Blogajánló #8

Robotok vs. Emberek 

"Emlékszel a régi időkre? A felhőtlen életre? Helyes! Őrizd meg, és ne engedd el soha! Egy szempillantás alatt képes eltűnni minden.

Elképzelés, álom...? Nem. Ez a valóság. És nincs visszaút. Végig kell játszanod a játékot! Az ő játékukat.

A harmincas években a Memoratorius nevű szervezet ellenállói kerültek hatalomra, leváltva az ENSZ-t, hisz ezt a problémát még ők sem tudták megoldani. Valaki titokban szervezkedni kezdett a kormány háta mögött. Cselekedetei olyat vontak maga után, amire senki sem volt felkészülve.

Egy újabb világháborút.

Azt hiszitek, tanultak a hibákból? Belegondoltak a következményekbe? Tudnak a fegyverekről? Tudtak... az... atombombákról? Halálra ítélték a bolygónkat.

Találd meg a biztos pontot, mielőtt elveszted az elméd! Harcolj az életedért! A barátaidért! A szerelmedért! Még nincs vége. Még győzhetünk." 

Részlet: 

"Prológus

New York, 2039.

Last to know

KÉT SZÉK MARADT ÜRESEN. A feszültség a tető fokára hágott, mikor fél óra elteltével sem változott a helyzet. A folyosóra emlékeztető terem végén, egy kör alakú asztal mellett foglalt helyet a három irányító. Gerald Wilkinson brit elnök fel s alá járkált az emelvény szélén. Őszes haja rendezetten állt, ám nyakkendője ziháltan állt az öltöny alatt. Léptei árkot vájtak a keményfa padlóba. Az asztalt körbeölelő bársonyszékek egyikét Arden Hyori foglalta el, aki Kína elnökasszonyaként volt jelen. Tartása görcsösen festett, hiába mutatta nemtörődöm magaviseletét. Keze remegett, ahogy a vizespoharat tartotta, torka pedig elszorult, mikor nyelni próbált. Tőle jobbra Lyov Zykov orosz elnök foglalt helyet. Társaival ellentétben a férfi laza tartásban terpeszkedett székén, ruhája gyűrött volt, ami tiszteletlenségre vallott, kezében alkoholos üveg csüngött, A folyadék tompította, semmi jelét nem adta, hogy felfogta volna a helyzet komolyságát. Megszokottan viselkedett, bármennyire volt is illetlen vagy erkölcstelen. Csend ülte meg a levegőt, csupán a háttérből hallatszott halk zúgás, mit a hatalmas lapos képernyő adott ki magából. A társaság szeme minduntalan a monitorra ugrott, hisz ebben a helyzetben ez volt az egyetlen támaszpontjuk. A kijelzőn a világtérképet lehetett látni, melyet megannyi pont árasztott el; fekete, piros, sárga, kék. New York helyén egy vörös pont büszkélkedett. Ez őket, vagyis az épületet mutatta, ahol az értekezletet tartották. A legnagyobb mennyiséget Franciaország birtokolta, fővárosának környékét számtalan pötty vette körül. A nagyhatalmak is épp emiatt voltak feszültek Paul Couteau-nak (ejtsd: pól kutu), a francia elnöknek is részt kellett volna vennie a találkozón, mégsem jelent meg eddig. A dolgokat tovább bonyolította, hogy maga az amerikai elnök sem jelentkezett, hiába neki a legkisebb fáradság az eljövetel.

Hyori asszony végül nem bírta tovább, aggodalomtól remegő hangon megszólalt.

- A monseur-nek megvan az oka, hogy miért nem jelentkezett - szavai inkább elfogadásként hatottak a tényekkel szemben, mintsem magyarázatnak. A nő megborzongott. Jó kapcsolatot táplált az európai férfivel, természetesnek vélte érzéseit.

- Szegény Paul! - sóhajtott szomorúan Lyov, szavai mégsem csengtek őszintén. Paul jóval fiatalabb volt nála, nem esett nehezére a keresztnevén szólítani az illetőt, mindezt a gúnyért fel is használva. - Remélem, tisztában vagytok vele, mennyire veszélyes ránk nézve ez a támadás.

