 |
| Egy démon szerelme |
Manapság furcsa világot élünk...Amely rossz..sötét titkokat rejt...
Vegyünk egy különleges lányt...és egy hatalomra éhes démont
Mi lesz velük ha találkoznak?
Szenvedésben és fájdalomban lesz részük.
Prológus
*Külső szemlélő*
Peter fáradtan állt a tükör elé.Egy fáradt nyúzott arc nézett vissza rá.Ez a sok munka miatt volt,meg a felesége elvesztése is közrejátszott.Rá maradt a lányuk.Leila.Még csak 6 éves de nagyon értelmes.
Ahogy erre gondolt elmosolyodott.De sajnos az a ritka mosoly ami megjelent az arcán gyorsan el is tűnt.A felesége állt mögötte.Rose közelebb lépett hozzá,kezeit férje vállára helyzete.
-Peter...ne hagyd hogy elvigyék..
-Rose....vigyázok rá megígérem. - nézett könnyes szemekkel a nőre.
-Apa..nem tudok aludni.Rosszat álmodtam. - jött be a szobába Leila.Peter a lányára kapta tekintetét,majd oda vissza ahol az elhunyt felesége állt.Már nem volt ott.
-Gyere kincsem. - hajolt le a kislányhoz.Megfogta apró kezeit és vissza vezette a szobába.-Aludj szépen jó?
-De apa...
-Aludj már! - kiabált rá,de egyből meg is bánta mikor Leila halk zokogásba kezdett.-Ne haragudj csak apa feszült. - ült le az ágyra. - Szeretnéd hogy itt maradjak amíg el nem alszol? - a kislány
alig láthatóan bólintott.Peter egy sóhajtás keretében lefeküdt lánya mellé,megsimította az arcát.
-Nem megy.
-Csak próbáld meg... - nem tudta befejezni mert csörömpölés szakította félbe.Rögtön fel ugrott. - Apa mi volt ez?Félek.
-Semmi kincsem csak maradj a szobában.Bármi történjék ne gyere ki.Szeretlek. - még egy utolsó puszit adott lánya homlokára.Ez volt az utolsó szó ami kiejthetett a száján....számára világ örökre sötétségbe borult.
*12 év elteltével*
*Leila szemszöge*
-Végre itt hagyhatom ezt a kócerájt. - kezdtem bedobálni minden holmimat a táskámba.Ma töltöttem be a 18. életévemet és elhagyhatom az árva házat.
-Kész vagy? - nyitott be az egyik nevelő.
-Igen.
-Gyere. - kísért ki a szabadságomhoz vezető ajtóhoz. - Hiányozni fogsz. - köszönt el végegesen mjd becsukta mögöttem az ajtót.
-Vigyázat London...Jövök!
Részletek a történetből:
1.fejezet
"Na ez furcsa volt.....de ha ez nem történt volna meg...az életem unalmas lenne"
Már többször képzeltem el azt hogy mit fogok csinálni mikor betöltöm a 18-at és ott hagyom az árvaházat.Beleképzeltem magam egy idegenvezető szerepébe,ügyész,magánnyomozó,esetleg modell...de egyenlőre még munkanélküli vagyok.
Most hol is vagyok,és mit csinálok?Az új otthonom előtt állok.Egy panelház ami egész barátságosnak néz ki.Egy levegővétellel léptem közelebb az ajtóhoz.Mikor kinyitottam hirtelen csapott meg a hűvös fuvallat.Összébb húztam magamon a kabátot.Igaz hogy még csak ősz volt de nagyon hideg.Két lehetőségem volt hogy feljussak a lakásomba.Vagy lifttel megyek (ami elég rozoga volt) vagy lépcsőzök.A lépcsőt választottam.Nem kellett olyan sokat lépcsőznöm mire fel értem 19-es ajtóig.
Előkotortam a kulcsot a táskámból,mikor meglett kinyitottam az ajtót.
Teljes sötétség borított mindent.A falnál közlekedve kerestem a villanykacsolót de nem találtam.
Egy sóhajtás kíséretével dőltem neki a támaszt nyújtó dolognak mire hirtelen világos lett.
A kapcsolónak dőltem neki.De..legalább megtaláltam.
Lassan lépkedve néztem körül az új otthonomban.Szép volt és pont elég tágas egy embernek.
Ujjamat végig húztam a konyha pulton....hát..nem kis kosz jött le róla.
Tudom hogy mit csinálok ma....kitakarítom a lakást.Hirtelen megugrottam a csengő hangjára.Még meg kell szokni.Oda léptem az ajtó majd kinyitottam.Egy idős néni állt előttem.
-Jó napot. - köszöntem illemtudóan.
-Szia..Te fogsz itt lakni?
-Igen.
-Ha már csak egy pisszenést is hallok kihívom a zsarukat csendháborítás miatt. - jelentette ki szigorúan,majd megfordult és bement az előttem lévő ajtón.Ó...szóval ő a szomszéd.Szuper...ja..még sem.Mérgesen csuktam be az ajtót.Ki ez az öreg banya?Nekem ne mondja már meg hogy mit csináljak.Még azért is elővettem a mp3 lejátszómat,elő vettem hangfalakat és max hangerőre állítottam.Csodálatos érzés járta át a testem mikor meghallottam a kedvenc számomat.Üvöltve ugráltam és énekeltem.Mikor abba maradt a zene kopogtak az ajtómon és kiabáltak.
