Blogajánló #58

Warrior flock 

Egy lány...

...aki nem tudja hogy farkas. Egy lány, aki eddig szinte majdnem csak gondtalanul éli világát, hihetetlen módon farkassá válik. Egy lány, aki még csak éppen betöltötte a tizenötödik életévét. Szülei tudták, hogy lányuk farkas, és nem akarták, hogy ez bekövetkezzen, de megtörtént. Nem tudnak ellene mit tenni. Nem zárhatják be lányukat egy örök életre a szobába, hisz az nekik is fájna. A lány nagy nehézségekkel viseli az átváltozást, de szülei, és - szintén - farkas barátjai segítenek neki átvészelni ezt a szörnyű időszakot. Ki tudja, hogyan fogja viselni a történteket a lány? Senki. Viszont ha követed a blogot, akkor nem rövid időn belül, de megtudhatod mindezt. 

Prológus

Egy sötét utcát szeltem barátaimmal hazafelé. Körülbelül este nyolc körül járhat. Az utca végén el kellett válnunk. Én az utca másik irányába vettem az irányt. Lassan lépkedtem, és nyomkodtam a telefonom. Pár perc séta után az utca végén egy sötét alakra lettem figyelmes, és mögötte három kutya félére. Kicsit összerezzentem, de nem ijedtem meg. Az alak megindult felém, a kutyák pedig utána. Ahogy egyre közeledtek, - fel-fel pillantva a telefonból - vettem észre, hogy azok a kutyák, nem is kutyák. Ekkor már tényleg meg ijedtem.

Addig találgattam, hogy mik lehettek, míg elég közel nem értek hozzám. Farkasok. Amik látszólag kissé éhesek.

"Ne félj Destiny, nem bántanak." - nyugtattam magam. Az ember arcát egy csukja fedte, így csak annyit tudtam kivenni belőle, hogy férfi. Mikor elment mellettem, tekintete találkozott az enyémmel. Szeme ég kéken csillogott. Miután elhaladtunk egymás mellett, pár méterre tőlem megállt. Nem tudtam mit csináljak, ezért inkább csak mentem tovább, és a telefonomat nyomkodtam.

A farkasok halk morgásba kezdtek, az én léptem pedig egyre szaporább lett, míg a végén lassú kocogásba kezdtem. De a farkasok morgása egyre csak hangosabb lett, és nem bírtam megállni, hogy ne nézzek hátra, hogy mi történik a hátam mögött. Kár volt megfordulnom, ugyanis a farkasok és az ember ott loholtak a hátam mögött. Az embernek mintha hirtelen még jobban csillogott volna a szeme, és a kezén megszakadt a fekete pulóvernak az anyaga. Körme helyén karmok nőttek, foga olyan lett mint a farkasoké.

Fél perc múlva eggyel több farkas állt előttem vicsorítva. Azt sem tudtam mit csináljak. A telefonom kiesett a kezemből. Kissé ingatagnak éreztem magam alatt a talajt.

Egy óvatlan pillanatban az egyik farkas letepert a földre, és nyála arcomra folyt, amitől alig láttam valamit. Aztán a többi is körém gyűlt.

Sosem gondoltam volna, hogy így fogok meghalni. De ha már egyszer így kell, akkor legyen így. Ezt hozta a sors.

-Szeretlek Will. - Will a suli leghelyesebb sráca, akibe totálisan beleszerettem. -  - egy könnycsepp gördült le arcomon, és ebben a pillanatba egy harapást éreztem az oldalamban. A nagy fájdalomtól sikítani sem bírtam, rögtön elájultam.

***

- Másnap -

-Mi történt velem? - próbáltam felmászni a pihe-puha ágyamból, de nem nagyon ment.

-Sht. Pihenj. - szólt egy hang az ajtóból. Anyu volt az, apuval az oldalán. Odajöttek mellém, majd egy-egy puszit leheltek a homlokomra. Ledobtam magamról a takarót, és szörnyűlködve láttam, mi is történt velem valójában. A hasam tiszta harapás, és véraláfutás. A lábam sem különb.

Részletek a történetből: 

02. Rész - Kölyök

"Két óra, és pár perc után mindannyian popcornos zacskóval a kezünkben, elégedetten távoztunk a moziból. Miután a mozi előtt mindannyian elbúcsúztunk, mindenki megindult hazafelé. Én egyedül folytattam most az utam, hiszen az ikrek nem tudtak eljönni a moziba, mivel nyaralnak. Miután befordultam a sikátorba, kissé megborzongtam, mivel itt történt az, mikor széjjel harapdáltak a farkasok. Lassan megindultam a sikátorba. Nem hosszú, de azért mégis olyan sötét van benne, hogy alig látok el az orromig is. 

Pár másodperc múlva egy halk szuszogást hallottam. Ahogy egyre közelebb értem a sikátor végéhez, úgy erősödött a szuszogás is. A sikátor végén egy konténer áll, az mellett egy széjjel szaggatott dobozka. Valószínűleg abból jön a szuszogás. Kicsit közelebb mentem, majd még közelebb, és közelebb, mígnem a doboz fölé hajoltam. A telefonommal egy kis fényt csináltam, hogy lássak is valamit, majd belevilágítottam a dobozba. Meglepetésemre egy kölyök farkas volt benne a dobozban. Szép kék szemei szinte világítottak, és olyan tekintetet sugárzott, mintha azt akarná, hogy ne bántsam. Nem is bántottam volna. 

-Nahát te hogy kerültél ide? - suttogtam, majd telefonom a doboz még ép szélére tettem kis világosságért, majd kiemeltem a törékeny kis állatot a dobozból. Egyik mancsát rátette a vállamra, másikkal a felkaromon támaszkodott, és úgy nézte az arcomat, amit bevilágított a telefon, és a hold világító fénye. Akkor vettem csak észre, hogy valójában mit is tartok a kezemben. Egy törékeny kis farkas, aminek az anyja bármelyik pillanatban itt lehet, és szét téphet. 

Pár percet vártam, de az anyja sehol sem volt. Levettem magamról a bőr dzsekim, és belecsavartam abba a kis kölyköt, hogy ne fázzon, mivel így éjjel kezd hűvös lenni idekint. A kicsi meg is hálálta, mivel mikor felemeltem megnyalta az arcomat, mire csak mosolyogtam egyet. Megfogtam a telefonom, majd megindultam hazafelé a kicsivel a karomban. 

Mikor beléptem a kapun, a kicsi már majdnem elaludt a karomban, ezért kicsit meglökdöstem, mire felsóhajtott. Ismét mosolyogtam rajta egy jót, majd bezártam az ajtót, és tovább mentem. Mikor beértem, már minden korom sötét volt. Feloltottam a villanyt, levettem a telefonról a világítást, majd letettem a kicsit a kanapéra. Melegítettem neki friss tejet, kiöntöttem egy tálba, és odatettem mellé. Olyan jóízűen itta, hogy nem bírtam nem le fotózni. Mire lefotóztam, már ki is fogyott a tálból a tej, és a szemei szinte feléledtek, kérte az újabb adag tejet. Melegítettem még neki vagy háromszor, mire már elég volt neki. Megfogtam a teli pocakos kis kölyköt, és felvittem hozzám az emeletre. Betettem a fotelomba, és jól betakargattam. Megvártam míg elalszik, majd elmentem lefürdeni. Mikor visszaértem, a kicsi ki volt takarózva, és úgy aludt. mint a macskák szoktak. Kitekeredve. Ezt is meg kellett örökítenem. Miután elkészült a kép, bebújtam az ágyba én is, és kikapcsoltam az agyamat teljesen. Így aztán hamar álomba szenderültem." 

03. Rész - "Nem fogom feladni!"

"Közben a falkában

-Te, Myra. Nem kéne már rákeresni arra az új falka tagra? - kérdezte tőlem Ordas, aki éppen egy szikla tetejére mászott fel az erdő szélén. 

-Nem tudom. Majd idehívja őt a hazaszeretet. - nevettem egyet, de amúgy meg tényleg én is kíváncsi vagyok rá. Mondjuk nem csak én, szóval erről ennyit.  

Kisvártatva megérkezett SilverJoe, akit a nagy vörös bundájáról lehet felismerni, és az ijesztő fekete szemeiről. Most, hogy belegondolok, tényleg hát borzongató.  Az a két sötét szem pár, és a vörös bunda. Már a gondolatától is a hideg ráz ki, nem, hogy még egyszer magam ellen fordítsam.  Ordas lemászott a szikláról, és üdvözölte SilverJoe-t, ami náluk egy emberré visszaalakulás jellemzett, és egy baráti kéz fogás. SilverJoe már sokkal idősebb nálunk. Farkas évben számítva, olyan száz-százhúsz éves lehet, de ezt csak ő tudja. Visszaváltoztam én is, és odamentem az öreghez. Nálunk, mikor visszaváltozunk, akkor mindenki csak "öregJoe"-nak hívja. Emberként ötven éves, és még mindig át képes változni. Mindig is csodáltam, hogy még mindig változás képes. Jó, mondjuk én sem régóta ismerem, hisz még én is csak öt éve vagyok farkas. De ez az öt év csodásan telt köztük. Eddig. De remélem a jövőben is így marad.