- A legtöbb harc nem a politikáról, vagy a gazdaságról szól. Személyes ügyek. Egytől egyig. - szólt bölcsen Hyori. - Ez magyarázat, hogy miért mi voltunk a célpont. Franciaország csak áldozat.

- De ez nem magyarázat a másik problémára. Arden - szélesedett ki az orosz elnök szája. A végeredmény inkább hasonlított vicsorgásra, mintsem mosolyra. - A mi Richardunk számára nincs valami mentséged?

Hyori halálos nyugodtsággal ejtette ki a szavakat. - Nem tartozik rám Murphy újabb hülyesége. Felőlem akár kútba is ugorhat az a seggfej.

Wilkinson elnök őszes hajába túrt, fáradtsága kiütközött sápadt bőrén. - Hagyjuk ezeket a személyes vackokat, és térjünk rá arra, ami fontos! Nem bájcsevegni jöttem ide. - harsogta. Megigazította magán a nyakkendőjét, majd helyet foglalt egy kényelmes bársonyszékben.

Ugyanebben a pillanatban nyílt a terem ajtaja, s Paul Couteau elnök viharzott be a helyiségbe. Zakója hanyagul lógott a vállán, haja szerteszéjjel állt. Szemei alatt karikák türemkedtek ki, arca bal felén vágás virított. Hyori döbbent tekintettel nézett végig a férfin, ahogy az végigszáguldott a termen, át a túloldalán elhelyezett kerek asztalig. Wilkinson hirtelenjében pattant fel. Elé állt, s kezet rázott vele.

- Paul - szólította meg. Szabad kezét a vállára helyezte, s barátilag megszorította. - Az értekezlet után első dolgom lesz, hogy besegítsek Franciaország helyzetébe.

Paul bólintott, jelezvén háláját. Kikerülte szövetségesét, hogy elfoglalja helyét az asztalnál. Hyori egy halvány mosolyt villantott a jövevényre, részvéte jelképeként, Zykov azonban mit sem törődve Paullal, kortyolgatta tovább whiskey-jét.

- Hadd halljam, monseur! - vetette oda az orosz elnök, Couteau nyelvét használva. A gesztus tiszteletteljes is lehetett volna, ha nem csöpögne mély gúny a hangjából. - Mi történt odaát?

Paul felsóhajtott a szokásos tiszteletlen beszéd hallatán, de fáradtan belekezdett.

- Ne aggódj, Lyov, a Titkárság még ép és a Bizottsági Tanácsnak sem esett baja. - Paul ismerte szövetségesét, tudta, hogy számára csak ez a fontos. - Ami Párizst illeti, már nem olyan rózsás a helyzet. - sóhajtott. - Hajnalban ért minket a támadás. Természetesen senki sem számított rá. Megbújtak az árnyékokban, elvegyültek a civilek közt. Nem vettünk észre semmit. Aztán hirtelen - Paul hangja megbicsaklott, ahogy felelevenítette az emléket. Akcentusa erősebbé vált, szavai alig érthetőek. - minden túl gyorsan történt. Először mindannyian azt hittük, egyszerű emberek, de az erejük... Puszta kézzel emeltek fel autókat, és hajították el őket. A testüket nem fogta a golyó.

- Nem emberek? - sikkantott fel Arden. Hátrasöpört egy kósza vörös tincset, mely kiszabadult a bonyolult kontyból, miközben előredőlt. - Ez meg mit jelentsen?

- Próbálkoztunk minden bevethető fegyverrel, de híján voltunk a hadseregnek is. Békés idők jártak, ki gondolta volna? - nevetett fel Paul, de ebben a kacagásban egy csepp jókedv sem köszönt vissza.

- Ki gondolta volna? - csattant fel Arden. - Svájcban polgárháború zajlott! Lázongások, és szabadságharcok. Ráadásul határos ország. És a nagy elzárkózásukat már nem is említem! Számítanod kellett volna erre. Vigyáznod kellett volna!

- Arden - szólalt meg Wilkinson. - Nem megfelelő az időpont, hogy másokat hibáztassunk! Véget kell vetnünk ennek a csatározásnak. Ezért vagyunk most itt!

