2014. április 24., csütörtök

Kritika 6-7.

Sziasztok! :)

Nos, az ígértnél egy nappal később, de elkészültem kettő kritikával. A Drems come true blogot nem engedte megnyitni nem tudom miért, így arról nem tudtam írni. Illetve, ha a miisz-art szerzői közül valaki elolvassa ezt a bejegyzést, attól szeretném megkérdezni, hogy tulajdonképpen a novellákról kell kritikát írnom? Sajnálom, hogy érthetetlen vagyok, de gondoltam jobb tisztázni. Ha valamelyikőtök elolvassa, akkor az e-mail címemre írjon már választ és ott meg tudjuk beszélni. secretwriting69@gmail.com
Tényleg sajnálom, hogy késtem csak a sulival egy nem várt színházi előadásra is el kellett mennünk, amiről természetesen tegnap szereztünk tudomást. Így is tanulás helyett írtam meg ezt a kritikát, amik itt is lennének! :)

Kritika 6.


Történet / Szereplők:

Ilyen történettel még nem találkoztam egészen eddig. A történet rövid leírása, a két főszereplő idézete tökéletes, ahogyan a trailer is. Egyáltalán nem hosszú és tartalmazza, amit kell. A prológus tartalmas és mégsem árul el semmit igazán. Mármint ezt nem bántásból mondom. Ez is elnyerte tetszésem.
A főszereplő lány és a barátja eszméletlen aranyosak, ahogy az is ahogy a barátnőjével érződik a kapcsolatuk ereje. Jól felépített karakterek és személyiségek. Igazán karaktereknek nevezhetem őket, ami ritkaság. A változatos baráti kört, ami nem minden napi nagyon jó „fajta” emberekből tetted össze. Elsőre hihetetlennek hangzik, hogy jóban vannak, de nagyon aranyosak, ahogy foglalkoznak egymással. Az a rész a kedvencem eddig, amikor Tay beszól nekik és ők nem magukra veszik, hanem a többiekért aggódnak. Igazi, mély barátságra utal.
Amy személyisége átlagos, ami nem baj és nem is negatívumként mondom. Bár érdekelne, hogy mi a múltja. Nem kiismerhető, hiszen nagyobb kiakadásra számítottam tőle, mégis félig higgadt tudott maradni. Kíváncsi vagyok, hogy a későbbiekben, hogyan fogja kezelni Tayt.
Matt egy igazán aranyos srác, aki teljesen oda meg vissza van a barátnőjéért. Izgatottan várom azt is, hogy ő fog reagálni az Amy-Tay kombó alakuló kapcsolatára. Mennyire lesz féltékeny és fog kiakadni a lányra, esetleg olyan megértő marad, amilyennek tűnik?
Pink karaktere talán az, amiről a legkevesebbet tudok mondani. Nagyon jó barátnő és igazán kiáll/ kitart Amy mellett.
Davis, aki ugyan meleg szerintem nagyon cuki. Sosem voltam rossz véleménnyel az ilyen beállítottságú emberekről. És örülök, hogy ezt te is jó színben tűnteted fel. Jó érzés olvasni, hogy mennyire szereti mindenki.
Meglepett, hogy Matt és Pink nem bírják egymást és csak Amy miatt viselik el egymást. Nagyon jól színészkednek ugyanis nekem nem igazán tűnt fel. Ez is az összetartó erőt mutatja.
Eszméletlenül jó érzékkel részletezed és írod le a dolgokat. Amikor Amy izgult a fellépés előtt az én szívem is rendesen kalapálni kezdett. Nagyon örültem neki, hogy sikerrel járt. Azon vettem magam észre, hogy már rendesen szorítottam neki. Ilyen rövid idő, pár fejezet alatt nagyon szimpatikussá vált és igazán megérdemli, hogy beteljesítse az álmát.
Remélem sikert szánt neki, bár gondolom, hogy nagy akadályok fognak elé gördülni, hiszen a nélkül nem lenne izgalmas a történet, de szurkolok neki, hogy leküzdje azokat és tényleg annak élhessen, aminek akar. A táncnak.
Van egy tippem, hogy Tay lesz a társa, így alapvetően nehéz dolga lesz, de hát mitől lenne izgalmas a történet, ha nem a csavaroktól és az éles szituációktól? Lehet rosszul gondolom, de valószínűleg választ kapok a tippemre, ha tovább olvasok, amit meg is fogok tenni, amint lesz időm és elkészülök a több kritikámmal is! :)


Kritika 7.

Történet / Szereplők:

A szereplők menüpont alatt részletes leírással találkoztam, ami jó, viszont azt, hogy vicces meg jó stílusú talán a részek alatt elég lett volna részletezni. Ez csak egy tanács. Egyébként örülök, hogy több sort szántál minden szereplőre külön.külön.
A főszereplő lány nem egy átlagos karakter. Fiús és tényleg csak velük van jóban, ami persze még több izgalomra enged következtetni. Tetszik a karaktere, ahogy Harryé is. Teljesen látszik, hogy többet érez, de mindketten naivak, de inkább mondanám ezt cukinak.
A rövid ismertető először bevallom őszintén megijesztett, amikor a lány elkezdte az önbemutatást, de a végére megszoktam a stílusod és érdekesnek ígérkezik a történet. Egy könnyed mégis drámákkal teli történetre számítok, na de vágjunk is bele.
Még egy apróbb megjegyzés, értékelném, ha kevesebb szmájlit használnál. Értem én, hogy sms-eznek, de  akkor zavaró a 2-3 állandó hangulatjel.
Nem mondanám túl pörgősnek a történetet, de tökéletes kis könnyed olvasmány ármány és szerelem vegyítése. A fejezetek hosszúsága rendben van és mindig izgalmasan zárod le őket.
A fogalmazás módod könnyed és nem nagyon írsz leíró részeket, amik hiányoznak is meg nem is. Talán, azért mert így tömör egy rész. Viszont nem hiányoznak, mert így tényleg halad a történet. Eleinte furcsa volt megszokni, hogy nem használsz hasonlatokat és egyéb irodalmi eszközöket, de a történethez pont ez a nyelvezet illik.
Összességében elnyerte a tetszésem, oly’ annyira, hogy csak prológus és + 3 fejezet elolvasása a „kötelesességem”, de kíváncsivá tettél, így a Harry-s félre hívás miatt tovább olvastam. 


Gratulálok nektek és további jó blogolást kívánok! :) 

Alisson 

2 megjegyzés:

  1. Drága Alisson,

    Örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet a blogom. Kíváncsian várom, hogy mit fogsz szólni, ha tovább olvasol. Feldobtad a napom, komolyan, köszönöm szépen!

    Millió puszi,
    Bia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drág Bia Joy,
      Nagyon szívesen. Örülök, hogy jó kedvet csináltam neked!:)
      Alisson

      Törlés