2014. augusztus 30., szombat

Eredményhirdetés #10 - Legjobb fanfiction

Kedves Olvasok!

Meghoztuk a következő kategória eredményeit.  Az eredményekkel kapcsolatban, az állás nagyon szoros volt, a rengeteg nagyon jó történet közül nehéz volt dönteni.
Senki ne keseredjen el, ha nem nyert, hisz még számtalan blogversenyt fogunk rendezni ahol akár az utolsókból is lehet első!




Tehát az eredmények:


Az első helyezett:


Roxfort (Bea Styles) 



A nyereményed pedig: Négy hétig reklámozzuk a blogodat. Interjút készítünk veled, emelet blogajánlót és kritikát írunk a blogodról. (A kritika csak a kinézetről készül.)  



A második helyezettek: 






A nyereményetek pedig: Három hétig reklámozzuk a blogotokat. Interjút készítünk veletek, emelet választhattok, hogy kritikát vagy blogajánlót kértek.




A harmadik helyezett: 






A nyereményed pedig: Két hétig reklámozzuk a blogodat. Interjút készítünk veled. 






Figyelem!

Kérünk minden nyertest, hogy az interjúval kapcsolatban, írjatok nekünk egy e-mailt, amelynek tárgyában tüntessétek fel, hogy hányadik helyezettet értétek el. Ezen kívül a második helyezettek az e-mailben (vagy a bejegyzés alján), jelezze, hogy a blogajánlót vagy a kritikát kéri! 

Megértésetek előre is köszönjük!


*****************************

Gratulálunk a nyerteseknek, és senki ne legyen elkeseredve, ha most nem nyert, hisz még számtalan versenyt fogunk tartani, amelyeken az utolsókból is lehet első.


Legközelebb egy újabb blogversennyel jövünk, tehát figyeljétek a blog bejegyzéseit, hogy semmiről se maradjatok le!

Segítségek #1

Sziasztok!

Most egy teljesen új bejegyzéssel jöttem. 
Sok rendelőn kérdezi tőlünk, hogy tud felvenni minket, például egy átalakítás miatt, szerkesztőnek a blogára. Ezért ennek a bejegyzésnek a keretében is leírom nektek, ráadásul még képekkel is illusztrálom, hogy egyértelműbb legyen. 



Először is menjetek a "Beállítások"-ra majd ott az "Alap"-ra. 


Utána az "Engedélyeknél" a "Blogszerzőkhöz" majd kattintsatok a "+szerző hozzáadásához". 



Ezután a megjelent fehér téglalapba írjátok be az adott e-mail címet, majd kattintsatok a "Szerzők meghívására".  




Még egy kis apróság, ha azt szeretnétek, hogy az adott szerző a kinézethez is hozzá tudjon nyúlni, és ne csak bejegyzéseket tudjon írni, akkor a neve mellett lévő "Szerző" feliratra kattintva át állíthatjátok rendszergazdára.
DE ezt csak akkor tudjátok megtenni, ha a meghívót elfogadta a meghívót! 


Remélem tudtam segíteni. :) 




2014. augusztus 29., péntek

Design átalakítás #12

Sziasztok! 
Ismét egy teljes átalakítással jöttem, a blogon még nincs fejléc, de hamarosan az is lesz.
Remélem tetszeni fog a megrendelőnek! 

A blog linkje: xxx


Előtte: 






Utána: 











Rendelni pedig még mindig lehet! 




Design átalakítás #11

Sziasztok!
Ismét elkészültem egy átalakítással, de sajnos elfelejtettem előtte lefényképezni, így csak a kész állapotáról van képem...

A blog linkje: xxx 











Rendelni pedig még mindig lehet! :)


****************************************************


Figyelem! 

Kérem azokat akik rendeltek fejlécet, vagy átalakítást, hogy válaszoljanak az e-mailre. Mert addig nem tudjuk egyiket sem elkészíteni! 
Megértéseteket előre is köszönjük! 




2014. augusztus 28., csütörtök

Abby Rose bemutatkozik

Sziasztok! Először is köszönöm Haruno Sakura-nak, hogy meghívott a blog szerkesztői közé, fejléc és kritika készítőnek.
Nem igazán vagyok jó a bemutatkozó szövegekben, de azért megpróbálkozom vele.
Körülbelül egy éve kezdtem el írni, és ezzel párhuzamosan szerkeszteni is. Eddig igazán nem voltak hosszú életű blogjaim, de már van olyan amit rendszeresen írok. Magamról annyit, hogy 12 éves vagyok, szeretek zenét hallgatni, rajzolni, blogolni, és a barátaimmal lenni. Zenék közül inkább a rock-ot szeretem. Jelenleg nem sportolok semmit, de a jövőben szeretnék lovagolni, vagy korcsolyázni.
Kritikát kérhettek tőlem mindenről, csak a designről, vagy a történetről. Itt van néhány munkám, hogy eldöntsétek érdemes-e tőlem rendelni:





Nancy Frewen bemutatkozik

Sziasztok! Először is nagyon köszönöm Haruno Sakura-nak, hogy felvett a blog szerzői közé, mint fejléc készítő és kritika író.
Most megpróbálkoznék egy rövidke bemutatkozással.
Elég rég óta bloggerkedem, ennek ellenére nem hinném, hogy sokan ismerik a nevem. Először még Lauren néven írtam blogokat, de egyik sem volt túl hosszú életű. Design készítéssel azt hiszem körülbelül egy éve kezdtem el foglalkozni a Gimp segítségével. Kritikát kérhettek tőlem az egész blogról, csak a történetről, vagy csak a design-ról is.
16 éves vagyok, azaz most kezdem meg tanulmányaimat a 10. osztályban. Szeretek zenét hallgatni, rajzolni, írni, olvasni és táncolni. Zenék közül a rock, könyvek közül a misztikus, fantasy regények a kedvenceim.  Sajnos jelenleg nem sportolok semmit, de a közel jövőben tervezek ezen változtatni.

Nos, ennyi lenne rólam, végezetül megmutatnék néhány általam készített fejlécet, hogy könnyebben eldöntsétek érdemes-e rendelni tőlem.