- Ó, Gerald - Paul hangja mintha egy másik dimenzióból szólt volna. - Ezeket nem lehet megállítani. Nem lehet elpusztítani. Az egyetlen esélyünk a túlélésre az volt, hogy azok az átkozott szerkezetek visszavonultak. Az országom jelenleg harckészültségben áll, a hadseregbe való toborzások megkezdődtek, de nem tudnom, meddig tarthat a felkészülés.

- Szerkezetek, huh? - jegyezte meg Zykov elmélázva. A férfi úgy látszik, csak ennyit hallott meg. - Miféle szerkezetek? Valami mechanikus katyvasz? Mint a robotok?

- Igen - mondta Paul percek múltán. - Pontosan azok.

A nagyhatalmak egymásra meredtek. Ez volt az az igen, amit nem akartak hallani. Ha ez tényleg igaz, ha ilyen tényleg létezhet... Nemhogy legyőzni, harcba szállni sem lesznek képesek. Valószínűleg mind ugyanarra gondolhattak. Ki volt az az őrült, aki feltalálta ezeket a... robotokat? Ki ment ennyire messzire? A nagyhatalom addig nagyhatalom, amíg ő irányít, futott át Zykov agyán. Ha ez a hadsereg legyőzhetetlen, ők megszűnnek uralkodni. Egy fegyver tette őket legyőzhetetlenné, ha ez nem használ, a világnak vége.

- Mit tegyünk? - kérdezte Arden. - Elvégre mi vagyunk az öt atomnagyhatalom!

- Ez nem ilyen egyszerű, chérie - temette kezei közé az arcát Paul. - Az atombomba nem játék!

- Itt a biztonságunk a tét!

- Még nem vesztettünk, Arden - figyelmeztette Wilkinson elnök. - Megígértük egymás között, hogy egy ilyen horderejű fegyvert csak a legvégsőbb esetben vetünk be, ha nincs más választásunk.

- A füleden ülsz, Gerald? - morgott Zykov. - Azt mondta, megállíthatatlanok.

- Ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket, Lyov. Még bármi történhet.

- Az ENSZ feladata a béke megtartása békés eszközök révén - szónokolta Arden, mintha ezt Gerald nem tudná. - Kilencvennégy évvel ezelőtt elődjeink felesküdtek a békére és a biztonságra, melyre a szervezet fog vigyázni. Annyi év eltelt, és a figyelmünk nem lankadt. Annyi év... most készül semmivé válni. Már késő bármit is tenni. Ezt nem lehet békés eszközökkel megoldani.

Zykov jóízűen felnevetett. - Emlékeztek, mikor évtizedekkel ezelőtt, 1949-ben is azt hitték, hogy kitör a háború? Ha nincs ez a átokcsapás ENSZ, talán meg is történt volna. - pohara alját bámulta egy darabig, azonban mikor nem volt senki, aki félbeszakíthatta volna, folytatta. - Milyen ironikus, hogy mikor tényleg bekövetkezik, semmit sem tudunk tenni!

- Nehéz időkben - sóhajtott Paul. - Csak reménykedni tudunk.

- Remény, monseur? Non, non, non - futott végig a termen az erőteljes hang.

Mindnyájan a bejárat felé fordultak. Egy sötét alak vált kivehetővé, ahogy az ajtónak támaszkodott. Az elveszettnek vélt elnök, Richard Murphy lépett ki az árnyékból, testét fekete öltöny fedte, kezét zsebre vágta. Vajszín haja szénaboglyára hasonlított, hosszú tincsei minden irányba meredeztek. Lassú, kimért léptekkel indult meg a folyosón, teste teljesen körvonalazódott a fényben.

- Azt hiszem - kezdett bele. - én tudom a megoldást mindannyiunk számára.

- Richard - szólította meg Arden a férfit. - Te meg hol voltál?

- Én is hallottam a Franciaországban történtekről - terelte a szót. Richard kezét a bal mellére helyezve folytatta. - Részvétem, barátom!

- Mi olyan fontos, Richard? - reagált Paul. - Már szinte vége az értekezletnek. Kicsit elkéstél.