A banya komolyan kihívta a zsarukat?
Félve nyitottam ki az ajtót.De meglepetésemre 2 öltönyös fazon állt előttem.
-Maga Leila Cross?
-Igen.
-Az apja....magára hagyta ezt a dolgot. - nyújtott át egy kis dobozt. - Csak ezt jöttünk át adni.Viszlát.
-Viszlát. - néztem rájuk még mindig megfagyva.Gyorsan becsaptam az ajtót,és az ágyra dobtam a hagyatékot.Nem emlékszek sok dologra a gyermekkoromról.Azt mondták hogy autóbalesetet szenvedtünk és én amnéziás lettem.A szüleim pedig ott haltak meg.
Megfogtam a dobozt és a szoba legtávolabbi végébe hajítottam.Nem akarom látni.Még nem.
Ledobtam magam az ágyra és a plafont kezdtem el szuggerálni.Majd holnap takarítok és munkát keresek.A nagy gondolat áradatba elaludtam.
5.fejezet Egy álom csapdájában
Amint az a valaki átkarolt és megszólalt már tudtam hogy Harry az.A rekedtes hangja visszhangzott a fejemben.A szemem becsuktam.Tudtam hogy hiába minden..nem menekülhetek el tőle.Már nem is próbáltam szabadulni vagy netán ellenkezni,tudtam hogy úgy sincs esélyem.Túl erős hozzám képest.
Arra eszméltem fel hogy elengedett.Előrébb léptem és szembe fordultam vele.Szemem kinyitottam,de valami furcsa dolog történt,mintha egy légáramlatba lettem volna.Igen...egyedül.
Hogy Harry hová tűnt azt nem tudom...
Hirtelen arra eszméltem fel hogy szürkeség vesz körül....néhol fekete és fehér árnyalattal.Egyszer-kétszer megfordultam a tengelyem körül de még mindig nem tudtam kivenni semmit.
Nem volt semmilyen életre utaló jel.Olyan kihalt volt mint egy sivatag.Egy száraz sivatag,ahol csak pár állat él.Nem...rossz hasonlat.Ez rosszabb.De a legrosszabb az egészben nem tudom eldönteni hogy ez most valóság vagy álom.Ez tényleg megtörténik?Most is hülyeségeket beszélek....nem történik semmi...Csak állok itt úgy mint egy szerencsétlen.Nem hittem volna hogy csak ennyi fog telleni tőlem.Nem hittem volna hogy ilyen lesz az új életem.Legfőképpen azt nem hittem volna hogy majd egyszer vissza akarok menni az árvaházba.De most....azt kívánom bárcsak ott maradhattam volna.
Akkor lehet hogy nem történt volna ennyi szörnyűség.De mint eddig most is csend volt körülöttem.
De hirtelen....ugatást hallok...a hang irányába veszem az utam..De olyan mintha az a valami is közeledne felém iszonyat gyors tempóban.Mire feleszmélek már menekülök.Egy lángoló kutya üldöz.Futok ahogy csak tudok.Kapkodom a levegőt.Már majdnem fel adom mikor egy hang szólal meg a semmiből.
-Gyerünk...fuss!Fuss az életedért!Ez a valóság.Ha megállsz meghalsz. - ez arra ösztönöz hogy gyorsabban szedjem lábaimat.Nem tudom hogy mióta futhatok és azt sem tudom hogy hova,vagy hogy mikor lesz vége az előttem lévő "útnak".Kezdek lassítani mikor már nem hallom magam mögött a kutya loholását illetve az ugatását.Megállok.Lihegve ráveszem magam hogy megforduljak.
Lassan fordulok meg úgy mintha annyi időm lenne mint a tenger.Pedig nincs.
Megfordulok.Érzem ahogy a szívem heves kalapálásba kezd.
Érzem ahogy vér szökik az arcomba és heves kezdem kapkodni a levegőt.A kutya tűz piros szemei engem vizslatnak.Elfutni már nem tudok.Imádkozni semmi értelme.Már csak az maradt hogy szembe nézzek vele.Most kell bátornak lenned Leila....
Ahogy befejeztem gondolat menetemet ezzel egy időben a kutya elkezd szaladni felém.
Én egy nagyot sikítok.Hát itt a vég?De nem.A démon átmegy rajtam mint egy szellemen.
Utána nézek de már sehol sincs..eltűnt.Most az egyszer éreztem igazán félelmet és ijedséget egyszerre..Ez egy nagyon rossz érzés.Újból a csend vette át a vezető szerepet.
De mint eddig most is megtörte valami.Méghozzá taps.A tekintetemet a ködre szegezem és megpróbálok bármiféle formát kivenni.
A ködből először csak az alak körvonala látszóik ki,de mikor közelebb ér nem nehéz meg állapítani hogy Harry az.Vigyorogva áll elém.Nem hittem volna hogy egyszer ilyet fogok mondani...de az a mosoly eszméletlen.Most nézem meg először...és be kell valljam....
