Interjú #7

Sziasztok!

Ismét egy interjút hoztam nektek, az interjú Cassy-ről és az ő blogjáról készült.

1. Miért kezdtél el blogolni/írni?

Még annak idején mikor regisztráltam,  úgy gondoltam, hogy én csupán az olvasók lelkes táborát fogom gyarapítani. Aztán egyszer jött egy ötlet, persze azonnal azt mondtam, hogy én ugyan nem írom meg. Sosem írtam, az iskolában is nehezemre ment. Az ötlet azonban csak nm illant el, sőt egyre konkrétabb lett, és a végén egy teljes történet volt a fejemben. Még ekkor is haboztam, az előbb említett indokok miatt, aztán úgy gondoltam miért ne? Sok veszítenivalóm úgy sincsen, így belevágtam, és fél év alatt a történet végére is értem. 

2. Milyen hosszúra tervezed a történetet?

Pontosan negyven fejezet lesz, azért tudok ilyen konkrét számot mondani, mert már azelőtt tudtam, hogy egyetlen sort is írtam volna, úgy gondoltam, hogy ez az a fejezetmennyiség, amiben kellően ki tudom majd fejteni a történetet.

3. Honnan jött a történet ötlete?

A történet alapja egy novella, amivel egy versenyre neveztem. Mikor megláttam a felhívást, már akkor kirajzolódott bennem az alapgondolat, és a főbb cselekmények. Igazából a 2013-as barcelonai vízilabda világbajnokság adta az ötlet, még akkor is, ha a történet igen kis részében teszek róla említést. Inkább egy löket volt, aminek hatására megszületett az ötlet, és "életre kelt".

4. Mi motivált téged?

Ezt a kérdést két részre bontanám, hisz teljesen más hajt, ha a történetre gondolok vagy ha egyébként a blogolásra. A történettel kapcsolatban egyértelműen az, hogy megmutassam milyen, ha nem olyan témában írok, amit milliók ismernek. hogy milyen az mikor tudom, hogy biztos nem lesznek millióan az oldalon, de mégis belevágok, mert nekem fontos a történet. Egyébként ha egészében nézem a kérdést, akkor pedig az motivál, hogy 2015-re mindent befejezzek.

5. Érezted már úgy egy-egy fejezet után, hogy nem érdemes tovább folytatnod az írást?

Ennél a történetnél ez sosem fordult elő, talán azért is, mert volt egy biztos alap, amihez nyúlhattam, ha esetleg elbizonytalanodnék. Erre a történetemre vagyok a legbüszkébb, így akkor is írnám, ha senki se olvasná. Más blogok esetében, amik nem álltak ilyen közel hozzám természetesen előfordult, aztán attól függően, hogy mennyire fogott meg, kötött le esetleg szerettem írni hoztam egy döntést a jövőt illetően.

6. A főszereplőid belső tulajdonsága mennyire hasonlít a te belső énedhez?

Rettentően minimálisan, és törekedtem is arra, hogy ez meg is valósuljon. Nem szerettem volna, hogy azok akik az oldalamra tévednek azt érezzék, hogy ez megint egy buta fruska álma, amely nem valósulhat meg, így az kiírja magából. Egyetlen egy tulajdonsága van Letíciának, amellyel könnyű szerrel azonosulok ez pedig ha szabad így fogalmaznom az agyalás. Az, hogy bizonyos eseményeket, beszélgetéseket újra és újra végiggondolom különböző megközelítésből.

7. Amikor írsz, beleképzeled magad a szituációkba, és aszerint írod meg, ahogyan te cselekednél?

Természetesen beleképzelem magam a helyzetbe, a történetbe, de mivel a főszereplőm és én nem igen hasonlítunk így azt képzelem el, hogy ő hogy cselekedne. Hogy azok alapján a tulajdonságok, nézetek, gondolkodásmód alapján, ahogy megalkottam őt ő mit csinálna, hogyan oldaná meg a problémát, mit érez egyszóval milyen lenne az ő szemén keresztül látni a világot.

8.  Előre megtervezed az eseményeket, vagy csak leülsz írni és hagyod, hogy spontán szülessenek meg?

Előre megtervezed az eseményeket, vagy csak leülsz írni és hagyod, hogy spontán szülessenek meg? Csakis tudatosan, nálam az ilyen csináljuk majd csak lesz valami - féle írás nem vált be, egyáltalán. Ha ilyen történetbe kezdek, akkor pontosan tudom, hogy az már halálra van ítélve. Ha nem tudom, hogy honnan hova fogok eljutni, ha nem tudom magam elé képzelni az egészet akkor az olyan, mintha semmit se csináltam volna. Ezzel nem azt mondom, hogy minden egyes mozdulat kőbe van vésve, és azon nem változtatok, de meg kell, hogy legyen a fejemben egy esemény sorozat, amibe tudok kapaszkodni. Persze van olyan, hogy egyes részek kimaradnak- hisz nem illeszkednek a szereplők döntéseihez, személyiségéhez-  és olyan is van, hogy a szereplők maguk alakítják a sorosokat, de számomra az alap nagyon fontos.

 9.  Van valami szokásod írás közben? Mondjuk zene hallgatás, vagy hogy csak a nap egy bizonyos szakaszába tudsz írni.

Egyetlen ilyen szokásom van, az pedig nem más, minthogy este írok. Akkor, amikor nyugalom van és senki nem zargat. Régebben próbáltam zene mellett írni, de nagyon nem vált be, mert egy idő után sokkal jobban koncentráltam a zenére, mint az írásra.

10.  Mesélnél magadról?

Vannak már páran a bloggeren, akik többé-kevésbé ismernek és pontosan tudják milyen arcot szoktam vágni egy ilyen kérdés láttán. Nem azért nem szoktam magamról mesélni,  mert én egy burokban lakó különc vagyok, akitől távol kell tartanod magad.  Egyszerűen nem így kényelmes, és biztonságos. Mikor regisztráltam akkor még bármiről hajlandó voltam beszélni bárkinek a családomról, a szokásaimról egyszóval mindenről. Aztán egyre több olyan visszajelzés érkezett, hogy mit keresek itt, meg mekkora szégyen már hogy itt tartok, nem akarok-e felnőni...  Természetesen mind nagyon rosszul esett, és a kis naiv fejemmel nem is értettem meg. Aztán rájöttem, hogy ilyenek az emberek szeretnek ítélkezni, skatulyába csomagolni. Így változtattam.

Tudod egyszer volt olyan, hogy az igen népszerű közösségi oldalon kitettem kettő-három csoportba a blogjaimat, aztán véletlenül rámentem a tagok listájára és megláttam ott valakit, akivel iskola időben napi szinten szoktam találkozni. Nagyon megijedtem és azonnal elkezdtem kitörölni a posztjaimat - az összeset - és ki is léptem a csoportból. Számomra teljesen logikus lépés volt, hisz ha az írás számomra egy menedék akkor mi lesz ha erről a világ tudomást szerez? Talán elveszik a varázsa? Ezt pedig nem akartam megkockáztatni, hisz szeretném, ha én dönthetném el, hogy kik és hogy értesülnek erről, esetleg kik azok akiket ide beengedek.