-Gyere Myra. Ebéd van. - szólalt meg mögöttem Ordas, ezzel megszakítva gondolat menetemet. Még egy utolsó pillantást ejtettem a gyönyörű tájra, majd megindultam a rezervátum felé. Nem túl nagy, ám nem is szűkös a hely itt nálunk. Olyan átlagos féle. Kevesen vagyunk, de erősek. 

Mikor beértem a konyhába, csak az ikereket, Sam-et és Shasta-t találtam bent, akik jóízűen falatozták a frissen kisült rántott húst. Helyet foglaltam a két srác között, és szedtem magamnak a jó illatú paradicsom levesből. A nyálam majdnem kifolyott a számból, de hál' istennek sikerült visszafojtanom. Annyira íny csiklandó a leves. Miután kiszedtem a részem, azonnal kanalat ragadtam, és gyorsan betömtem az egészet. A rántott hússal sem tettem másképpen. Mondjuk azt már kicsit lassabban ettem, mert azért én sem vagyok egy aprító gép. De a srácok olyan gyorsan ették, hogy nem bírtam megállni, hogy én se egyek lassan. Igen, ők még mindig ettek. Repetáztak. Nem hogy inkább mennének tornázni. Így is kissé elhíztak a nyáron. Na jó, én nem szólok inkább a hatvan kilómmal. De viszont ha átváltozok, akkor tökre szeretem magam nézni a tükörben. Ott olyan jó alakom van. 

-Na én végeztem. - böfögött egyet Shasta. 

-Disznó! - nevettem, és elvettem előle a tányért. - De mondjuk azt hiszem én is. - néztem a maradék fél húsra, amit a tányéromon hagytam. 

-Hopp, ezt elcsórtam! - rántotta ki a húst a tányérról Ordas, ami a hirtelen jött lendülettől kicsúszott a kezéből, és a háta mögött levő kukában landolt. 

-A kis szerencsés. - nevettem, majd felálltam, és bevittem a tányérokat a konyhába, ahol SilverJoe felesége, Luna pakolgatta helyre a már elmosott tányérokat. Odaadtam neki a nálam levőket is, és kimentem a többiekhez, akik éppen tanácskozást tartottak. Leültem melléjük, és figyelmesen hallgattam, amit a vén, bölcs, öreg Sanders regélt azokról a Vérfarkasokról, akik még úgymond "újak". 

 -Mikor megérzik a teliholdat, akkor a legveszélyesebbek. Gondolom tudjátok, hiszen ti is akkor voltatok a legveszélyesebbek...

-Na meg akkor, mikor a csajunkat akarják megszerezni! - vigyorgott Sam a mellette ülő Krilly-re. Ordas ugyanígy tett, csak ő Shelby-ra, Sanders és Amber lányára nézett. Igen, a vezérek lánya bevésődött Ordasnak. 

-Vegyük komolyra a szót Sam és Ordas. Tudom milyen ha be van vésődve valaki, de azért igazán végig hallgathatnátok, mivel nemsokára egy új taggal bővül kis csapatunk. Szóval értitek, mire is akarok kilyukadni. - mondta. Én nagyon is megértem, hogy miért kapta fel kicsit a vizet. Én sem szeretem, ha valaki belenevet, vagy beleszól és viccet csinál egy komoly dologból. - Na szóval, ott tartottam, hogy ti is voltatok olyanok, mint ami majd a lányból lesz. Durvák, haragosak és önteltek. Mindenkiben majd a rosszat látja, és el akar majd menekülni. De ezt nem engedhetjük meg. Itt kell tartanunk, amíg a nap fel nem kel. - kis szünetet tartva ismét belekezdett. - Myra. Téged bízlak meg azzal, hogy figyeld a lányt, és barátkozz össze vele.  

-Igenis. - mondtam, majd befutottam a nekem és unoka testvéremnek, Nikki-nek épített kis fazáhba. Már meg is volt a tervem, hogy hogyan juthatok a közelébe. Gyorsan összecsomagoltam, elővettem egy cetlit, amire leírtam a kis tervem, és még egy utolsó pillantást vetettem a házra, majd elindultam ki a többiekhez. 

