Blogajánló #27

Swarley Blogja

Imádsz olvasni?
Jó könyveket keresel, de nincs semmi kiinduló pontod?
Szeretnél új és régi könyvekről egyaránt kritikákat, ajánlókat olvasni?
Esetleg film előzeteseket és film kritikákat néznél szívesen?

Akkor a legjobb helyen jársz!

Ugyan is ezen a blogon remek könyvekről olvashatsz tartalmas és figyelem felkeltő kritikákat, emelet még szembetalálkozhatsz egy- két film ajánlóval is.

Tehát feltétlen nézz be erre a blogra!

Hogy miről is szól ez a blog: 

"Üdv idegen, örülök, hogy idetévedtél a neten való szörfölés közepette. Igen, tudom, egy újabb könyves blog. Unalmas. De hé! Hisz nyár van, ilyenkor az ember akarva-akaratlanul unatkozik néha, úgyhogy úgy gondoltam miért is ne nyithatnék egy blogot, hogy legyen valami elfoglaltságom. Ha érdekel, hogy mégis milyen regényeket olvasok, és mi a véleményem róluk, akkor dőlj hátra, nézelődj és kellemes kikapcsolódást. ;)" 

Néhány könyvajánló: 

"Veronica Roth - A beavatott

Nem is tudom, hol kezdjem… Még régebben, amikor még - szerintem - nem is jelent meg magyarul a könyv, a molyon valahogy rátaláltam, és elolvastam a tartalmát, de akkor nem igazán nyerte el a tetszésem, főleg azért, mert az első kritika, amit elolvastam róla, alaposan lehúzta. Úgyhogy meg is feledkeztem róla. Aztán egy nap belefutottam a film előzetesébe, ami nagyon megtetszett. Többször is újranéztem, és megbeszéltem a barátaimmal, hogy megnézzük a moziban. Így is tettünk, és nagyon tetszett. Igaz, voltak problémáim a filmmel kapcsolatban is. Egy csomó megválaszolatlan kérdés vetődött fel bennem, kicsit kidolgozatlan lett, ugyanakkor engem sikerült megvennie. Talán a látvány, vagy a szereplők miatt, de pozitívan hagytam el a mozit, és tudtam, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam a filmet, és eldöntöttem, hogy előbb vagy utóbb, de mindenképp elolvasom a könyveket is.

Aztán nem is olyan rég egy barátomnak köszönhetően, végre sikerült hozzájutnom az első részhez, és lelkesen hozzá is kezdtem az olvasásnak. Előre szeretném leszögezni, hogy nekem tényleg tetszett. Érdekesnek találtam a történetet, gyorsan haladtam vele, jókat mosolyogtam rajta, és le se akartam tenni. Több helyen olvastam, hogy kritizálják az írásmódot, de nekem ezzel sem volt bajom. Lehet, hogy a fordítás miatt.

És akkor most jöjjenek a de-k...

A film miatt tudtam mire számítsak, így semmi sem ért meglepetésként. Igaz sok minden máshogy volt, de az összes csavart előre tudtam, és volt, hogy már előre vártam, hogy na, derüljön már ki végre. Azt nem mondom, hogy untam volna, mert akkor biztos nem kapott volna el a csak-még-egy-fejezet szindróma, de annál a résznél, aminek a legizgalmasabbnak kellett volna lenni, egyszer csak azt vettem észre, hogy teljesen máshol járok fejben, és egyáltalán nem izgulok. Persze, ez az én hibám, hisz minek néztem meg előbb a filmet, nem igaz? Bár szerintem az események úgy is kiszámíthatóak lettek volna, ha nem látom előre. Szóval ezt nem számítom negatívumnak.

Egy kicsit a világról. Tudom, hogy nem kéne folyton a filmmel jönnöm, ezért bocsánatot is kérek, de mint a legelején említettem rengeteg kérdés nem tisztáztak benne. A könyvben már jobb a helyzet. Nagyjából mindenre választ kaptam, amit a filmből kihagytak, ugyanakkor még mindig úgy érzem, hogy keveset tudunk az egészről, és még így is egy csomó mindent értelmetlennek látok.