- Nem is azért jöttem, hogy a politikáról, meg hasonlókról tárgyaljak veletek, ami jelen helyzetben cseppet sem fontos. Egy ajánlatot akarok feltenni. Méghozzá olyat, amit nem utasíthattok vissza.

- Miféle ajánlatot? - kérdezte Lyov gyanakvóan.

- Meg tudom oldani Franciaország robotgondjait - tette idézőjelbe a ,,robot" szót. - Sőt! Egy életre elpusztíthatom őket!

- Te? - nézett Arden összehúzott szemekkel a férfire.

- Hallgatom - jelentette ki Wilkinson, mire Hyori és Zykov egyaránt kidülledő szemekkel nézett rá.

Richard arcán önelégült vigyor terült szét, mikor ezt meghallotta. Kisvártatva belekezdett.

- Ismerek egy szervezetet, ami harcra szakosodott, de a béke a célja. Pár éve futottam össze az alapítójával, mikor még csak tervezgette. Mára már kinőtte magát az ötletekből, és a szervezet működésbe lépett. Azt mesélte nekem, hogy az ellenállók számára hozta létre. És igen, látom az arcodon, Arden, hogy kérdezni akarsz. Én is rákérdeztem. Ellenállók alatt a háborúellenes embereket értette. Elismerésemet nyilvánítottam ki neki, mikor szóba hozott néhány kisebb nézeteltéréseket olyan országok között, amikről én nem is tudtam. Pedig nem kis problémákba bonyolódtak akkoriban. Így, mikor hallottam az Európában történtekről, azonnal felkerestem őt, és a segítségét kértem.

- És mégis ki ez az illető?

Válaszul Wilkinson gyanakvón csengő kérdésére a cipősarkak kopogása szolgált, monoton hangja visszaverődött a magas falakról. Figyelmük Richard elnök mögé terelődött, ahonnan egy vele egyidős, remek testalkatú ember lépett elő. Vállán megviselt bőrkabát pihent, lábait testhezálló farmer fedte. Kezeit hátul összekulcsolta, tekintetét a padlóra szegezte. Lassú, megfontolt léptekkel sétált Richard és a szövetségesek közé. Felemelte a fejét, pár fekete tincs a szemébe lógott.

- A nevem John Goode, Mr. Wilkinson. - mutatkozott be egy megnyerő, ugyanakkor kőkemény mosoly kíséretében.

A férfi jöttét egy meglepettségről árulkodó csendhullám követte. Az idegen magabiztos testtartása, megfontolt szavai, s megnyerő külseje kétkedésre szánta Hyorit.

- És maga komolyan hisz abban, hogy az ellenállói képesek lesznek arra, amire mi nem? - nyilvánította ki bizonytalanságát a nő.

- Természetesen! - válaszolt precízen John. Ardent meglepte a férfi magabiztossága.

Feszült csend támadt. Zykov érezte, hogy ez az ajánlat egy csapda, mégis kíváncsian várta a fejleményeket. Az ő részéről nem érdekelte a döntés, így ráhagyta Wilkinsonra, elvégre ő az idősebb. Nyugodtan hátradőlt a székén, kezével az italáért nyúlt.

- A tied lehet a döntésem, Gerald - mondta félvállról, majd meghúzta a pohara tartalmát.

- Nem tetszik ez nekem - morogta Paul. - Hol a trükk, Murphy?

- Miért lenne már trükk? - meresztett nagy szemeket Richard. - Neked örülnöd kéne egy olyan ajánlat hallatán, ami megmentheti az országodat.

- Richard! - húzta a szót Arden. Felismerte a blöffölő taktikát.

- Néha büszke vagyok rád, Arden drágám, amiért így átlátsz rajtam - nézett a szemébe. - De most hamisak a megérzéseid velem kapcsolatban. Az ajánlatom nyílt és tiszta.

- Ne húzd az időt, Richard! - csattant fel Wilkinson. - Hadd halljuk a részleteket, amiket elhallgatsz!

- A szervezetem remek munkát végez, Mr. Wilkinson. - szólt közbe John. - A diákjaimban meg van a kellő bátorság egy munka elvégzéséhez. Ahhoz, hogy megbirkózzunk egy ilyen problémával, tágítanunk kell a mozgáskörünket. Szükségünk van szövetségesekre, hogy a hálózat biztonságosabban működhessen.

- Csupán erre van szüksége - ámuldozott Arden. - Szélesebb mozgástérre?

- Pontosan. Onnantól már csak egyszerű stratégia az egész.

Wilkinson az állát simogatta. Valóban ennyire jók lennének?, esett gondolkodóba. Létezik egyáltalán ilyen? Bátor katonák, azt meg kell hagyni, ha vállalkoznak a lehetetlenre. De hol a csapda?

- És mi az ára? - tette fel a kérdést helyette Paul.

- Pardon?

- Mindennek ára van. Kétlem, hogy egy ekkora horderejű küldetést elvállalna valaki teljesen ingyen. Valamit adnunk kell cserébe, nem igaz?

Richard és John összenéztek. A fiatal elnök számított rá, hogy ilyen könnyen nem kapnak a mézes madzag után, de legbelül mégis reménykedett. Végül bólintott egy aprót, jelezve, hogy ezt majd ő átveszi. Richard ura a helyzetnek.

- Erről én is beszéltem Johnnal. A szervezetnek szüksége van a teljes körűségre, vagy ahogy ő fogalmazott, mozgástérre. Mint tudjátok, az ENSZ a békés eszközöket alkalmazza a békéért, ez pedig erősen üti az ő erőszakot alkalmazó szokásukat.

- Szóval meg akarsz minket fosztani a hatalomtól? - nevetett Zykov, félbeszakítva Richardot. - Cseles!

- Annyira fontos lenne számodra ez a semmi rang, Lyov? Semmit sem vesztesz. Megmarad az atombombád, amivel beléphettél. Megmarad mindened.

- Felőlem - vonta meg a vállát. Mintha érdekelné a dolog.

- Wilkinson? - nézett a férfire Richard. Az ő szavával teljes a győzelem.

- Nem értelek, Murphy. Ne beszélj rébuszokban, bökd ki, ami akarsz! Megfájdul tőled a fejem.

- Amiről beszélek, Gerald, az az együttműködés! Átengedjük a terepet Johnnak, vagyis hatalmat adunk a kezébe. Ez minden. Az országainkban létrehozunk egy-egy ellenállókból álló szervezetet, hogy a hálózat kiépüljön. Mi már nem tehetünk semmit. De nem adhatjuk fel.

- A világbékéért ez nem nagy ár - suttogta gyengéden Arden. - Én támogatom.

Wilkinson elnök visszasétált a helyére, kezeit széke támlájára fektette. Megértette a dolgokat, átlátta a helyzetet. Tudta jól, hogy az ő munkájuknak itt vége szakadt. Bejelentésre készült. Elhatározta magát. Ennek így kell történnie. A mi feladatunk volt a világbéke,  gondolta magában, de elbuktunk.

- Meg kell őriznünk az egyensúlyt! Nem hagyhatjuk, hogy a világ egy újabb háborúba kezdjen! Azonban az ügy túllőtt a hatáskörünkön, ennél fogva a mi munkánk itt véget ért. Könnyen lehet, hogy Franciaországot a Titkárság miatt támadhatták meg, ezáltal a célpontok mi lehetünk. De mi félreállunk, ha ezzel bármit is segíthetünk. Megbújunk a háttérben, és bábok leszünk. Színészek. Ahogy Arden mondta, ez nem nagy ár a győzelemért. Ne hagyj minket cserben, John Goode! Átadom a kellő hatalmat, amire szükséged van, de figyelni fogjuk a munkádat. Nem lehet óvatlan lépésed! A bizalmunkkal játszadozol.

- Nem kell aggódnod egy cseppet sem, barátom! - bólintott felé magabiztosan Richard.

- Visszaállítjuk a békét! - biztosította John is.

- Legalább azt megtudhatnánk, - sóhajtott fel fáradtan Wilkinson. - hogy mi ennek a szervezetnek a neve?

- Memoratorius.

   Paul felegyenesedett. - Memoratorius - suttogta. - Rajtatok a világ szeme." 

Ha tetszett a történet, vagy megfogott a prológus, feltétlen nézz be erre a blogra!