-Vigyázz magadra! - ölelt meg Shelby, és egy búcsú puszit nyomott az arcomra. 

-Jól van na, nem kell ennyire érzelgősnek lenni, visszajövök. - vigyorogtam. Megöleltem a többieket, és farkas alakba váltottam. A hátamon a táska majdnem ketté szakadt, de direkt azért ebbe a tágulékony táskámba pakoltam." 

4. Rész - "Hamarosan az leszel."

"Myra szemszöge

Miután elmentünk Dest-től, én azonnal visszamentem az úgymond "búvóhelyemre". Biztos felmerült a kérdés benned, drága olvasóm, hogy hogyan is ismerkedtem én meg Amy-vel ilyen gyorsan, és mindezt Dest tudta nélkül? Nos, nagyon egyszerűen. Van egy főzet, aminek a nevét nem tudom, mivel nincs ráírva a címkéjére. Jó, tudom, anélkül is tudnom kéne. Csak annyit tudok róla, hogy ha megitatjuk az illetővel, akkor az rögtön tud rólad mindent, és úgy kezel, mintha a legjobb barátja lennél, vagy pedig már egy éve ismeritek egymást. Nos, hál' Istennek, ezt sem felejtettem el, és miután megtaláltam Dest legjobb barátnőjét, megitattam vele, úgy mintha egy szörp lenne, ugyanis zöld alma színe van, és az íze is arra hasonlít. Állítólag.

Aztán, hogy milyen az íze, azt nem tudom, még nem próbáltam. Viszont úgy látszik, Amy-nél megtette a hatását, hiszen úgy adott be, mintha régi ismerőse lennék. De ebben a szerben tudjátok mi a jó? Na nem, ugye? Elárulom. Az, hogy ez egy örök életre szól, és mindig emlékezni fog rám. 

Viszont most térjünk vissza a jelenbe. Nyolc óra van, és én épp a Dest-ék háza felé vezető úton sétálok, azzal, hogy megkeressem Dest-et, és beszélgessek vele egy kicsit. De amint a házuk elé érek, meglátom, ahogy épp a kutyájának önti ki a tápot, és vizet ad neki, majd leül mellé, és elkezd hozzá beszélni. Én figyelmesen hallgatom, hogy miről beszél. 

 -Tudod Star, mióta tegnap éjjel idehoztam Shir-t, azóta valahogy boldogabb vagyok. - kezdett bele mondanivalójába. Bár alig hallottam valamit, de azért igyekeztem fülelni. Hála éles hallásomnak köszönhetően sikerült is.  - No, nem mintha veled eddig nem lettem volna boldog. Nehogy félre értsd. Hisz te kutya vagy, ő pedig farkas. Nem lehet majd sokáig velem, de megpróbálom majd sokáig magam mellett tartani. -mondta már kissé remegő hangon. A kutya még mindig evett, de ahogy az utolsó mondatot Dest kimondta, odament a lányhoz, és belefeküdt az ölébe. Szőrét simogatva beszélt hozzá, vagy egy órán keresztül, aminek a végén sírni kezdett. - Rájöttem, ki is vagyok valójában. - Itt ledöbbentem. Megjelent nála a legeslegleső jel, azaz az, hogy rájött, hogy ki is valójában. - Egy tizenöt éves, vérfarkas lány, akit sorra támadnak le a farkasok az éjszaka kellős közepén. Büszkén jelentem ki, hogy tizenöt évesen ennyi megrázkódtatást kibírtam, és ezt a vérfarkas dolgot is ilyen "könnyen" feldolgoztam. - mutatott idéző jeleket sírva az égbe. -  Más már rég szív rohamot kapott volna, vagy pedig az öngyilkosság mellett döntött volna. De én nem. Nem vagyok olyan, aki csak úgy egyszerűen a halálba menekül. Hiszen vannak barátaim, vannak szüleim, van egy kutyám és egy farkasom, akiket mindennél jobban szeretek, és értük érdemes élni. Rájöttem, nem szabad csak úgy feladnom. Nem állok meg az első nagyobb akadálynál. Többé nem becsülöm alá magam úgy, mint eddig tettem. Eddig egy senkinek tartottam magam, még a barátaimmal is. De már nem. Most érzem, hogy vagyok valaki, nem csak egy egyszerű, közép sulis lány. Vérfarkas vagyok és ezt büszkén jelentem ki. Nem fogok megállni az első tüneteknél és nem fogom bevenni a Farkasfüvet, akármennyire is fájjon az első, vagy akár a többi tünet. Nem fogom feladni! Destiny Younger vagyok, Vérfarkasként! - nézett fel az égre, és ráfeküdt a nagy termetű kutyára. Könnyei szaporán potyogtak, és lélegzete szaporább lett. 