A legfontosabb kérdésem az lenne, hogy mégis kitalálta ki ezeket a csoportokat, és hogy gondolta, hogy ez hosszú távon működhet? Ezt egyszerűen nem tudom felfogni, ahogy azt sem, miért nincs több Elfajzott. Mármint az embereket képtelenség ennyire beskatulyázni, hisz mindannyian mások vagyunk, egyediek, saját személyiséggel. Igen, a gyerekeket végig egy csoport felfogása szerint nevelték, ezért is ritkább a csoportváltás. Ha belém egész életen azt sulykolják, hogy legyek őszinte, akkor az leszek, hisz erre tanítottak, neveltek és bátorítottak. Ugyanakkor nem lehetek csak őszinte...

A másik dolog ezzel kapcsolatban, hogy ha csoportot váltok, mégis hogy tudok megfeledkezni az addigi gondolkodásmódomtól? A szereplők hiába álltak be bátornak, Tris-ben megmaradtak az Önfeláldozó ösztönök, Christina akarva-akaratlanul Őszinte volt, és néha Will is úgy beszélt, mint egy igazi Művelt. Egyikük se fog tudni teljesen megfeledkezni a korábbi életükről, elveikről, tehát, ha a csoportok azért jöttek létre, hogy az embereket arra képezzék ki, hogy egyféle képpen gondolkozzanak, és így irányítsák őket, akkor ez már az elején megbukott.

Legalábbis szerintem. Ti mit gondoltok erről?

Plusz mi értelme van a tesztnek, ha igazából úgy is szabadon dönthetik el, hogy melyik csoportba akarnak tartozni?

Alapjába véve viszont nem rossz az alapötlet, ha eltekintek az előbbitől, még tetszik is, de a kivitelezés sokkal több magyarázatot igényelt volna. Talán erre majd sor kerül a másik két kötetben, ahogy remélhetőleg az egyes csoportokról is több derül ki, mert például a Barátságosokról szinte semmit nem tudhatunk meg.

Tris-sel kicsit hadilábon állok. Azt nem mondanám, hogy utálom, de nem is kedveltem meg különösebben. (spoiler) Azt mondjuk nem értem, hogy Will-t, hogy volt képes ilyen könnyedén megölni, ahogy azt sem, hogy tudott ilyen gyorsan túltenni magát a szülei halálán is. Egyik pillanatban még azon szomorkodik, hogy meghaltak, a következőben meg Négyessel csókolózik, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. (spoiler vége)

A többi szereplőt valahogy semmilyennek éreztem egy kicsit. Az elején az író szerintem még keverte is Will-t és Al-t, de lehet, hogy csak én olvastam túlságosan későn a könyvet, nem tudom. =D Peter-ék beszólásai szánalmasak és értelmetlenek voltak, szerintem a legtöbbször még csak nem is illetek oda.

A vége nem tetszett. Szerintem túl gyorsan lett megoldva az egész. (spoiler) Ráadásul, hogy lehet, hogy magát a helyet, ahonnan irányítják a Bátrakat, nem őrzik? Kint voltak ugyan őrök, többen is, de Tris és az apja simán elbánt velük. Négyes meg honnan tudta, hogy kell leállítani a programot? Értem én, hogy ért a gépekhez, na de akkor is… (spoiler vége)

Még annyit, hogy a szakadékban néha volt víz, néha nem. Ez mégis hogy van most? :D

Plusz, ami nagyon érdekelne, hogy még is mi a szar van a kerítésen kívül? Hmm? Hmm? És, hogy lehet, hogy kb semelyik szereplőt nem érdekli, főleg úgy, hogy Bátornak jelentkeztek és az egyik betöltendő munkakör az őrködés. Tudom, azt mondták ezt megtudják, ha elkezdik a munkát, de hogy döntsenek mellette vagy ellenne, ha azt sem tudják, mitől is kéne megvédeni a várost. Gondolom ezt is a következő részekben fogjuk megtudni.     

Pontozás: Kicsit gondban vagyok, mert bár a könyv lekötött, és élveztem az olvasást, még is nem egy dolog van, amit fel tudtam sorolni negatívumként. Remélem, hogy a következő két rész egy fokkal jobb lesz, de erre most csak három pontot tudok adni.

3/5     

**************************************************************************

"Jessica Park – Flat-Out Love  

Néhány könyvről kifejezetten nehezemre esik bármi értelmes véleményt írni, magam sem tudom, mi lehet az oka, talán olyannyira sikerült megszeretnem a szereplőket és magát a történetet, hogy a szokásos „Egyszerűen imádtam! Tényleg megéri elolvasni! Újra akarom olvasni!” és társain kívül nem igazán van más mondanivalóm. Azt meg nem hiszem, hogy szívesen olvasnátok egy hosszú, ömlengős bejegyzést, ahol egyenesen bálványozom a könyvet.

Ez a helyzet Jessica Park – Flat-Out Love című regényével is. Egyszerűen imádtam. A történet teljesen beszippantott, szinte fizikai fájdalmat éreztem, ha le kellett tennem a kezemből. Szó szerint faltam a sorokat. Nagyon sokat nevettem rajta, rengeteg örömteli percet okozott, pedig nem nevezném kifejezetten vidám könyvnek.

A szereplőket egytől-egyig megszerettem, és bár a Watkins család nem kezeli túl jól a problémáikat – mondjuk, azt hiszem, ez valamilyen szinten érthető is -, mégis belopták magukat a szívembe.

Nem tudom, hogy a következő mennyire lesz spoiler-es, de én szó szerint ledöbbentem mikor előkerült Fotó Finn. Mikor felkerült a plusz teríték az asztalra, én naiv gondoltam Celeste-nek valami képzeletbeli barátja lehet, eszembe se jutott volna, hogy egy életnagyságú kartonfigurát hurcol magával mindenhova.

Ahogy haladunk előre rájövünk, hogy a családtagok különös viselkedéséért egy korábbi trauma okolható, és utólag visszanézve nagyon jól lettek elrejtve a kirakós darabjai. Tudtam, hogy valami nem stimmel egy bizonyos személlyel, és elkezdtem különböző elméleteket gyártani, de végül egyik sem nyert. Csak akkor sikerült rájönnöm a rejtélyre, mikor már Julie is tisztán látta a dolgokat.

Nem akarom senki olvasásélményét lerombolni, úgyhogy erről nem is árulok el többet, csupán még annyit, hogy szegénykék… =( Az egész borzalmas lehet számukra, és hihetetlen, hogy Matt vállát milyen súlyos terhek nyomták. Csodálom, hogy nem omlott össze.

Bevallom néha furcsának találtam a szereplők beszédstílusát, tudom, hogy szándékosan volt ilyen, de úgy éreztem ezt akkor is le kell írnom ide.

Két kisebb negatívumot emelnék még ki. Az egyik, hogy érdekelne, pontosan mikor is történt mindaz, ami kiváltotta ezt az egész helyzetet. A másik pedig, hogy rövidnek találtam. Nagyon szívesen olvastam volna tovább.

Fogalmam sincs, hogy másoknak is annyira tetszik majd ez a könyv, mint nekem, de engem teljesen megvett magának, és bárkinek bátran merem ajánlani. A kedvenc jeleneteimet többször is visszaolvastam, tényleg csak dicsérni tudom. Különben csak miután kiolvastam vettem észre a borítón lévő zsanérokat. =)

Pontozás: Azt hiszem ez egyértelmű lesz =)

5/5  

**************************************************************************

"Darren Shan - Kojaszan

A molyon lévő vélemények között olvastam, hogy az egyik felhasználónak ez volt az első könyve Darren Shan-től, mire kommentben megkapta, hogy ez mégis hogyan lehetséges? Szégyen vagy sem, de nekem is ez volt az első regényem az írótól, és bevallom, félve is kezdtem neki. A tartalmat olvasva nem igazán fogott meg a történet, a borítóját szépnek találtam, de valahogy ennek sem sikerült olvasásra csábítania, úgyhogy egy ideig halogattam. Végül a múlthéten kiolvastam, és pozitívan csalódtam benne, ugyanis nagyon tetszett.