Nagyon helyes.Az a göndör haj.De elrontotta a varázst az hogy ő démon és a most következő mondata.
-Azta.....nem hittem volna hogy eddig bírod.A többiek 5 perc után kifulladtak.
-Mi van?
-Ez csak egy próba volt.
-P-próba?!Én itt küzdök az életemért mire kijelented hogy próba volt? - sikítok.Harry befogja a fülét és úgy néz rám mint egy elmebetegre.
-Vége? - veszi el óvatosan a fülétől a kezét. - Most haragszol? - biggyeszti le a száját.
Közelebb léptem hozzá.Olyan közel hogy még egy papír lap sem fért volna be közénk.
Lábujjhegyre álltam,így szemmagasságba voltunk.Felemeltem a kezem és már épp arcon ütöttem volna mikor hirtelen elkapta a kezem.Na ez az amire nem számítottam.Megpróbáltam hátrálni dea másik kezével pedig a csípőmnél fogva vont közelebb magához.
-Mit...mit csinálsz?
-Mindjárt megtudod. - közelebb hajol.Már azt hittem hogy megcsókol de nem.A fülembe suttogott. - Arra még csak ne is gondolj hogy megütsz. - elhajolt de nem teljesen.Most jött az a dolog.
Ajkát enyémre tapasztotta.Pupillám kitágult a meglepettségtől.Nem ellenkeztem...nem tudtam ellenkezni.Teljesen lefagytam.Úgy éreztem hogy megállt az idő.Minden ami körülöttem van nem létezik.De hirtelen fel ébredtem......
7.fejezet Nem tetszik
Mikor megakarta szüntetni a köztünk lévő távolságot fel emeltem karom és hátra löktem.
Hazudnék ha azt mondanám hogy nem akartam...de megrémisztetett.Mi van ha ez csak egy csapda?
Félek...De nem tőle.,hanem attól hogy ha megszeretem akkor eltaszít magától,vagy eldob.
Mint egy rongyot ami már nem kell senkinek.Egyszerűen kidobja és már nem azzal a ronggyal foglalkozni.Akartatom ellenére kicsordult egy könnycsepp a szememből.
Harry meg akart ölelni de ahogy közeledett felém én úgy hátráltam.Mint ha valami halálos betegsége lenne.Ezt ő is észrevette így meg állt egy helyben és nem mozdult.Őszintén?Idegesített.Utáltam.
És hogy miért?Nem tudom.
-Mi a bajod velem? - kérdezett rá rekedtes hangján,amiben most csalódottság csengett.
-Minden Harry.A modorod,a szemed,a hangod,a gúnyos mosolyod,és a kegyetlenül göndör hajad. - suttogtam el neki,de ő így is hallotta minden egy szavamat.Nem néztem rá.Nem akartam látni az arcát.
Nem akartam tudni hogy mit gondol,csak azt kívánom bárcsak eltűnne.De nem.Most nem használta ezt a képességét.Még mindig nem mozdult.Egyikőnk sem szólalt meg.Ez nem kínos csönd volt.Igazából semmilyen.
-Harry.Hagyj békén.Te sose leszel ember!Nem adhatsz nekem semmit! - most már szemeibe néztem hogy mutassam magabiztosságom,de belül ordítottam.Nem akartam neki ezt a fejéhez vágni,de muszáj.Ha nem leszek erős elbukok.
-Meg kellett volna öljelek. - mintha ezer kést forgatnának a szívemben,úgy hatott ez a mondata.Nem várt egy másodpercet sem tovább....eltűnt.
Sírva kuporogtam a cellában.Hátam a hideg falnak döntöttem és csak sírtam.Éreztem amint légzésem alább hagy.Mikor éreztem hogy majdnem megfulladok gyorsan kezdtem kapkodni a levegőt.
Szívem hevesen dobogott.Most már csak pár könnycsepp szántotta végig sima arcom.
-Mi történt kicsi lány? - nyit Zayn.Ajtót maga után bezárja és leül mellém.Erős karjai közé fon,én is átölelem.Most jutott eszembe hogy igazságtalan vagyok.Zaynt megölelem de Harryt nem.Zayn közel kerülhet hozzám Harry nem.Hátrébb húzódtam Zayntől.Ő egy fura pillantást küldött felém.
De mikor meglátta a kisírt szemeimet nem érdekelte hogy én akarom-e azt az ölelést vagy sem.
Újból átkarolt.
-Van egy rossz hírem. - szólal meg - Nem tudlak innen kivinni.De!Van jó is. - rá emelem a tekintetem. - Harry lemondott a vezetői helyről csak miattad. - szeme kétszeresére tágult.Mi van?
-T-tessék?Mikor?
-Miután tőled távozott.Bement Laurenhez. - itt felvontam a szemöldököm mert nem tudom kiről beszél. - A szomszéd banyához. - itt elneveti magát és én sem bírom visszatartani a feltörekvő nevetésem.
Ha megfogott a prológus vagy csak kíváncsi vagy a történet végére, érdemes benézned erre a blogra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése