Blogajánló #10

Ha a sors közbeszól 

Prológus: 

"Bárki élete megváltozhat, ha önállósulni akar... Sophia Henderson is próbálja élni az életét Los Angelesben, mint újonc. Beiratkozik a Kaliforniai Egyetem színészeti szakára, ugyanis az minden álma, hogy egy napon híres és elismert színésznő lesz.

Mindenkije San Franciscóban maradt... szülei, barátai, és mindenki, aki számított.

De egy új élet sok mindent tartogathat... új barátokat, akár ismeretséget, na meg szerelmet.

Ha már szóba jött a szerelem... Sophia szerelmi élete mindig is válságos volt, soha nem akadt egy igazi pasi, akivel érdemes lett volna egy vagy két hónapnál tovább együtt lenni. Különleges személyisége nem tűr el minden fiút. Mint mindenkinek, neki is van egy ideálja, aki kedves, vicces és értelmes.

...egyik nap belebotlik egy számára szimpatikus srácba a mosodában, de valami miatt nem mutatkoznak be egymásnak, annak ellenére, hogy szóba elegyednek. Az idegen srác a telefonszámát egy egy dollárosra firkantja le Sophiának, amit véletlenül másnap a főszereplőnk a boltban fizetéskor oda ad a többi pénzzel együtt.

Hogy innentől mi fog történni? Szerintem bízzuk a sorsa, és minden ki fog derülni..." 

Részletek a történetből: 

"1.rész - A 'mosodás' srác  

Ahogy beérek a mosodába, kissé meglepődve veszem észre, hogy mindegyik mosógép működik, vagyis az összes foglalt! De hát, hogy lehetséges ez?

Sajnos a választ a kérdésemre nem kapom meg, helyette csak egy üres helyet találok az egyik padon, ahova leülök és elkezdek olvasni.

Szinte minden percben felfigyelek félszemmel, de egyik gép sem akar leállni. Azt hiszem, hogy ha így folytatom, kancsal leszek a jobb szememmel...

Negyed órára rá megütöm a jackpotot, ugyanis kerül egy üres gép. Gyorsan oda szaladok, leteszem a földre a kosaramat és felnyúlok a felső mosógéphez, hogy bedobjam az első adag ruhát. Lehajolok, majd felegyenesedem, és mehetett az újabb adag. Ez addig ment így, amíg el nem fogytak a ruháim.

     -Mi a fenét csinálsz? - szólok rá egy srácra, aki nagyban pakolja be a cuccait az enyémek közé.

     -Nem is tudom... mit szoktak csinálni egy mosodában? Krikettezni? Szerintem nem... - mondja nevetve.

Egy kicsit azért rosszul esett ez a kijelentése...

     -Tudom, hogy mit szoktak csinálni a mosodában, de nem kellene a ruháidat az enyémek közé tenned!

     -Micsoda? Miért tenném az én cuccaimat a tieid közé? Én nem tettem a... - és itt elhallgat, mert észre veszi, hogy de, még is az enyémek közé pakolt.

Egy ideig csak nézzük egymást, végül egyszerre kezdünk el kacagni, de úgy, hogy páran ránk is néznek, hogy normálisak vagyunk-e.

Igen, hölgyeim és uraim... azok vagyunk... legalábbis ÉN az vagyok!

Mindkettőnket leesett, hogy mialatt az egyikünk pakolta a saját ruháit, addig a másik lehajolt az újabb adagért. Eszméletlen, igaz? Heh.

     -Sajnálom - kéri a bocsánatot, miután lenyugodtunk. Elkezdi kiválogatni a saját szennyeseit a gép belsejéből.

     -Semmi baj - legyintek jókedvűen - De nézd csak, ott egy üres, rád váró gép! - mutatok egy közelire kuncogva.

Hálásan megköszöni és tovább áll.

Elintézem a mosógépet, megetetem némi apróval, azzal leülök és tovább olvasok addig, amíg valaki meg nem zavar.

     -Ne haragudj, hogy csak úgy ide rontok, de nincs jobb társaságom... a 40 év fölötti nők nem az én hatásköreim - utal nevetve a körülöttünk ülőkre suttogva.

Természetesen hangos kacagásba kezdek, de már meg sem lepődnek ezen az itt lévők.

     -Honnan tudod, hogy nem vagyok 40 év fölötti mama? - kérdezem fülig érő mosollyal.

     -Tudtommal nem ilyen szépek a khm... 40 év fölöttiek... tehát ha nem műtetted át magad, akkor te igazából 20 év körüli kell, hogy legyél - vigyorog 500 wattos mosolyával.

     -Kereken 20 - bólintok meg nem szűnő mosollyal - És te?

     -Egy évvel idősebb volnék - válaszol komolyan.

Egy ideig vissza tudom tartani a nevetést, de végül úgy is kitörik belőlem harsányan a komoly arca láttán.

A titokzatos idegennek üzenete érkezett, amit megnéz és rám pillant.

     -Sajnos mennem kell... de jövök vissza, mert hát nem hagyhatom itt a ruhákat... esetleg ha nem találnálak már itt, akkor megadnád most a telefonszámodat? - kérdezi mosolyogva.

     -Pfú... most költöztem ide San Franciscoból és még nem tudom kívülről az itteni számomat... - válaszolok szomorkásan." 

"3.rész - Randira fel... de nem az enyémre…

Ahogy mindketten készen leszünk,  gyorsan Georgeot megetetem, és rohanunk is taxit fogni, mivel már 18:43 és a megbeszélt helyszín minimum fél óra gyalog.

     -Izgulsz, mi? - kérdem.

     -Eléggé - az ujjaival játszik, mint mindig, amikor feszültség alatt van.

     -Nyugi... ha valami nyomorék lenne akkor ott leszek, és ha kimondod a felmentő két szót, el is viszlek onnan - kacsintok - De inkább abban bízz, hogy tényleg az lesz ott, aki a képeken szerepel - bátorítom mosolyogva.

     -Igen! Pozitívan állok hozzá! - határozza el egy nagy levegőt véve.

     -Annyira jókor jöttél L.A.-be! - mondom ki végül azt, ami egész nap a szívemet nyomja - Ma sikerült elterelned a figyelmemet arról a srácról - merengve nézek ki az ablakon. Csak suhanó épületeket látok, melyek jelenleg a belsőmet tükrözik... csupa káosz...

     -Ha nem lett volna a randim erre a hétvégére megbeszélve, akkor is jöttem volna! - jelenti ki mélyen a szemembe nézve.

Tudtam, hogy tényleg így lett volna.

     -Köszi! - motyogom halkan, de mosolyogva.

     -Hálálkodásból kvittek vagyunk - utal nevetve az általam létrehozott randi kinézetére.

     -Megérkeztünk! - fordul hátra a sofőr mosolyogva.

Hm... mintha eddig itt sem lett volna... jó tudni, hogy vannak csendes taxisok is még a világon.

Fizetünk, elköszönünk és kiszállunk az autóból.

     -Senki sem ácsorog ott - néz a filmstúdióhoz.

     -Akkor szerintem várjunk, és a többi majd eldől - javaslom, mire Chloe bólogatni kezd.

Kezéből kiveszem a Jamest ábrázoló fotót és jobban szemügyre veszem.

Sötét szőke haj, zöld szemek, szimpatikus arc. Haja rövid, és ha jól gondolom, akkor be van zselézve. Nem rossz a kinézete...

     -Jól tudtok beszélgetni s minden? - kérdem, miközben még mindig a képet nézem.

     -Igen, mindig akad téma... szerencsére... találkoztam egy-két olyannal, aki pár perc beszélgetés után meg sem tudott nyikkanni... - mondja a helyszínt bambulva.

-Hát igen... - vissza adom neki a képet.

A körülöttünk járkáló emberek ránk sem hederítenek... de miért is tennék?

A háttérben egy-egy dudaszó hangzik el, néhol meg nevetés, mi meg lekomolyodva és kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a randival.

     -Nézd! - mutat a filmstúdió felé szinte ugrálva - Ott van! - mosolyog.

     -Igen, ez ő - a telefonom kijelzőjére pillantok - És milyen pontos - jegyzem meg inkább magamnak.

     -Megyek, rendben? - néz rám, és megpuszil - Kívánj rengeteg szerencsét!

     -Szorítok! - fonom össze a középső és mutató ujjamat.

Egy kuncogás után próbál lenyugodni és odasétál Jameshez, aki meglehetősen kicsípte magát, de a haja az ugyanúgy áll, mint a képen.

Amikor Chloe odaér, James elővarázsol egy vörös rózsát a háta mögül, és átadja Chloenak." 

"4. rész - Feladni és felejteni könnyebb...

Egy korai vacsora után mindketten készülni kezdünk az estéhez. Smink, egy kis fohászkodás, végül a ruha.

Mindketten mosolyogva állunk a tükör előtt, és vigyorgunk.

   -Szerintem menjünk, mert még a végén összetörik a tükör, annyit nézzük magunkat benne - vihog Chloe, vele együtt én is.

Végül is a szombat este nagyon jól telt el, hiába, hogy nem volt eget rengetően fantasztikus kedvem a szórakozáshoz. Chloeval buliztunk egy jót, ami vissza idézte a tizenéves időszakunkat San Franciscoban.

De ott volt a vasárnap, amit a macskám meg a laptopom társaságában töltöttem el, plusz egy kedvenc könyvemmel... ahhoz képest jó volt. De mihez is képest? Egy halott csontvázaihoz képest, aki még a föld alatt is jobban szórakozott, mint én vasárnap a lakásban élő emberként. Habár egyszer megkellet nézzem, hogy van-e még pulzusom... nyugodtan közölhetem, hogy VOLT!

Közben az idő is csuda gyorsan eltelt... az egyetem kezdéséig fennálló két hétben ismerkedtem a várossal és  különböző emberekkel, köztük egy agresszív hajléktalannal is...Uhh, nem volt kellemes az a találkozás...

   -Van egy jó híííreeem - mondom vidáman Georgenak, aki személy szerint tojik arra, hogy mi történik körülötte - Holnap kezdődik az egyetem! Igen bizaaa - idegesítően elkezdem simogatni meg ölelgetni, így nem is csodálkozom, hogy faképnél hagy - Már rád sem számíthat az ember! - kiáltok utána.

Mindennel készen állok... akkor tehát kezdődhet a NAGY betűs élet..." 

Ha megfogott a prológus, vagy megtetszett a történet, vagy csak kíváncsi vagy mi lesz Sophival akkor érdemes benézned erre a blogra!