Remélem ez a kis bemutatkozó kedvet adott a rendeléshez, jó blogolást mindenkinek!
Nancy 


2014. augusztus 27., szerda

Blogajánló #13

Rescue Me


Sophia Paul még csak 24 éves múlt mégis sokkal többet megtudott és megtapasztalt az emberek gyötrelmes és kínzó félelemmel eltöltött életéről, mint bármelyik átlag ember. Élete nagy részét otthonában töltötte, szinte teljesen elvonult a külvilágtól. Egy nap úgy határozott véget vet a beteges bujkálásoknak és egy olyan helyre költözik, ahol elterelheti gondolatait szörnyű titkáról. Kanada tökéletes helynek bizonyult a céljára, ám pár évvel később rá kellett jönnie, hiába menekül, hiába költözik távoli országokba, a titka mindenütt utoléri. Aztán egy váratlan telefonbeszélgetés az unokabátyjával mindent megváltoztat benne. Josh Paulnak sikerül rávennie a lányt, hogy költözzön haza és próbáljon meg Los Angelesben új életet kezdeni. Sophia beleegyezik a kérésébe, mindössze egyetlen feltétellel. A férfi senkinek nem árulhatja el miért menekült el otthonából évekkel ezelőtt. Hogy ez a titok vajon titok marad-e, vagy végül fény derül az igazságra, mikor egy ismeretlen idegen váratlanul betoppan a lány életébe? Vajon Sophia ekkor végre képes lesz szembe szállni féltve őrzött titkával és képes lesz végig küzdeni a harcot? A történet végén kiderül... 



Prológus

Bármikor lecsaphat

Azt mondják a halálnál nincs váratlanabb dolog az életben. Csendben meglapul és amikor a legkevésbé sem számítanak rá, kegyetlenül lecsap áldozatára. Mindenhol ott van. Még csak észre sem vesszük, ám egész életünk során az árnyékunkban van. A halál nem válogat. Nem számít hogy egy egészséges vagy épp egy kínzó fájdalmaktól gyötrődő emberről van szó. A halál magával ragad mindenkit, aki valaha is fontos volt a számunkra. Sokak szerint megváltás. Számomra azonban csak az élet legnagyobb csapása. Megmérgezi a mindennapjainkat és alattomosan befészkeli magát az életünkbe. Igaz vannak akik gyorsan és fájdalommentesen átesnek rajta, azonban van aki az egész életét rettegésben kell leélje azzal a tudattal, hogy a halál a nyomában van és bármikor lecsaphat...


Részletek a történetből:


1. Rész
Újra itthon

Kinézek az ablakon és az elém táruló gyönyörű tájat bámulom. A körülöttem lévő csendet csupán a vonat hangos zakatolása töri meg, ami most egyáltalán nem zavar. Valaminek muszáj elnyomnia a bennem feltörő gondolatokat. Már legalább egy órája úton lehetek. Még most is alig tudom felfogni, hogy mi történik velem. Hazamegyek. Haza Los Angeles-be. A szívem egy hatalmasat dobban, ahogy felelevenednek bennem rég elfelejtett emlékeim. Már annyi idő eltelt azóta, hogy eljöttem otthonról. Rengeteg idő, mégis úgy érzem, olyan mintha csak tegnap történt volna. Akkor azt hittem többé nem leszek képes visszamenni. És most mégis itt vagyok. Nemsokára befut a vonat és újra láthatok mindenkit. A barátaimat, Josh-t. Már nagyon hiányoztak. Vajon mi történt velük ez alatt a pár év alatt?
Hirtelen tör rám a köhögés, még csak visszatartani sem tudom. Gyorsan az arcom elé kapom a zsebkendőm, próbálok minél hamarabb lenyugodni. Az előttem ülő párnak szerencsére fel sem tűnik, milyen fájdalmak törnek rám. Aztán néhány másodperccel később végre csillapodik, majd már teljesen egyenletesen lélegzem. Torkomat égeti a szárazság, ezért, hogy megelőzzek még egy rohamot gyorsan előkotrok a táskámból egy ásványvizes üveget. Óvatosan iszok, nem akarok félre nyelni. Jól esik a hideg víz, szinte már pokolian jól.
Visszateszem az üveget a táskámba, tekintetem újból az ablak felé fordítom. Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet volt hazajönnöm. Rettegek attól, hogy mit fognak szólni az emberek. Josh megígérte, hogy nem árulja el senkinek sem, miért mentem el. Mégis annyira félek. Nem akarom, hogy más szemmel nézzenek rám. Nem akarom, hogy csak az áldozatot lássák bennem, akit félteni és óvni kell mindentől.
Éppen ezért meg kell szabadulnom ezektől a gyötrő gondolatoktól. Úgy kell tennem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. El kell hitetnem a külvilággal, hogy én is ugyanolyan boldog életet élek, mint bármelyik más ember. Igen, ez lesz a legjobb. El kell felejtenem a múltat. Most van egy új esélyem arra, hogy mindent elölről kezdjek. Mindent tiszta lappal. És, ha jól csinálom, akkor akár még sikerülhet is.

***

Nem sokkal később már a pályaudvaron állok és szemeimmel a tömeget fürkészve keresem Josh-t. Még amikor felhívott megbeszéltük, hogy kijön elém. Őszintén szólva egy kicsit meg is könnyebbültem, hiszen így mégsem kell a fél várost átutaznom. Kabátomat felhúzva a karórámra pillantok. Negyed három. Most már biztosan bármikor itt lehet.
Időm sincs feleszmélni gondolataimból, amikor valaki hátulról megérinti a vállam.
Ijedten megfordulok és mikor felismerem az illetőt, óriási mosollyal az arcomon ugrok a nyakába.
- Josh! Úgy örülök, hogy újra látlak! - szorítom magamhoz. - Már nagyon hiányoztál.
- Te is nekem Phiphi! - viszonozza ölelésem és mikor meghallom egykori becenevem, akaratlanul is könnybe lábadnak a szemeim. Gyorsan megdörzsölöm az arcom. Nem akarom, hogy lássa, mennyire elérzékenyültem.
- Látom nem sokat változtál a pár év alatt. - túrom össze gondosan beállított haját.
- De igen. Megkomolyodtam.
- Igazad van. Borostát növesztettél. Kész férfi lett belőled! - simítok végig az arcán - Hogy én ezt eddig miért nem vettem észre?
- Te mindig ilyen pimasz voltál?
- Csak jól titkoltam! - nevetek fel, mire ő a bal karjánál fogva magához ránt és újból megölel.
- Gyere induljunk! Már biztos nagyon elfáradtál.
Most az egyszer igaza van. Ez az utazás valóban kimerített és bár nem hozta szóba, pontosan tudom mire értette, hogy elfáradtam. Mindig is figyelt rám. Néha már idegesítően sokat. De még sem tehetek neki ezért semmiféle szemrehányást, hiszen egész életemben Ő volt az, akire bármikor és bármiben számíthattam. A szüleim halála óta csak ő létezett számomra. Ha akkor nincs mellettem. Nem is tudom, hogy bírtam volna ki.
- Van egy kis meglepetésem a számodra! - veszi ki a kezemből a bőröndöt, felnyitja a csomagtartót és óvatosan belehelyezi.
- Komolyan? És mi az?
- Ha hazaértünk mindent elárulok.
- Csak egy kicsit árulj el belőle.
- Majd otthon. - csukja vissza az ajtót, majd előre sétál és beül a volán mögé.
Nem kérdezek többet, mert pontosan tudom, hogy a világ összes pénzéért sem fogok kiszedni belőle semmit. Ha valamit nem akar elmondani, azt nem is fogja. Ezért inkább csak követem őt és én is beülök a kocsiba. Hosszú nap vár ránk, még egy csomó időm lesz arra, hogy megtudjam mit titkol.

***

Hazafelé a kocsiban ülve nem igazán beszélgettünk. Josh a vezetésre koncentrált, én pedig csak a mellettünk elsuhanó várost kémleltem. Los Angeles szinte semmit nem változott amióta elmentem. Az emberek ugyanolyanok, mint voltak. Mindenki siet, még csak oda sem figyel a környezetére. De mindezek ellenére mégis békés mosoly bújik meg az arcukon. Bárcsak nekem is ilyen könnyen menne. Hogy elfeledkezem a régi dolgokról és felemelt fejjel, előre haladok. Sokkal egyszerűbb lenne minden.
Észre sem veszem, hogy a kocsi lelassít, csak akkor eszmélek fel gondolataimból, mikor egy ház elé kanyarodunk.
- Megérkeztünk! - fordítja felém a tekintetét Josh, majd mosolyogva kiszáll és hátra megy a csomagokért.
- Igen. Megérkeztünk.. - suttogom magam elé.
Félve nyitom ki az ajtót és szinte remegő lábakkal szállok ki. Lassan megfordulok, fejemet a házra emelve mérem végig régi otthonom. Itthon vagyok. Annyi idő elteltével, most újra itt állok. Kezemet a kerítés kilincsére emelem és mikor meghallom annak öreg nyikorgását a szívem egy hatalmasat dobban.
- Na bemegyünk, vagy estig itt ácsorgunk? - szólal meg a hátam mögül Josh.
Elveszek tőle egy bőröndöt, majd előreengedve követem. Ráérősen sétálok a kövezett úton, közben alaposan szemügyre veszem a járda mentén ültetett virágokat. Sárga, rózsaszín, piros. Mind gyönyörű.
Mikor kinyitja a bejárati ajtót és belépek a hallba, hirtelen ismerős illat csapja meg az orrom. Az otthon illata. Egy ideig még csukott szemmel élvezem ahogy a napfény besüt az ablakokon, aztán becsukom az ajtót és elindulok Josh után. Nem bírom megállni, így rákérdezek.
- Most már megtudhatom, mi az a kis meglepetés? - támasztom neki az asztalnak egyik bőröndöm, és nekifutásból behuppanok mellé a kanapéra.
- Igen.. - nevet fel - Tudod, amíg távol voltál nagyon sok minden történt velem. Sok minden megváltozott.
- Például?
- Emlékszel, mindig is odavoltam a zenélésért. - fordul szembe velem.
- Aha.
- Az évek úgy hozták, hogy végül beálltam egy bandába gitározni. És most ez a munkám. - mosolyodik el, látom a szeméből, hogy mennyire komolyan gondolja.
- Azta. Most.. szóhoz sem jutok. - dadogom. Nem igazán tudom erre mit kellene mondanom. - Nem hittem volna, hogy sikerül. Ez nagyszerű. Gratulálok! - ölelem át, ezzel is éreztetni akarom vele, mennyire örülök a sikerének.
- Köszönöm! Jólesik, hogy ennyire örülsz!
- Ne viccelj! Ez egy óriási dolog. - lököm meg a vállánál - És hányan vagytok amúgy? Van énekes? Mesélj még!
-  Öten vagyunk és igen van énekes. A neve Chris Daughtry és tőle ered a nevünk is.
- Ezt hogy érted? - kérdezem értetlenül.
- Daughtry a banda nevünk. Brian és Elvio csak később érkeztek, de velük teljesen összeállt a csapat. - magyarázza csillogó szemekkel.
- Igazán szégyellem, de még soha nem hallottam rólatok.
- Ugyan! Még csak kezdők vagyunk. Bárokban meg kisebb rendezvényeken szoktunk fellépni. - legyint semmit mondóan - Ha van kedved, egyszer megnézhetsz minket!
- A világ összes pénzéért nem hagynám ki. - húzom ki magam büszkén, a szemem sarkából Josh-ra pillantok és a következő pillanatban egyszerre tör ki belőlünk a nevetés.
Ám amilyen hirtelen tör rám a nevetés olyan hamar szorul össze a mellkasom, és a vidám nevetést felváltja a fájdalmas, kínzó köhögés. Felsőtestem előregörnyed, egyik kezem a számhoz szorítom, a másikkal pedig a mellkasom nyomom.
- Sophia jól vagy? - karolja át a hátam kétségbeesetten.
- Igen persze.. mindjárt elmúlik..
- Biztos, hogy minden rendben? Ne hozzak inni valamit?
- Nem.. nem. Már jobb is.. - sóhajtok mélyen, úgy tűnik már elmúlt.
- Milyen gyakran történik ilyen?
- Van, hogy minden nap. De van amikor sokáig nincs semmi bajom. - beszélek alig hallhatóan. Próbálok óvatosan lélegezni.
- Mikor voltál utoljára orvosnál? - simít végig a hátamon. Látom rajta, hogy nagyon megijedt.
- Még tavaly.
- Ez nem játék Soph..
- Josh! Kérlek.. kérlek legalább most hagyjuk ezt. - szorítom meg a kezét. - Később megbeszéljük csak ígérd meg, hogy erről senkinek nem beszélsz!
- De..
- Kérlek ígérd meg!
- Rendben. Megígérem. - sóhajt megadóan. - Most viszont azt hiszem jobb, ha lefekszel. Kimerültél és sok pihenésre van szükséged.
- Igazad van. Holnap még úgyis lesz egy csomó időnk, hogy megbeszéljünk mindent. - állok fel mellőle, mire ő aggódva megtámasztja a derekam.
- Ne kísérjelek fel?
- Nem kell köszönöm. - mosolyodok el - Jó éjszakát! Holnap beszélünk.
- Aludj jól! - int utánam én pedig fáradtan elindulok fel a lépcsőn és meg sem állok a szobámig.

Holnap korán kelek és még nagyon sok mindent el kell intéznem. 


Ha megfogott a történet, vagy felkeltette az érdeklődésed a prológus, vagy csak kíváncsi vagy mi lesz Sophiaval, akkor érdemes benézned erre a blogra.  


2014. augusztus 26., kedd

Kritika #57 - Sose feledd! (Csak kinézett!)

Sose feledd! 


A fejléced tetszik, a szereplők szépen vannak elhelyezve rajta, ráadásul a cím is tökéletesen olvasható. Nincs telepakolva felesleges dolgokkal, a lényeg rajta van és ez bőven elég. A háttér illik a fejléchez és az egész bloghoz. A harmónia és az összhang is tökéletes. 
Az oldalakban és a modulokban is minden a helyén van. A kódok amiket alkalmazol nagyon jók! Főleg az a kód tetszett a legjobban amely a modul sáv tetején található, és amikor rámegyek a képre egy kis ismertetőt olvashatók a történetről, ráadásul még a trailer is benne van. Nagyon ötletes! A modulok sorrendje jó, a chat is tökéletesen illik a blogodhoz. A fejezetes oldalad is nagyon ötletes. Tetszett, hogy egy kis idézettet és egy giffet is kitettél erre az oldalra az adott fejezetekhez. A szösszenetek oldalad is nagyon megfogott. A naplórészletek is ötletesek. A Rólam című oldalad is nagyon tetszett, amelyben a másik két blogodról is írtál, ráadásul egy érdekes figyelem felkeltő ajánló lett mind a kettő. Az oldalak sorrendje és elrendezése is megfelelő. 
A betűk mérete, színe és nagysága is megfelelő, ezáltal tökéletesen olvasható minden a blogodon. 

Végezetül a blogod egyben van, a kinézet szép és igényes. Semmit sem változtatnék meg rajta. 

További sikeres blogolást kívánok! 



2014. augusztus 25., hétfő

Blogajánló #12

You changed my life 


Prológus: 



-Kat! - súgta Emma miközben nem túl finoman az oldalamba könyökölt. – Mr. Kerrich már hatodjára szólított fel! Ne aludj!
- Bocsi –húztam ki magam a széken. - Nem aludtam túl sokat az es…
- Miss Willows volna olyan szíves és megtisztelne bennünket a figyelmével?Vagy esetleg kipróbálja azt ,hogy a párnaként használt könyv segít a tanulásban?Sikerült beletölteni abba a csöppnyi agyába bármit is?- kérdezte gúnyosan a tábla előtt álló vén tanár. Már maga a tantárgya,a matematika miatt sem épp kedvelt a diákok körében Nem hiába volt az a gúny neve,az hogy varangy. Őszülő hajának több minta fele hiányzott és kék vizenyős szemével állandóan a diákokat leste,hátha rajtakapja őket valami szabálytalanságon. Pont úgy néz, mint a bogarakat leső béka.
Az osztály egy része hangos nevetésben tört ki, mire én elvörösödtem. Más se hiányzott mint az hogy az idei utolsó tanítási napon úgy válljak el hőn szeretett matektanáromtól,ahogy az eddigi években tettem. Mindig vagy szaktanári figyelmeztetéssel köszöntöttem a hazatérő anyát vagy rosszabb esetben igazgatóival.
Persze Anya sosem értette, hogy miért panaszkodik rám Mr.Kerrich, hiszen a többi tanár nagyon meg van elégedve velem és a jegyeimmel.
Végül a csengő vetett véget szenvedéseimnek a törtekkel. Boldogan pattantam fel az utolsó padból a táskámmal.
-          Katie! - szólt utánam Emma. - Itt ne hagyj!
Szótlanul bevártam a vörös hajú barátnőm. Emmával négy évvel ezelőtt, kilencedikben ismerkedtem meg és azóta is elválaszthatatlan barátnők vagyunk. Szegényt mindig is a súlya miatt szekálták és emiatt csak most, középiskolában tett szert igazi barátokra.Jó, be kell vallani nem egy modell alkat, de szerintem ezzel semmi baj.Néha nehezére esik a futás,főleg akkor ha meglát valami ínycsiklandozó falatot.De, emellet igazi barát akire bármikor számíthatok, ha egy kis önbizalom növelésre van szükségem.Tavaly,harmadikban kishíján évet kellet ismételnem, mert megbuktam matekból.Nyáron a pótvizsgaelőtti hetekben annyira stresszes voltam hogy nem mentem el sehova nyaralni (mondjuk nem is futotta volna rá) és képtelen voltam akár egy falatot is enni ,mert féltem nem maradna meg bennem.És akkor jött Emma.Fogott és magával vitt a kedvenc éttermébe és ott egy hatalmas lelkesítő beszédet tartott.
-          Ma egyet fizet kettőt vihet nap van a büfében, úgyhogy siessünk!-ragadta meg a karom a barátnőm és a folyosó felé rángatott.
-          Nem várjuk meg Holly-ékat?- kérdeztem a tesiterem felé pillantva.
-          Amíg te aludtál én már mindent elintéztem. Küldtem nekik SmS-t hogy a büfénél találkozunk és foglaljanak nekünk helyet. Nem hagyom, hogy valaki más elhalássza előlem a szendvicseket!- hadarta. - Tudod az a másodikos srác,az a Gilbert már a múltkor a gumicukor napon is elvitte előlem az összes kaját. Még egyszer nem hagyom nyerni!Rossz emberrel kezdett ki!
Mosolyogva folytattuk az utat. Lerohantunk az emeletről (már amennyire Emma bírt) de a lépcső alján megtorpantunk, mert a sor egészen odáig kígyózott.
-          Hol lehetnek?- idegeskedett Emma.
-          Ott vannak!- mutattam a sor eleje fele. - Gyere!
         Mivel én magasabb vagyok nála,ami nem nehéz mert ő össz-vissz 155 centi,könnyen megtaláltam a barátainkat. Jó, én sem vagyok egy égimeszelő a 165 centimmel, na de mégis,elég nehezen taposnának el. Mondjuk, Emmát nehéz lenne eltaposni, mert ő képes lenne bokán rúgni bárkit.
-          Na végre!- sóhajtott Teresa mikor odaértünk melléjük. Barna haját megigazította és kiállt a sorból magával rángatva Dave-et, a barátját.
Vele szinte együtt nőttem fel. Tess és az öccse Alex már akkor a szomszéd házban, amikor mi 13 évvel ezelőtt Londonba költöztünk. Kicsiként néha testvéreknek néztek minket, mert annyira hasonlítottunk egymásra. Mind a kettőnknek barna haja van és akkor még ugyanolyan ruhákat hordtunk és egyforma magasak voltunk. Mára már ez megváltozott. Teresa nagyon magas, igazi modell alkat, de mikor ezzel szórakozunk, ő mindig hevesen ránk szól. Sokáig utálta, hogy nem tud pasizni, mert szinte minden fiúnál magasabb volt. Tavaly változott meg minden mikor új osztálytársunk lett Dave személyében. A srác majdnem 190 centi, ami tökéletesen megfelel Tess magasságának, mert a barátja egy fél fejjel magasabb nála. Először nem vettem észre köztük a vonzódást, de mikor Holly barátnőnk felvilágosított minket ,már mindent értettünk. Hárman Emma,Holly és én „haditerveket” kovácsoltunk hogyan is hozhatnánk őket össze. Igaz Tess megharagudott ránk mikor mindenből kihagytuk, de miután összejöttek és elmeséltük neki az akciónkat, megbékélt.
-          Kész a biosz házid?- kérdezte meg Holly. Nagy kék szemét összehúzva meredt az előtte álló nagydarab,vörös hajú fiúra aki folyton tüsszögött és a pulóverébe törölte az orrát. Mikor a srác egy hatalmasat tüsszentett,Holly ijedtében hátraugrott és hosszú szőke haja csak úgy repkedett.
Már régóta ismertük egymást általánosból és mikor kiderült hogy osztálytársak leszünk nagyon megörültem. Igazán szeretetre méltó lány ,aki olyan hamar szerez barátokat hogy még pislogni sincs időm. Az iskolában népszerű, de sose foglalkozott vele. Inkább a maga kis világában él és nekünk sütöget. Ó, azok az almás piték…
Mikor még nem volt beavatva  a Tess-leendő-pasija ügybe kiderült, hogy Dave az unokabátyja. Tartottam tőle, hogy ellenezni fogja a kapcsolatot, de mint kiderült ő lett a legnagyobb szponzoruk és az ő segítségével sikerült randit szervezni a párnak egy tóparti házba.
-          Igen - mondtam miközben a könyökömmel arrébb löktem egy igen dulakodós elsőst. - Te tudtad a négyes kérdésre a választ?
Mielőtt azonban válaszolt volna Emma került sorra.
-          Három… vagyis az akció miatt hat szendvics rendel!- csapta le a pénzt mosolyogva a büfés néni elé.
-          Sajnálom, kedveském, de a fiú előtted vitte el az utolsó szendvicset - mondta a néni bánatosan. Jól ismerte Emmát aki a legjobb kuncsaftja volt.
-          Melyik?- nézett körbe nagyokat fujtatva Em.
-          Az a kis kedves gyerek. Nagydarab és vörös hajú. Hogy is hívják?Ja igen Gilbert.. - mosolygott a büfés.
-          Mrs. Lilleyman attól tartok, hogy én ezután már nem fogok önnél vásárolni! - sóhajtott színpadiasan Emma.
-          De hát miért, Emmácska?- lepődött meg Mrs Lilleyman.
-          Mert annak a Gilbert-nek adta az utolsó francia-sajtos szendvicset. - szipogta Em. Na jó, ellégé félreismertem őt,nem hittem volna hogy valami ennyire kiakasztja a barátnőm. A vörös hajú lány csapot-papot otthagyva kiviharzott a sorból,nem kis felháborodást hagyva maga után. Hiába Emma Cuttbert már csak ilyen.
-          Ti azért vesztek valamit ugye?- próbálkozott a büfés néni felénk fordulva.
-          Én egy…- töprengtem, de félbeszakított a mobilom csengése. Kiálltam a sorból és gyorsan felvettem. Valamit magyaráztak a vonal túlsó végén, de a hangzavartól nem értettem semmit.
-          Egy pillanat.. Nem hallok semmit-szóltam bele és bevonultam a lánymosdóba.- Igen?Most már beszélhet!
- Szia Keliza! - szólalt meg egy nagyon ismerős hang. Csak egy valaki szólít így a világon. Mert ha a keresztnevemet a Katherine-t és a második keresztnevemet összerakjuk az Elizabeth-et… De az nem lehet… Azt hittem elfelejtett…
-          Haló!- szólalt meg hangosabban a vonal túlsó végén. - Mi van, talán meg sem ismersz?Én vagyok az, Liam…


Részletek: 


1.évad 10.fejezet


Nem jó dolog egy szép álomból felriadni, főleg nem egy telefon csörgésére. Fejemre húztam a párnát és próbáltam tovább álmodni, de nem sikerült. Az énekes hörgött a szám közepén, kellemes ébredés, mondhatom. Hátamra fordultam és kinyitottam a szemem. Rögtön tudtam hogy ez nem az én szobám. Nekem nincs ekkora ágyam amire akár öten is kényelmesen elférnek. Sőt utálok nagy párnán aludni, amibe elsüpped a fejem. Hiányoltam a sárga falakat és a halvány függönyöket. A fehér falakat egy kép sem díszítette, míg az én szobám tele van aggatva fényképekkel, Polly készítette rajzokkal és poszterekkel.
Ledobtam magamról a takarót és megdöbbenve néztem,hogy még a tegnapi ruhám van rajtam. A lábamon a kötés már lassan átszivárgott,ezzel vörösre festve a hófehér takarót. A fejem borzasztóan fájt, és a vér is rátett egy lapáttal a közérzetemre. Az éjjeli szekrényen még mindig üvöltött a rock zene,gyorsan felkaptam a készüléket és benyomtam a hívás fogadás gombot.
-          Haló? – szóltam bele álmosan a homlokomat dörzsölgetve.
-          Na végre hogy felvetted – köszöntött Tess. –Igyekezz letolni a lépcsőn a hátsód,mert már lassan fél négy!
-          Mennyi? – kerekedett el a szemem és biztonság kedvéért a telefon kijelzőjére pillantottam. Tényleg annyi az idő! Felpattantam az ágyról,de a hirtelen mozdulattól megszédültem és visszaborultam a párnák közé.
-          Ez mi volt? – kérdezte aggódva Tess, bizonyára meghallotta a puffanást.
-          Semmi,mindjárt lent vagyok – válaszoltam és kinyomtam a telefont. Az előbbinél jóval lassabb mozdulattal felálltam és körülnéztem valami más ruha után mert észrevettem hogy a mini ruha most már csak felső. Fogalmam sincs mi történhetett tegnap, szinte semmire sem emlékszem. Az éjjeli szekrény melletti székre ki volt készítve egy halványrózsaszín pulóver és egy kék koptatott farmer. Levettem a fekete ruhát és gyorsan át is öltöztem a kölcsön kapott ruhadarabokba. Hát elég nagyok voltak,bizonyára Hope-é. A pulcsi leért a combom közepéig, a nadrágot meg úgy-ahogy felhajtottam mert különben feltakarítottam volna vele a padlót,olyan hosszú.
Kikóvályogtam a szobából közben a falat használtam támasztéknak, nehogy elessek. A lépcső tetején azonban megtorpantam. Itt aludtam volna a fiúknál? Nem is emlékszem semmire a tegnap estéből. Na, jó talán addig hogy Emma meglátott Harry-vel. Te jó ég,Em! Vajon mi történhetett? Ki kell derítenem.
Erőt merítettem és lesétáltam a lépcsőn, minden második lépésemre felszisszentem. A sebem még mindig fájt, ahogy a fejem, és ahogy lenéztem a nadrágra megjegyeztem hogy vennem kell Hope-nak egy új nadrágot. Nem hiszem hogy szívesen mászkálna a városban véres gatyával.
-          Csipkerózsika is felébredt! – köszöntött Dave mikor beértem a konyhába. Holly és Hope a konyhában sürgött- forgott és reggelit készítettek, ami az illatából ítélve rántotta és sült szalonna. Tess,Dave és Zayn egy-egy nagy bögréből jó erős kávét ittak, Niall  Lou-t bökdöste aki elaludt az egyik bárszéken. Liam és Harry unottan meredtek a plazma tévé képernyőjére ahol valami tegnap esti koncertet ismételtek. Az utóbbi mikor meglátott szélesen elmosolyodott és felpattant a kanapéról.
-          Sziasztok – mondtam mosolyt erőltetve az arcomra, bár szerintem a fejfájás miatt egy vicsor sikeredett.
-          Szia – köszöntött még mindig mosolyogva és megölelt. – Hogy aludtál?
-          Tulajdonképpen semmire sem emlékszem a tegnap estéből – motyogtam és felszisszentem, mert a vádlim már lüktetett. – Ja de, arra hogy neki mentem annak a hülye széknek.
-          Gyere! – fogta meg Harry a karom és elvezetett az egyik székre, amire rögtön le is rogytam. –átkötöm a sebet mert megint átvérzett– mondta és letérdelt. Óvatosan felhúztam a nadrágom szárát,de inkább elfordítottam a fejem a látványtól.
-          Talán jobb is hogy nem emlékszel a tegnap estére – jegyezte meg halkan Tess.
-          Miért? Mit csináltam? – kerekedett el a szemem.
-          Hát, mindenesetre vicces volt! – kuncogott fel Niall, abba hagyva egy pillanatra Lou arcpingálását egy alkoholos filccel. – De ami előtte történt az kevésbé…
-          Nem is tudtam, hogy ilyen jól tudsz énekelni – mondta Liam.
-          Tegnap este nagyon jól karaokéztál – magyarázta Zayn az értetlen tekintetem látván. –A Dj miután mindenki lehurrogta az unalmas számokat, elhúzott és nekünk meg nem volt zenénk. Nem tudom honnan jött a karaoke ötleted, de megmentett minket. Bár a fénypontja az egésznek a verekedés volt. Ja, Harry fáj még az oldalad?
-          Ti miről beszéltek? – értetlenkedtem. – Milyen verekedés?
-          Nem emlékszel semmire? – nézett rám Harry.

-          Hát.. addig azt hiszem, amíg Emma be nem jött a konyhába… - próbáltam összeszedni az emlékeim. – Többre nem igazán… 


1. évad 20. fejezet 

- Gyerünk, gyerünk emberek! – rontott be az öltözőbe Paul kopogás nélkül. Az évek során már megszokhattam volna ezt a hülye szokását,de még ma is ijedten ugrottam fel. Gyorsan felvettem a stylist által előkészített ruhát, ami egy piros pólóból és egy khaki színű nadrágot,no meg az elmaradhatatlan csukát. A koncertek előtt a régóta bevált szokásunkat tettük most is,és egy csomag gumicukrot megettünk
- Öt perc a kezdésig!- kiáltotta az egyik háttérmunkás.
- Egy pillanat! – kiáltottam és kirontottam az öltözőből. Most vagy soha öregem!Vágj bele,egyszer élünk! Vár rád egy csinos lány odakint, csak meg kell tenned az első lépést! Szinte végig szökdeltem a folyosón a lányok után kutatva, akiket öt perccel ezelőtt még Lou-val a sminkesünkkel láttam.
- Niall, te meg hova rohansz? – kiáltott utánam Zayn, de csak felemeltem a kezem, jelezvén hogy várjon egy kicsit és már siettem is tovább. Befordultam a sarkon és megláttam Őt ahogy Hope-pal és Kat-tel nevetnek valamin. Gyerünk,menni fog!
-  Holly! – szólítottam meg,mire rögtön hátrafordult,az arcán egy mosollyal. Átszeltem a kettőnk közti pár méteres távolságot és gondolkodás nélkül megcsókoltam.
- Ezt, ezt miért kaptam? – nézett rám azokkal a hatalmas kék szemivel.
- Kívánj szerencsét! – nyomtam még egy puszit búcsúzóul az arcára mielőtt hatalmas energiával és izgatottan ugrottam a színpadra a fiúkkal. 

