2014. június 18., szerda

Kritikák- Újra jelen!

Sziasztok! 
Hosszú kihagyás után újra itt vagyok. Próbálom magam beérni, egyenlőre 2 kritikával készültem el, igyekszem a többivel is, de most kicsit a fejemre gyűltek a dolgok.
De érkezzenek inkább a kritikák! :)



Történet/Szereplők:

A rövid tartalom nagyon meg fogott, mivel egyáltalán nem egy hétköznapi történetről van szó. Már sikerült felkeltened az érdeklődésem a lány és Louis kapcsolata iránt. Remek, hogy a két főszereplő egyaránt szenved és próbál megoldást találni a saját problémájára. Előreláthatólag együtt találnak megoldást, de sosem lehet tudni!
A prológus egészen sablonosan indul, hiszen egy lány minden álma, hogy táncos lehessen. Azonban a végére érve nagyon megrázó, ha belegondolunk, hogy az álmának köszönheti az életét és egyben családja elvesztését is. Ennél rosszabb azt hiszem nincs is, amikor valaki a szenvedélyét előtérbe helyezi és tragédia a vége. Már itt érthetővé válik, hogy miért is olyan furcsa Riley.
Nyomasztóan sikerült leírnod az érzelmeket, a lelkiismeret furdalást, ami belülről marcangolja Riley-t. Az édesapja rögtön szimpatikussá vált, viszont nem enyhén sablon, hogy Londonba költöznek. Úgy értem, már az is enyhítene a sablonosságon, ha valami rokon élne ott vagy akármi és nem csak úgy a nagyvilágba pont Londonba költöznének.
Furcsa kontrasztot fedeztem fel a történetedben. Míg a tipikus, alapelemek megtalálhatóak benne próbálod színessé tenni nem szokványos jelenetekkel, mint az idős ember. Bár elég abszurd a helyzet, mégis csüngtem minden szaván és igazán elfelejtettem magam elé képzelni, hogy mennyire ápolatlanul is nézhet ki.
A fogalmazásodra kitérve egy-egy rész tükrözi, hogy nagyszerű fogalmazási készséggel vagy megáldva, de ezt nem mindig mutatod ki. Csak néhány hasonlatnál illetve környezet leíró résznél használod a tehetséged. Sajnálom, hogy ennyire rövid részeket írsz. Ezért is lehet, hogy a prológus + 3 fejezet után nem ismerhetjük meg igazán a szereplőket, ami természetesen nem baj, hiszen nem szabad rohanni, nem is ezt mondom, csak ha hosszabb részeket publikálnál, akkor már jobban is ismerhetnénk őket.



 
Történet / Szereplők:

Wáó! Tökéletesen vezetted be a történetet a prológusban. Semmi túlzás vagy unalmas rész csak a szimpla bemutatás, ami rendkívül izgalmas és figyelemfelkeltő. Örömmel olvastam végig és tényleg nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy egy tökéletes blog, tökéletes kezdete.
A fent lévő első fejezetre sem tudok semmi rosszat mondani, ugyanis kellően részletezted a dolgokat és haladtunk is, hiszen elfoglalták a szobákat.
Tűkön ülve várom, hogy vajon hogyan fognak elkezdődni a rejtélyes események és hogyan fognak rá reagálni.
A cselekményről igazából ennyit tudnék mondani, hisz kevés fejezet van fent, de térjünk is át a szereplőkre.
Minden egyes idézet passzol a képekhez és az elgondolt személyiséghez. Talán elegek lettek volna maguk az idézetek is, de szerencsére a jellemzésnél sem estél a tipikus hibába. Szimplán felsoroltad a tulajdonságokat, ami képet ad róluk.
Rendkívül izgalmasnak és kidolgozottnak tűnik a történet. Remélem sikerekben lesz részed! :)


További jó blogolást!

3 megjegyzés: