi ajándékot?- A bátyánk nevének hallatán gombóc nőtt a torkomban.

Délután öt órakor már mind a ketten felébredtek, de még hagytam őket pihenni, mert inkább napvilágnál aludjanak biztonságban, mint éjjel egy ugyanilyen padon, kitéve minden veszélynek.
a.      Karácsony. Tél. És ők a fagyos padon alszanak. Még csak nem is fáznak. Edward Cullen 2!
b.      Délután öt órakor már mindketten felébredtek, azonban még hagytam őket pihenni, mert inkább napvilágnál aludjanak biztonságban, mint éjjel egy ugyanilyen padon, kitéve minden veszélynek.

Természetesen ismertem őket, és tisztában voltam vele hogy most nem vagyok jó helyen.
Vagy pont, hogy megfogtad az Isten lábát Liam Payne cuki kis szívecskéje miatt.

2.fejezet

-Anya, honnan ismered ezt a Zaynt?- vágtam a közepébe. Sóhajtott egyet, majd leült egy székre. Én is elhelyezkedtem vele szemben, és vártam hogy elkezdje.
- Ő az egyik rokonunk, vagy valami hasonló. -kezdte.
a. Zayn Malik rokon, és nem tudják. Aaaaaz szép.
b. -Anya, honnan ismered ezt a Zaynt?- vágtam a közepébe. Sóhajtott egyet, majd leült egy székre. Én is elhelyezkedtem vele szemben, és vártam, hogy elkezdje.
- Ő az egyik rokonunk, vagy valami hasonló.-kezdte.

- Ismerős vagy nekem! Nem lehet, hogy láttalak már valahol?- nézett rám, mire én ledermedtem. Felé fordultam, és lassan megráztam a fejem.-De, de én biztos vagyok benne! Egy fényképen, vagy valahol!- kezdett el gondolkodni, de én hamar közbeszóltam, mielőtt még juthatott volna bármire is.
- Annyi lányt láttál már életedben, lehet az utcán megláttál valahol, vagy hasonló.- próbáltam meg elhitetni vele. Nem sikerült.
- Nem, én biztos vagyok benne, hogy egy fotón láttalak.
Ez teljesen olyan, mintha az egyik szomszédvárosban élő emberrel beszélnék.
-Hm… ismerős vagy te nekem! Nem lehet, hogy láttalak már valahol?
- De, meglehet.
- Nem, én biztos vagyok benne, hogy a buszon láttalak! Száz százalék!
Valamint ez a beszélgetés, miről is ad tanúbizonylatot? Hogy Zayn tudta, van egy unokahúga, mégsem kereste fel!
Mellesleg Liam is pont emlékszik arra a fotóra, micsoda véletlen. :o

Gondolkodás nélkül húzódtunk be a törpékkel a fal takarásába, bőven elég egy plusz fő tudomása is az itt létünkről, nem szándékozom szétkürtölni mindenkinek.
Tehát… titokban akarod tartani, hogy az ő házukban töltötted a nyomorult kis éjszakádat, az ő házukba léptél be a testvéreiddel tegnapeste, ééés az ő házukból akarsz kiosonni korareggel. Éljen az egyenesség!

Ó, és bár most az utolsó előtti fejezeted jönne soron, azért megjegyezném Eleanor megjegyzését a harmadik fejezetben, miszerint a 1D-nek nincsenek hátsó szándékai. Igen, tényleg elképzelhetetlen, hogy legyen. Ugyan már! Ez nem a középkor!

45.fejezet

És itt kéne megcáfolnod azt a hitemet, hogy a 1D egy homoszexuális kisfiúkból álló banda. Komolyan. Rányitni, majd ráesni egy éppen… meztelen párra?? Aztán nem, hogy bocsánatot kérni, még röhögni, és rángatni a takarót, na, ez… igazán GYEREKES! Chloe meg éppen elfelejti, hogy meztelen… na, jó, nem mondok erre semmit.

- Harry, ha bámulsz nem tudok aludni!- mondtam rekedtesen, még nagyon reggel volt.
Aha. Azért fekszel mellette meztelenül, mert aludni szeretnél. Mellesleg, ha alszol, akkor nem látod, hogy bámulnak. Fordulj el, vagy mittomén’.
- Harry, ha bámulsz, nem tudok aludni!- mondtam rekedtesen, még nagyon reggel volt.

- Harold, komolyan stúdiózni hoztál?!- már szinte rajta csüngtem, miközben röhögve böködtem a felső testét, annak érdekében, hogy végre rám figyeljen.
Régen volt egy jó kis mese, akinek a kopasz, kisfiú főszereplőjét Haroldnak hívták. Ó, a régi szép idők…
- Harold, komolyan stúdiózni hoztál?!- Már szinte rajta csüngtem, miközben röhögve böködtem a felsőtestét, annak érdekében, hogy végre rám figyeljen.

-Csak nem Styles?-mosolyodott el, ezzel kivillantva a tökéletesen fehér fogsorát.
-De -Hazz a tarkóját vakarta.
Ééés vagy nem ismerte fel, és tényleg nem hallott még róla, vagy felismerte csak teszi a hülyét. Utóbbira tippelnék.

-Óh Jézus, milyen szerencse pont oda... Nem is néztem, csak örültem, hogy elértem a liftet.
Összezavarodtam. Most Harryhez vagy Jézushoz beszél? (Muhahahahaha, de viccig vagyok én)

-Esetleg megtudhatom a hölgy nevét? Nagyon ismerős...-nagyon kedves volt a hangja.
Szerintem a koldulós-időszakból látta valamelyik sarkon. :D Vagy csak a padon humizni.
-Esetleg megtudhatom a hölgy nevét? Nagyon ismerős...- Rendkívül kedves volt a hangja.

-Öhm... Harry-kezdtem -nyom a telód.
-Azt hiszem, az nem a telóm -vakarta meg a tarkóját, mire nekem kikerekedett a szemem, és az arcom elöntötte a pír.
Na, én itt szakadtam. Elképzeltem és… na, jó, hozok egy zsepit. :D

-Köcsög vagy, Harold -csóváltam a fejem nevetve.
-Uhm igen? És mondd, kislány, miért állsz szóba ilyen köcsögökkel,mint én?-kérdezte sunyin vigyorogva, majd csikizni kezdett.
Ahogy a fülszövegben írtam egymás ellentétjei vagytok, de hasonlítotok, ami arra ad következtetést, hogy mindketten azok vagytok. Két köcsög szerelme. Álomba illő történet. :D

-Valami rosszat mondtam?-nézett aggódva.
-Nem, dehogy!-cáfoltam meg azonnal.
-Akkor miért sírsz?-állt fel.
Mert fáj, ahol megnyomott a telód, brühühühühü :DDD Hát ez már csak jobb lehet. Remélem. Ugye? Ne válaszolj.

-Na akkor, azt szeretném, ha énekelnél nekem egy picit-nézett rám kiskutya szemekkel.
-Rendben -mondtam, majd a mikrofonhoz léptem. -Nyomassuk!
Mit fog énekelni? Boci, boci, tarka?
10/5,5

Összesen: 50/23,5

Igazság szerint:
-          jól fogalmazol, de a szinonimákat és a helyesírásra vonatkozó törvényeket átnézném a helyedben
-          a számokat betűvel írd, mert úgy szebb
-          olvass többet, hogy tudd, mely szavakat kell egybe, és mely szavakat kell külön írni
-          olvasd vissza magad, miután kész lettél, és próbáld meg külső szemmel megítélni a történeted


Kritikám nem bántó, csupán építő jellegű! Semmilyen bántó szándékkal nem rendelkezik! 


2 megjegyzés:

  1. Köszönjük szépen!:) Miért érzem úgy, hogy nem vagy Directioner?:D Vagy tévednék?:)... Lényegtelen. Tényleg köszi, hogy időt szántál ránk, elolvastad és megírtad, igyekszünk minnél több dolgot megfogadni. Köszi:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen; örülök, hogy meg vagytok elégedve vele.
      Úgy érzed nem vagyok Directioner? Hmmm... sejtelmem sincs, miért :DDD

      Törlés