2. évad 4.fejezet


Szerelem. Néha elég egy pillantást vetni az illetőre, a lelkünk mélyén tudjuk,hogy Ő az igazi. Van egy olyan megfoghatatlan, szavakkal körülírhatatlan dolog,mellyel képesek megérezni az Igazit. Persze az a bizonyos „tökéletes” és „szirupos” boldogság nem mindig teljesül, sőt az esetek 91%-ban hibát hibára halmozva élnek, sokszor feladva a szeretet felkutatását. Én őszintén mondhatom,megtaláltam és nem kerültem el.
Sosem voltam olyan lány aki görcsösen ragaszkodott ahhoz,hogy egy hímnemű lény ( akihez nem fűzik semmilyen rokoni szálak) mellette legyen és meghallgassa a panaszait, elfurikázza ide-oda. Az iskolában is csak, a kortársaimhoz képest, lett először barátom, úgy tizenöt- tizenhat évesen. Bezzeg a nagyon irigyelt, hamar felnőni vágyó kortársaimnak akkoriban már volt vagy öt-hat barátjuk. Emlékszem, mindig is feszengve éreztem magam emiatt,mert úgy néztek rám, olyan lenéző pillantásokkal illettek mikor egy-egy iskolai buliba egyedül érkeztem,hogy már muszáj volt néha elrángatnom Liam-et. Olyankor pedig jöttek a szokásos kérdések. Együtt vagytok? De hisz ti valami unokatestvér-féleségek vagytok! Mikor Jordan-nal összejöttem, tulajdonképpen nem is emlékszem,hogyan de boldog voltam. A szakítás után teljesen bizonyíthatom,hogy a szerelem elvakít,de nagyon. Ha a barátaim annak idején nem álltak volna mellém, nem tudom mi történt volna velem, hol is tartanék most, de jobb ha nem nagyon gondolkozom rajta. Ő… mindegy.
Mikor először találkoztam Ethan-nel, nem néztem meg először igazán. Megjegyeztem az arcának vonásait, sötét kék szemét és féloldalas mosolyát, de semmi többet, sőt bevallom, nem is érdekelt mert akkoriban valami rózsaszín felhőben lebegtem,  csak aztán ez a felleg elszállt, én pedig magamra maradtam. Akármennyire nem szerettem, ha korábban velem volt, valahogy túlságosan erős volt bennem az az érzés,hogy végülis miatta tudtam meg ki is az apám. Emlékszem a repülőúton egyfolytában itattam az egereket, sírtam mert hiányoztak a barátaim, sírtam mert el kellett hagynom Londont, sírtam mert Ő is elhagyott és azért is sírtam mert már fájt az orrom a százas papír zsebkendős csomag elhasználása után.  Nem foglalkoztam a srác erőltetett vicceivel,amivel szerette volna ha jobban érzem magam, de nem nevettem egyiken sem. Fa arccal meredtem magam elé, olykor-olykor hangosan szipogtam egyet vagy újra átadtam magam a szomorúságnak. Az első hetekben nem mentem sehova, csak begubóztam az akkori Caroline-al és Ian-el közös kis  lakásunkba, amit Apu és Jane vett a megérkezésemre. A lány próbált hamar beilleszkedni, megismerkedni a szomszédokkal felkeresni a casting - cégeket, egyszóval segíteni akart munkát találni nekem és persze magának is. Ian nem találta a helyét, ahogy én sem bár két teljesen más ok miatt. Mondjuk nekem szerelmi bánatom, neki meg szimpla honvágya volt. Végül engem sikerült magába szippantania New York-nak, Car barátja pedig három hónap múlva hazaköltözött, mondván elege van az Amerikai életből. Ketten maradtunk és én vettem át a „lelkesítő - megértő – lakótársbarátnő” szerepet, valahogy akkoriban kezdtem el találkozgatni Ethan-nal is. Egyszerűen és jóformán felébresztett az akkori „zombi” állapotomból és nekem pont arra volt szükségem, egy barátra. Nem tudom, hogyan és miért, de ez az érzés egy idő után átcsapott egy másik végletbe, amit ha egyszer megszakítanak, soha többé nem lesz ugyanolyan. Boldog lettem, ami a mai napig változatlan.
Izgatottan vártam a rég látott barátnőim reakcióját,amint beléptünk a konyhába. Ethan kezét olyan görcsösen szorongattam, hogy a barátomnak egy idő után fel kellett szisszennie,hogy észrevegyem, majdnem elszorítottam a vérkeringését, de közben két lehetséges jövőképen gondolkoztam. Az egyik az, hogy a lányok örülni fognak a barátomnak, Holly majd ugrándozni fog örömében,hogy végre találkozhat az egyik kedvenc férfi színészével; Hope biztosan kifaggatja majd, hogy mikor és hol találkoztunk, bár már elmeséltem a lánynak mindent; Tess meg majd megtudakolja a barátom pontos nevét, lakcímét, személyi számát, azt hogy hány országban körözik és ilyesmik. Igen, ez mind szép és jó…lett volna.
Amint megláttak kettőnket kézen fogva, nem az előbb remélt reakciókat produkálták. Tess abbahagyta a körmének piszkálgatását és felvont szemöldökkel meredt ránk. Hope, aki az imént még nevetve mutogatta Ben képeit s telefonjával Car-nek lefagyott és szemét le nem vette rólam. Holly szegény nem tudta,hogy örüljön-e vagy hasonlóan viselkedjen mint a barátnői. Kettős érzelmek táncoltak arcvonásai, csillogó szemével már egy papír és toll után kutatott egy autogramért  Ethan-től, de nem mozdult,látva a többiek viselkedését. Caroline idegesen kapkodta ide-oda a fejét arca elárulta hogy erősen agyal azon, vajon hogy oldhatná a feszültséget. Daisy mellettem ácsorgott, a maci szőrétől nem látott és érdeklődve forgott körbe hogy lássa a hallgatás okát.


2.évad 6.fejezet



Érezted egy hosszú futás után a tüdődből kiszorul a levegő és a fuldoklástól,hörgéstől beszélni sem tudsz? Én pontosan ezt éreztem,ugyanezt. Kár azon töprengenem,hogy mégis miért okoz egy ilyen traumát egy ember viszontlátása,nem változtatna a tényeken.
Legszívesebben kirohantam volna a szemközti ajtón és vissza sem nézve, a bérelt autómmal hajtottam volna legközelebbi városig. Vagy országig. Tök mindegy. Az elmúlt két évben,mint kiderült nem csak én kerültem ösztönösen a személyét,hanem a barátaim sem találkoztak vele. Mindez hiába,most mégis a legváratlanabb helyen, a legalkalmatlanabb pillanatban kellett összefutnom az exemmel. Karma vagy valami ilyesmi.
El akartam menni,el akartam futni,de a lábaim nem mozdultak,szinte sóbálvánnyá merevedtem. Átvillantak egy pillanat alatt azok az emlékképek,amik hozzá kötöttek. A forgatás, mikor beöltöztettem öregasszonynak, a jégkorcsolyázás, mikor megismerkedtem a fiúkkal, Hope-pal és Perrie-vel. Szinte láttam magam előtt,ahogy kéz a kézben sétálgatunk Párizs utcáin,de aztán eszembe jutott a találkánk a reptéren.
Nem változott semmit,ugyanazok a hihetetlenül zöld szemek, amelynek pillantását két évvel ezelőtt állandóan kerestem. Olyankor mindig tudtam mit gondol, örül vagy mérges, kétségbeesett vagy elkeseredett, esetleg segítségre van szüksége. Most azonban semmit nem tudtam kiolvasni belőlük,semmit. A rajongók milliói vannak oda meg vissza a jelképévé vált göndör fürtökért,amit le nem vágatna,s amelyekért egykor én is oda voltam. Nem mozdult, farkasszemet nézett velem,ajkai enyhén szétnyíltak a csodálkozástól vegyes megdöbbenéstől, a kis lépcsőházban megfagyott a levegő. Míg Ő semmit,nem változott addig én igenis azon voltam hogy levessem a régi külsőmet. Hosszú göndör hajam, immár ombre stílusú lett, a tincseim átmenetet képeztek a szőke hajszínből egészen a sötét barnáig. Míg londoni diáklány voltam,irtózva tekintettem mindenféle szépség ápolási termékre,utáltam használni a szemceruzát,a szemhéjpúdert és folyton belepislogtam a szempillaspirálba. Most pedig reggeli rutinommá vált a füstös vagy épp élénk színű smink,amiket felváltva díszítik az arcom,attól függően,milyen az aznapi ruha összeállításom.
Liam és Dave még mindig az ajtóban toporogtak,s tekintetüket ide-oda kapkodták köztünk,de nem tudtak megszólalni,ahogy én sem. Magamban imádkoztam azért,hogy bárki,akárki vessen véget ennek a pillanatnak.
-          Kat,Kat várj már meg! Itt vagyok,ne siess úgy el!Hova mész te lány? – harsogta egy ismerős hang az emeletről, közeledő hangos lábdobogások jelezték,ahogy lerohan a lépcsőn utánam. Ó, azalatt a valaki alatt nem a szókimondó Daisy-t értettem!A lépcsőfordulónál tekintett le ránk először és lelassított,miközben nagyra szemeket meresztett a bejáratnál álldogáló megkövült társaságunkra. Az arckifejezése elárulta a véleményét, felvette a legragyogóbb vigyorát és beletúrt hosszú,szőke hajába. – Ááá! – szólalt meg a legmézes-mázosabb hangján,miközben sűrűn pislogott. Lassú léptekkel tette meg az utolsó lépcsőfokokat, a magas sarkúja kísérteties hangon csikordult meg mikor mellém lépett,tisztára mint egy krimiben, passzolt a fagyos hangulathoz.  – Szóval te lennél az a híres Harry Styles? – kérdezte idegborzoló hangon, az „r” hangokat hosszan ejtve.
-          Igen – mondta,meglepődve a kérdésen. Nincs hozzá szokva ahhoz,hogy miután két évvel a szakításuk után összefut az exével, annak az újdonsült amerikai színész barátnője ellenséges hangnemben szól hozzá. Az ismerős hangjától végig futott a hátamon a hideg.
-          Üdv, a nevem Daisy Blue Carter – mutatkozott be csábosan,de hangjában ott bujkált a gúny. -  Én vagyok Kat Willows egyik legjobb barátnője. Tudod,annak a lánynak,akit röpke két évre lapátra tettél, valami szőke modellke miatt! Emlékszel, igaz?
-          Én… - nyögte Harry,de nem tudta befejezni a mondatot,váratlanul érte Daisy kitörése,ahogy engem is. Valahol, a szívem legmélyén szerettem volna,ha befejezné a mondatot,de jobb ha nem tudom,az csak még jobban rontana a helyzeten.
-          Hogy kerül ide? – intéztem Liam felé a kérdést, visszanyerve a hangomat. A gyerekkori barátom először, mintha meg sem hallotta volna a kérdésem,mire megköszörültem a torkom.
-          Te…tessék? – fordította el a tekintetét a Daisy és Harry feszült szóváltásáról. Elég volt egy pillantást vetnie az arcomra, nagyon is jól tudta,hogy nem szabad mellébeszélnie. – Izé…Dave egy kicsit ivott és hát…Én is ittam,de csak egy kortyot!Harry pedig felajánlotta,hogy el hoz minket. Hé,Kat nyugi,nincs semmi bajom!
-          Liam – ejtettem ki sóhajtva a nevét és az arcomat a kezeim közé temettem. Nem csak azért voltam rá dühös mert idevezette Őt,hanem mert felelőtlenül,nem vigyázva a saját egészségére cselekedett. Be kell vinni a kórházba…-Úristen! – kiáltottam fel elrettenve és már indultam is az ajtó felé,ha Liam el nem kapja a derekam.
-          Mi a baj,Keliza? – ráncolta össze a szemöldökét értetlenül és gyengéden megrázta a vállam. Észre sem vettem,hogy az idegességemben kicsordult egy-két könnycseppem.
-          Anya…anya. Most születik a testvérem!Mennem kell! – motyogtam és kirántottam magam Liam kezei közül. Nem tudtam rendesen gondolkozni,azonnal a kórházba akartam menni. Ha eléggé gyorsan kezdek el futni,hamar odaérek és miután anya kijött a műtőből az orvos majd megvizsgálja a valószínűleg eltört lábam,amit a magas sarkú cipőm fog okozni. – Engedj, Liam mennem kell!
-          És mégis mivel mennél kisasszony? – fonta fel a szemöldökét Daisy,majd miután sejtette hogy nem fogok számára megfelelő választ adni,utat tört magának Harry és Liam közt,nem felejtve el „véletlenül”  oldalba vágni az exem. – Még szerencse,hogy elkértem Mrs. Hills kocsiját!Na gyerünk! – jelentette ki azzal kirángatott a kellemesen hűvös londoni éjszakába és elindult a háztömb jobb oldala felé.
-          Öhm, a kórház az ellenkező irányba van! – szólt utánunk Harry a lépcsőházból és a főúton száguldó autók felé mutatott.
-          csak az időt vesztegetjük Daisy,nem ismered a várost! Inkább futok! – legyintettem a barátnőm felé idegesen,nem törődve a göndör hajú srác figyelmeztetésével. A szőke hajú lány kezébe nyomtam a táskám és miután lerúgtam a cipőt sietős léptekkel a jó irányba kezdtem el haladni.
-          Kat,te teljesen meghülyültél? – kiáltott utánam Dave, de nem néztem hátra célegyenes tartottam a legközelebbi zebra irányába.
-          Hé! Állj már meg! – kiáltotta az utánam siető Harry és elkapta a kezem,mielőtt még átkelhettem volna a zöld lámpánál. – Az amerikai levegő teljesen meghülyített? Mégis,hogy gondolod,hogy futva megteszed öt perc alatt azt a több mint négy kilométeres távolságot?
-          Hé,nem szidjuk Amerikát! – torkolta le az időközben odatipegő  Daisy is. – Különben is,Amerikában megszokottak tőle az ilyen meggondolatlan dolgok. Gyere,csajszi fogunk egy taxit!
-          Ne hülyéskedjetek már, elviszlek titeket! – válaszolta dühösen Harry,majd sebes léptekkel a parkoló felé kezdett sietni,zsebéből pedig előhalászta a slussz kulcsot. Days-el váltottunk egy jelentőség teljes pillantást,mely a részemről egy fejrázás kísért,míg a lány csak megvonta a vállát és magával húzva követtük Őt.  – Jöttök már? – fordult meg egy fekete, lesötétített ablakú sportkocsi előtt,melynek a márkájáról halvány sejtelmem volt,de Days elismerő pillantásából ítélve nem egy font volt az ára.
-          Berakom Tess-t és Dave-t a taxiba és majd utánatok megyünk! – intett a lépcsőházból Liam és a vőlegény nyomában felsietett a lépcsőn. Nem láthatta a rémült és ideges arckifejezésem a sötétben, a kocsi és az előttem várakozó utazás gondolatára.



Ha tetszett a történet, vagy csak megfogott a prológus és kíváncsi vagy mi lesz Kat-el akkor érdemes benézned erre a blogra.