Interjú #6

Sziasztok!

Ismét egy újabb interjúval jöttem, az interjú Vacakról és az ő blogjáról készült.

1. Miért kezdtél el blogolni/írni?

Mindkettőt egyszerre kezdtem meg 2013 májusában. Emlékszem, mennyire be voltam parázva! 

2. Milyen hosszúra tervezed a történetet?

Legtöbbször - na jó, mindig - a hosszúságot kötetekben mérem. Hiába tudom, hogy az ilyesmire milyen kicsi az eshetőség, de mi más motiválna? A Robotok vs. Emberek kifejezetten az az egykötetes, folytatást nem igénylő lezárással betervezett történet lesz, ami két részre, talán háromra lesz bontva, s ezzel talán eléri a 20 körüli fejezetszámot. Remélem. 

3. Honnan jött a történet ötlete?

Ha jól emlékszem, épp az ötlet megszületésének napján ment a tévében a Terminátor. Kell ennél többet mesélnem? Az, hogy beleszőttem a harmadik világháborút, egy szükséges, mégis szinte szükségtelen lépés volt részemről. 

4. Mi motivált téged?

Hogy nem adhatom fel. Bizonyítani akartam magamnak, hogy igenis képes vagyok befejezést szülni egy történetnek, és bizonyítani másoknak, hogy igen, én ilyenekre is képes vagyok. Vannak álmaim. Ennél több motivációra nincs szükségem. 

5. Érezted már úgy egy-egy fejezet után, hogy nem érdemes tovább folytatnod az írást?

Az írás minden pillanatában elfog ez az érzés. Motiváció ide vagy oda, nem tudok nem arra gondolni, hogy valamit rosszul csinálok. 

6. A főszereplőid belső tulajdonsága mennyire hasonlít a te belső énedhez?

Tulajdonképpen az énem darabkáit osztottam szét női főszereplőim között. Mary lett a félénk, bezárkózott lány, aki valójában vagyok. Riley a vagány, eszelős csaj, aki lenni szeretnék. És Fallacy, a gondatlan, és bolondos barátnő, akivel én magam is meg lettem áldva, s amilyen én is szeretnék lenni valakinek. 

7. Amikor írsz, beleképzeled magad a szituációkba, és aszerint írod meg, ahogyan te cselekednél?

Megpróbálok a karaktereim fejével gondolkodni, ráhangolódni az érzelmeikre. Ilyenkor majdnem olyan, mintha én megszűnnék létezni, és csak ők maradnának ott, magukra hagyatkozva. 

8.  Előre megtervezed az eseményeket, vagy csak leülsz írni és hagyod, hogy spontán szülessenek meg?

A fontos momentumok már az első pillanatban a képzeletembe vésődnek, míg a töltelékcselekmények a megírás előtti éjszaka szüleményei többek közt. Tulajdonképpen ezek köré a képek köré épül az egész cselekmény, mivel az agyam nem hajlandó megszabadulni ezektől a gondolatoktól. Egyedül a párbeszédnél hagyom a spontán ötleteimet kibontakozni, s még ha a megírás után bénának is tartom az alkotmányt, legalább lett egy alapom, amire építkezhetek. 

 9.  Van valami szokásod írás közben? Mondjuk zene hallgatás, vagy hogy csak a nap egy bizonyos szakaszába tudsz írni.

 Volt már valaki úgy, hogy ült bambán a lehajtott laptopja előtt, és szó szerint nem voltak gondolatai, aztán egyszer csak, mintha villanyt kapcsolnának fel, felötlik benned az az egyszerű mondat, hogy írni kéne. És akkor már kapsz is előre, ezerrel ütöd be, hogy blogger.com, de mire az megnyitná a hőn vágyott blogot, az ihlet elszáll, te pedig úgy érzed magad, mint egy lufi, amit leeresztettek? Mert velem majdnem minden nap megtörténik ez a hülyeség. Ebből levonható, hogy csak az ihletnek élek, a zene mindehhez létfontosságú, ahogy az egyedüllét is. 

10.  Mesélnél magadról?

El szoktam olvasni, kik mit írnak egy ilyen kérdéshez. Legtöbben engedelmeskedve felsorolnak egy csomó tulajdonságot, hogy a mondat végét alig találod, mások meg maradnak a visszahúzódó ,,aki ismer, vagy meg akar ismerni, az felkeres egy elérhetőségemen stb." Vicces, velem pont fordítva van. Szinte biztos vagyok benne, hogy itt több dolgot tudnak rólam, mint a való életben bárki is. Ha valaki nem tudná, én vagyok a lány, akit senki sem tart számon, csak egy boxzsák vagyok, akibe bárki bármikor belerúghat, mert nem szól vissza. Ha látnátok az utcán, ne szólítsatok le, mert az ciki lenne rátok nézve. Tudom, mit gondolsz, mikor ezt most elolvasod. Nevetséges vagyok, de tisztában vagyok vele. Elvégre ez vagyok én.