A történet egyedi, érdekesnek találtam, hogy a szellemek létezése ennyire hétköznapinak számított a faluban élők számára. A könyv rövid volt, de mégis egy remekül felépített világot tárt fel előttünk. Az események izgalmasak voltak, ha akartam volna se tudtam volna letenni a kezemből, mert kíváncsi voltam, hogyan birkózik meg Kojaszan a feladatával. A szörnyek ötletesek voltak, különösen tetszett az elképzelés, hogy a kísérteteknek nincs saját alakjuk, és az adott ember gondolataiból öntenek testet. Az egyik szörny legyőzősének módszere előre kiszámítható volt, de a többinél érdekes volt együtt gondolkodni a főszereplővel, hogy mi is megláthassuk a gyengepontjukat.

Kojaszant szimpatikusnak találtam, bátor és okos lány, szerintem remek példakép lehetne. A félelmeit legyőzve az életét kockáztatta a húgáért. A kis Maiko néha ugyan idegesítő volt, de jót mosolyogtam, mikor temető helyett folyton azt mondogatta, hogy tempő. =)

A könyv megoldása váratlanul ért, de kifejezetten tetszett.

Mivel - sajnos -, rövid regény volt, így én sem tudok többet írni róla. Az biztos, hogyha újra beleütköznék egy Darren Shan könyvben, akkor lelkesen fogok belekezdeni. A fogalmazásmódja gyönyörű, és tetszett ez a borongós, sejtelmes hangulat.

Pontozás:

5/5                   

**************************************************************************

Filmajánló: 

"Filmélmény - Így neveld a sárkányodat 2

Az első rész a mai napig az egyik kedvenc animációs filmem. Első látásra beleszerettem a történetbe, a sárkányok világába és a szereplőkbe. Így amikor megpillantottam a legelső előzetest a folytatásról, azonnal tudtam, hogy ezt muszáj megnéznem. Sajnos, mikor vetíteni kezdték a mozikban, nem volt alkalmam elmenni rá, ez idáig pedig egy élvezhető felvételre vártam. Pénteken végre sikerült bepótolnom a kimaradást, és a húgommal együtt megnéztük kedvenc sárkányos filmünk folytatását. Spoiler veszély! A következő sorok cselekmény leírást tartalmaznak! Mindenki saját felelősséggel olvassa el a következő sorokat.

A történet ismét Hablaty narrálássával kezdődik, de ezúttal a szövegel közel sem sikerült olyan humorosra, mint az első rész felvezetése volt. Ugyanakkor a film kezdő jelenete nagyon tetszett, ugyanis egy kis ízelítőt kapunk Hibbant-sziget legújabb sportágáról, amiről akarva-akaratlanul is a Harry Potter jutott az eszembe, azzal a különbséggel, hogy itt seprűk helyett sárkányokon lovagolnak a szereplők. Ezt leszámítva igazából semmi más hasonlóság nem volt a vikingek játéka és a Quidditch között, de ettől függetlenül nem sikerült másra gondolnom, mint a Roxfort-ra és a varázslódiákjaira.

A következő jelenetben együtt szárnyalhatunk a felhők fölött Hablattyal és Fogatlannal, és láthatjuk, hogy az elmúlt öt évben főhősünk mennyire kikupálódott, igazi nagy menő lett. Bár még mindig nem tudja, ki is valójában, mégis elismert hős, a sziget büszkesége, ügyes feltaláló és világjáró és még saját lézerkardja tűzkardja is van.

Imádtam Hablaty-Fogatlan és Hablaty-Astrid kapcsolatát, a két páros közötti jelenetek a film csúcspontjai voltak a számomra – egészen egy bizonyos pontig, de erről majd később.

Az események hihetetlen sebességgel indulnak be, alig kezdődött el a film, máris megtudjuk, hogy egy bizonyos Drákó Vérdung sárkányhadsereget szervez. Eret fia Eret (nem tudom miért, de ezen mindig jót nevettem :D) meggyanúsítja Hablatyot és Astridot, hogy azok közé a sárkánylovasok közé tartoznak, akik elrabolják az elfogott állatokat, és egy jégköpő sárkánnyal megfagyasztották az egész falujukat. Hála Fogatlannak a kis csapat épségben hazaér Hibbant-szigetre, ahol Hablaty megpróbál az apjával beszélni. Bár Pléhpofa nagyon büszke a fiára, még mindig nem hajlandó meghallani, ha egyetlen gyermeke hozzá beszél, de aztán Drákó nevének említésére a félelmet nem ismerő vezér teljes riadót rendel el, és azonnal megsejthetjük, hogy ha ő megijed, akkor itt tényleg komoly baj van. Egy történetet elmesélve megtudjuk, hogy Drákó, valamikor régen, az összes viking vezért megölette egy sárkányok által gyújtott tűzben, amiért azok kinevették őt, és nem voltak hajlandóak engedelmeskedni neki. A katasztrófát egyedül Pléhpofa élte túl – persze azt a részét kihagyták a meséből, hogy ez mégis hogyan sikerült neki.