Pár perc után felállt, és elindult be a házba könnyeit törölgetve. Belépett az ajtón, majd becsukta azt maga után. Lassan én is megindultam zsebre tett kézzel, és lehajtott fejjel visszafele. Meghatott, amiket mondott. Az, hogy eddig senkinek érezte magát, az oké. De, hogy ilyen hamar felfogta, hogy vérfarkas, az már kicsit furcsa. De hát ez van, nem lehet mindenki egyforma. Van aki hamar felfog dolgokat, van aki nem. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, amit azonnal le is töröltem, mielőtt még több tört volna ki. 

"Destiny Younger vagyok, Vérfarkasként!" - ez az egy mondat kavargott a fejemben egész úton, míg vissza nem értem a kibérelt házba. Beléptem az ajtón, és nem egy nem várt személy fogadott. Ordas üldögélt ott. 

-Hát te? Mit keresel itt? - kérdeztem, majd lehuppantam mellé. 

-Csak meg akarom tudni, hogy hogyan haladsz a lánnyal. - nyomta ki a tévét. - Szóval hallgatlak. - vigyorgott. 

-Hát, egész jól. - húztam ki magam, mint aki elégedett a dolgával. - Szóval... Most is onnan jövök. Rájött, hogy kicsoda is valójában. - mondtam büszkén. 

-Az hogy lehet? Ilyen hamar? - kérdezte csodálkozva. 

-Idézem Dest szavait: "Vérfarkas vagyok, és büszkén jelentem ki. Nem fogok megállni az első tüneteknél és nem fogom bevenni a Farkasfüvet, akármennyire is fájjon az első, vagy akár a többi tünet. Nem fogom feladni! Destiny Younger vagyok, Vérfarkasként!" - Ordas csak nézett. Nem érti, hogy hogyan foghatta fel ilyen hamar a dolgokat Destiny.

-Azta. - nyögte ki nehezen, mint akinek tényleg elakadt a szava. Szúrós szemekkel néztem rá, hogy ne aztázzon nekem, mert tudom, hogy nem gondolta komolyan. Erre ő meg még furcsán is néz vissza.

-Ne aztázz, mert tudom, hogy nem gondoltad komolyan. - mondtam.

-De... Oké. - vigyorgott. Kérte, hogy meséljem el neki, hogy milyen dolgok történtek még a délután. Tömören elmeséltem neki a fontosabb dolgokat, majd jöhetett az este.Kicsit meglepődött, hogy ilyeneket mondott a lány, és sírt is közbe, de hát ez van. Van aki sírás közben jön rá ki is, van aki pedig bulizáskor, vagy ki tudja mikor. Az ember akármikor képes rájönni valamire." 

5. Rész - Alakváltó

"Mindenem sajgott. Úgy kanalaztam össze magam, és indultam meg az erdő fele. Szapora légzésem kissé megnyugodott, ahogy közelebb értem ahhoz, bár lábaim sajgása inkább egyre erősödött. 

-Kezdődik... - hallottam meg valaki hangját a hátam mögül. - Készülj fel. Kicsit fájni fog. - suttogta. Hátra fordultam, és egy öreg, ámde mégis fürge férfival találtam szembe magam. Magas volt, vékony, csontjai szinte kilátszottak, bajsza hófehéren csillogott a holdfénytől. Hátraléptem egyet, amit egy vékonyka ág reccsenése követett. Megfordultam, és utolsó erőmmel futni próbáltam. Ami nem nagyon sikerült, mivel csak nagyokat léptem. Egyre próbáltam sietősebbre venni a lépteim, és a végére sikerült is. 

Pár percen belül egy tisztáson találtam magam, melynek a közepén egy szikla díszelgett, ahonnan be lehetett látni az egész tájat, illetve a holdat. Ekkor már teljesen sötétbe burkolózott a táj, olyan érzésem volt, mintha több százan figyelnének. Felmásztam a sziklára, és körbe néztem, ám a holdon megakadt a szemem. 

-Gyönyörű. - ahogy kimondtam ezt a szót, ágreccsenések hallatszottak mindenfelől. Sötét, villogó szempárak jelentek meg a fák és bokrok között. Ezeket követve két hatalmas mancsot láttam. Mik ezek? Kérdeztem magamtól. Mikor teljes alakjukat láttam, időm nem volt az ijedtségre. Éreztem, hogy a ruháim darabokban hullanak le rólam, és pár másodpercen belül meztelenül feküdtem a hideg sziklán. Mindenhol csak fájdalmat éreztem. Legszívesebben ordítottam volna, de az ösztöneim arra hajtottak, hogy ne tegyem meg. Légzésem most minden eddiginél gyorsabb lett, szemeim le kellett csuknom, különben leszédültem volna a szikláról még fekve is. Hirtelen végignyilallt egy hatalmas csípés a tenyereimen és lábfejeimen, amire muszáj volt kinyitnom szemeim, viszont már ez is nehezemre esett. Körmeim helyén karmok díszelegtek, és egyre sűrűbb, fehér szőrzet kezdte ellepni végtagjaim, majd egy hatalmas reccsenést követően mancsaim lettek, de kétszer akkorák, mint a normális farkasoknak. 

Térdeim össze kellett húzzam, mert azok is elkezdtek nőni, ugyanúgy, ahogy az egész kezem. Majd szétpattantak a kezeim, de mégsem. Egy pillanat alatt lepte be a fehér bunda a végtagjaim. Testem hirtelen összeszűkült, mintha egy pólyás kisbaba lennék, a levegőt forrónak éreztem magam körül. Olyan érzésem volt, hogy ég az erdő. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és azonnal vissza is csuktam, mivel ahogy kinyitottam csak egy villanást láttam, majd elkezdtek égni. Körülöttem pedig nem égett semmi, csak a szemgolyóim égtek, de azok a lehető legjobban. Arccal a sziklára fordultam, és úgy próbáltam hűteni a fejem, kisebb sikerrel. Hamarosan egy hatalmas szúrást éreztem a gerincemben, és ordítottam a fájdalomtól. Mintha eltört volna. Alig bírtam mozogni, de pár perc múlva már egy másik test volt ott, amit szintén enyémnek mondhatok. Szemeim már megint égtek, és most már sokkal nagyobbnak éreztem őket, és arcomat is. Végignéztem testemen, és hófehér bunda borította azt. Miután elmúlt minden honnan a fájdalom, sikeresen felálltam, és kiálltam a szikla peremére. Látásom hirtelen kiélesedett, mindent háromszorosan jobban láttam. A hold fényesen villogott szemem előtt. A sok farkas hirtelen egyszerre üvöltésbe kezdett. Mintha hívtak volna, hogy csatlakozzak hozzájuk. 

-Üvölts! - Myra hangját véltem felfedezni köztük. Mélyen belenéztem a holdba, és éreztem, hogy bundám színe hófehérről kissé szürkésre vált. Becsuktam szemeim, és engedtem, hogy sodorjanak a többiek az árral. Csatlakoztam hozzájuk. Üvöltöttem, ahogy csak a torkomon kifért. Már nem az vagyok aki voltam. Mindenki változik. De azt hiszem eddig én változtam a legjobban. Van egy kötelességem, hogy vérfarkas legyek. Ha ez kell, hát legyen. Felvállalom. Ember bőrben vagyok vérfarkas. Alakváltó. 

Szemeim kinyitottam, és végignéztem a többi sorstársamon. Abbahagyták az üvöltést, és mellső lábaikat kinyújtották maguk elé, fejüket pedig ráhajtották, és úgy figyeltek. Sorra követték egymást ugyan azok a mozdulatok.

Visszafordultam, hogy még egyszer belenézzek a holdba, ám ekkor valami gondolathullám futott végig agyamon. Arra várnak, hogy üvöltsek? Hát megkapják. Minden erőmet összeszedve egy hatalmas üvöltést eresztettem ki torkomból. Éreztem, hogy az erdő fái beleremegnek, és az állatok futásba erednek az odújuk felé. Most éreztem igazán, hogy félnek tőlem, hogy akárkit meg tudok védeni.

Üvöltésem betöltötte az egész erdőt, s talán még a városban is hallhatták. De nem érdekelt, úgy üvöltöttem, ahogy csak bírtam, és mindezt egy szuszra préseltem ki magamból. Az erőm kezdett elfogyni, miközben üvöltöttem. 

*El fogok ájulni.* - gondoltam, és egy perc sem telt bele, mozdulatlanul zuhantam a hideg sziklára. 

Ha megfogott a prológus vagy csak kíváncsi vagy a történet végére, érdemes benézned erre a blogra!