Helloka!:)
Én lennék a legújabb tag, a szerkesztők köreiben. A bejegyzések alatt, csenii.x - ként fogtok megtalálni. Egyenlőre csak kritikákat fogok nektek készíteni, szóval nyugodtan fordulhattok hozzám is ilyen téren. A chat-en, illetve e-mail-ben (csenii16@gmail.com) tudtok majd elérni.
De akkor egy kis bemutatkozás is legyen;
17 éves vagyok, és most először vagyok tagja, ehhez hasonló blognak. Van másik két blogom is. Az egyiket egyedül vezetem, ahol egy általam kitalált történetet írok, hétről hétre. (katt!!) A másikat pedig barátnőmmel vezetem. Ezt leginkább egy naplóhoz tudnám hasonlítani, szóval ha ide benéztek, akkor egy-két dolgot biztos, hogy megtudtok majd rólam, ha érdekel. (katt!! )
Az írás mellett, a zenélést/éneklést, és a rajzolást is hobbimnak tekintem.
A lányok voltak olyan kedvesek, és már most megelőlegezték nekem a bizalmat, és beírtak hozzám három blogot, amihez én fogom elkészíteni a kritikákat. Ezekkel igyekszem minél előbb elkészülni, és amint kész vannak, értesítem róla szerkesztőiket!:)
Egyenlőre négy a maximum nálam, de az idő elteltével, majd kiderül, hogy mennyire bírom az iramot, és ennek függvényében fog változni ez a szám. (természetesen csak fel fele!!!)
Nagy megtiszteltetés, hogy ezekkel a csajokkal dolgozhatok majd együtt a jövőben, és nagyon boldog voltam, amikor megkaptam a visszajelzést, miszerint felvettek maguk közé! Szóval, köszönöm szépen nekik a lehetőséget!
Ha bármi kivetni valótok van, illetve hozzászólni valótok, kérlek szóljatok!!! Mivel friss vagyok ebben a témában, még bele kell jönnöm, szóval egy kis türelmet kérek Tőletek!:)
De elég a dumából, irány melózni! Várom a munkáitokat!!:)
LoveU.
csenii.x
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése