2014. április 13., vasárnap

Bemutatkozás + Kritikák:)

Sziasztok!

Ma reggel örömmel olvastam, hogy felvételt nyertem a blog szerkesztői közé. Nem fűztem hozzá sok reményt, hiszen a kritika, amelyet meg kellett írni a jelentkezéshez nem éppen dicsérő volt. Tényleg nem számítottam rá, hogy felvesznek. Hihetetlenül boldog vagyok. :D.
Sosem voltam jó a bemutatkozós szövegekben, de valamit rittyentenem kell ide. Így illik :D. 
Na szóval, nemsokára nagykorú leszek és szeretek véleményt nyilvánítani. Ami a szívemen a számon, amivel néha akaratlanul is megbántok embereket. Két tannyelvű gimnáziumba járok. Angolul és franciául is tanulok. Sok időm szokott lenni a blogokra. van két történetem 1 aktív és 1 inaktív. Valamint más blogokon is tevékenykedem kritika íróként, de azokon sajnos nem sűrűn vannak rendelések. Nekem pedig muszáj lekötnöm magam, így jelentkeztem erre a blogra. :). Nekem is vannak barátaim természetesen és nem vagyok földön kívüli sem pedig kocka, csak szeretem értelmesen lekötni magam.
A rendeléssel kapcsolatosan fontos, hogy nincs limitem, tehát nyugodtan küldjétek a rendeléseket. Általában 2-3 napon belül el is készülök velük. A prológust és további 3 fejezetet olvasok el. Ha szeretnéd, hogy többet olvassak akkor jelezd, de akkor többet kell várnod. 
Néha 2-3 hetente vannak olyan hétvégék, amikor nem tudok blog közelbe kerülni, ennek pedig egy nagyon egyszerű oka van. Senki sem tudja, hogy blogolok és szeretném is, ha így maradna. Anyukám elől könnyű eltitkolni, de a nővérem elől, aki másik városban egyetemista már nem könnyű. Ő 2-3 hetente jön haza olyankor nem vagyok elérhető. De a rendeléseket természetesen felírják a szerkesztő társaim és én pedig igyekszem elkészülni velük. 
Ha bármi kérdésetek lenne, akkor írjatok vagy jelöljetek facebookon. Alisson Cutler néven megtaláltok. 

A hozzám felírt rendelésekkel már el is készültem. + A jelentkezési kritikát is feltöltöm. Köszönöm, ha elolvastátok a bemutatkozásom és várom a rendeléseket! :)
Nem tudom, hogy szokás, de én úgy gondoltam 1-el kezdem a számozást. Remélem nem gond. Ha igen, akkor természetesen átszámozom.

Jelentkezési kritika


Történet / Szereplők:

A trailer és a szereplők bemutatása nem igazán árul egy semmit. Ami nem biztos, hogy előnyös.  Én személy szerint akkor kezdek neki egy történetnek, ha valamelyik szereplője megfog és kíváncsivá tesz.
Meglepett, hogy egy animét vettél alapul, amit ráadásul imádtam pár évvel ezelőtt. A prológusból kiindulva a shippudent gondolod újra, aminek én nagyon örülök. Maga a fogalmazás mód és a szavak használata kellő nyomást gyakorol az olvasóra és teljesen maga elé tudja képzelni a helyzetet. Ez ritka az olyan blogoknál, amik E/3-as személyben íródnak.  Gratulálok hozzá.
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a menüben létre kellett volna hozni egy olyan oldalt, amely elmagyarázza az alapját a történetnek. Vagyis a ninják erejét, jutsukat, a falvakat, a szervezeteket és különböző fegyvereket kellett volna betenni, akár képen vagy csak elmagyarázni. Én szerencsés helyzetben vagyok, hiszen függője voltam ennek az animének, így nagyjából tudom, mi-mi, ami még meg maradt belőle a fejemben.
Az fejezek némiképp csalódást okoztak a prológushoz képest. Ugyanis eléggé rövidek és szinte csak párbeszédből állnak. Tudom, hogy nem lehet minden történet érzelemtől csöpögő, de azért egy kicsit bele láthatunk a szereplők fejébe.
Térjünk is rá a szereplőkre. A blog alapján annyit tudhattunk meg, hogy Sakurát meg akarják ölni és menekülnie kell, amit önfejűen egyedül akar megoldani. Bosszúszomjas és megállíthatatlan, valamint határozott. 
A többi szereplőről nem igazán derült ki semmi, bár ha ragaszkodtál az animében kreált egyéniségükhöz, akkor végülis tudom a jellemüket.
Zavar, hogy nincs igazán kifejtve a háttér. Maga a rendszer, amiben élnek. A részek is sokkal hosszabbak lehetnének, és minden olvasó értené, hogy pontosan miről is van. 


Kritika 1.

Történet / Szereplők:

Leesett állal olvastam az ismertetőt, amely tökéletesen beillene egy ajánlónak is. Minden fontos alapinformációt tartalmaz és teljes képet ad a történetről. Az általad is leírt kérdések jutottak nekem is eszembe miközben olvastam, mintha az olvasó fejébe látnál. Gratulálok! Nem tudok rosszat mondani róla.
Hihetetlen, hogy E/3-ban is ilyen élvezetesen tudsz írni. Teljesen bele tudom magam képzelni és gyönyörű mondatokat kreálsz. Imádom a fogalmazás módod. Egyszerűem tökéletes.
A prológusból egy rideg és könyörtelen királynőt ismerhetünk, aki kegyetlenül akasztófára küldi egykori szerelmét. Tökéletesen írtad le az egész helyszínt, a nép leírása tetszett a legjobban. Nem tudnám megmondani miért, de talán azért, mert valósághűnek éreztem.
Bár még csak egy fejezet van fent, de elég tartalmas és kifejezetten izgalmas. Érezni a feszültséget minden sorodban. Kiválóan írod le az 1700-as években jellemző viselkedést. Kellő részletességgel írtad le az apa-fia viszonyt.
Eszméletlenül tetszik és továbbra is nyomon fogom követni a történetet. :) Fel is iratkoznék, ha engedné a blogger. 


Kritika 2.

Történet / Szereplők:

A prológus igazán izgalmasra sikeredett. Kicsit rövid, de frappáns. Ilyen történettel nem nagyon találkoztam. Izgalmasnak hangzik.
Először is a negatívummal kezdeném. Olyan nincs, hogy nem kap ügyvédet és ki sem lehet öltözni a börtönben. Rabruha van és azt kötelező hordani. Vagy nem is értem miért öltözött ki. Ha a bíróságra ment, akkor azt a részt le kellett volna írni. Vagy csak én vagyok érthetetlen lehet.
Míg az első fejezet hossza megfelelő volt, a második már katasztrofálisan rövid. Elhiszem, hogy csattanós véget akartál, de akkor az elején részletezhetted volna a lány és a fiú kapcsolatát. A lány gondolatait leírhattad volna, vagy a focizást és máris hosszabb fejezetet kapunk.  Jobban fejtsd ki a dolgokat.
A pozitívum, hogy maga a történet szerintem remek ötlet. Bár még csak 2 fejezet van fent, amiből az egyik inkább tűnik vázlatnak, mégis azt mondom, hogy folytasd és fektess bele minél több energiát.
De többet ne tegyél fel ilyen csonka fejezetet, vázlatot, vagy nem tudom minek kéne neveznem.


Kritika 3.

Történet / Szereplők

A prológus elég rövid, de csak az én mániám a hosszabb. Ettől függetlenül megismerhetjük a lány életfilozófiájának alapját, ami általánosságban jellemző az emberekre. Gondolok itt arra, hogy mindig olyan emberbe szeretünk bele, aki nem lehet a miénk.
A fejezetek elég hosszúak és tartalmasak is. Tetszik a fogalmazás módod és elég részletesen leírod a történéseket, habár vannak olyan részek, amiket jobban részletezhetnél.
Kicsit furcsa a lány jelleme, hogy rögtön beszélgetni kezd Colinnal. Alapjában véve a kíváncsiság minden felett uralkodik. Talán ezzel a mondattal tudnám a legjobban jellemezni.
Colin, pedig titokzatos, de mégis árul el apró dolgokat. Többet is mesélhetne a világukról, szívesen olvasnám.
Izgalmasan sikerült leírnod a támadásos részt. Igazán érdekelne engem is, hogy Colin hova a manóba tűnt, de biztos vagyok benne, hogy erre is választ fogunk kapni.
Érdekes, ahogy egy másik világba kalauzolsz minket, de nem ez a megfelelő szó, hanem inkább, hogy vegyíted a két világot és élethűen hozod be a lány mindennapjaiba a misztikumot.
Összességében jó az alapötlet és jól megírt fejezeteket teszel fel. 


További jó blogolást mindenkinek! :)

2 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Köszönöm a kritikát! :) A pozitívumok megmelengették a szívemet:) A negatívumokkal pedig egyet értek. :( Tudom, hogy a második rész rövid lett, de tényleg azt is alig tudtam megírni (beteg voltam...). Mégegyszer köszi :))

    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Szívesen írtam meg a kritikát. Erre pedig annyit tudok mondani, hogy inkább várjanak többet, de rendes részt kapjanak az olvasók! :)

      Törlés