Hablaty el akarja kerülni a háborút, így elindul, hogy tárgyalhasson Drákóval, Astrid rögtön utána indul, hogy segítsen neki, majd önként megadják magukat a sárkányelfogóknak, akik csak nagyokat pislogva néznek, és nem értik mi is történik körülöttük. Szerintem itt nevettem a legtöbbet a film során. :D Csakhogy főszereplőnk tervét elrontja az apja és a többi viking, akik elindultak megmenteni őket. Amúgy a felmentő sereg miért csak két felnőttből és négy fiatalból/gyerekből állt? Pléhpofa miért nem vitt magával igazi, tapasztalt harcosakat, főleg ha a fia megmentéséről volt szó.

Pléhpofa mindenkit hazaparancsol, de Hablaty ismét a saját feje után megy, és elindul, hogy egyedül találjon Drákó nyomára, de helyette a félelmetes sárkánytolvaj-lovasra bukkan rá, akiről sajnos előre tudom, hogy kicsoda – éljenek a spoilerek! Pedig biztos ledöbbentem volna, ha akkor derül ki számomra, hogy a ruha alatt egy vékony, idősebb nő, Hablaty anyja rejtőzik. Miért szeretik a meghalt, majd hirtelen a semmiből felbukkanó rokon kártyát kijátszani a filmekben/könyvekben?

Valva felismeri a fiát, elmondja neki, hogy húsz éve miért hagyta magára, és a történetéből, az is kiderül, hogy Pléhpofa majdnem bent égett egy másik tűzesetben. (Van egy olyan érzésem, hogy a lángok nem kedvelhetik különösebben a viking vezért.) Valva karaktere szimpatikus volt, mindenkinél hamarabb meglátta a jóságot a sárkányokban, és rengeteg mindent tudott róluk. Az elmúlt években közöttük élt, és bár azért kicsit neheztelek érte, amiért nem tért vissza a fiához, az egyik kedvenc karakterem lett. Hablaty és az anyja közötti jeleneteket élvezetes volt nézni - bár szerintem Hablaty túlságosan könnyen megbocsátott neki.

A sárkány ”kas” nagyon tetszett, én legelőször megijedtem attól a ronda, hatalmas, jégköpő alfa sárkánytól, de hamar megkedveltem, mikor kiderült, hogy bár a többi sárkánynak azt kell tennie, amit parancsol nekik, nem használja ki a hatalmát, és mint egy igazi családfő, gondoskodik róluk. Az etetős rész például az egyik kedvenc jelenetem lett.

Pléhpofa és Bélhangos sárkányainak szuper szaglási képességeinek köszönhetően, ismét mentőakciót szerveznek, bár Hablaty ezúttal sincs veszélyben. Kapunk egy újabb jelenetet, ahol Hablaty hiába szöveg az apjának, hogy hallgassa már meg, mert ez fontos, Pléhpofa ismét nem figyel rá. Oké, értem én, hogy azt, hogy „megtudtam, hogy anya életben van” témát nem lehet csak úgy elmondani, de talán, ha rögtön ezzel kezdi a mondandóját, akkor meg is hallgatta volna. Na, mindegy, újra tanúi lehetünk egy mézes-mázos egymásra találásnak, és Bélhangos egy kósza megjegyzéséből kiderül, hogy amúgy ő meleg… o.O Na, ezen alaposan meglepődtem, mert mégis csak egy gyerek filmről van szó. Vagy fél percig csak pislogva néztem tovább a filmet, és próbáltam felfogni a hallottakat.

Eközben az otthon maradt – fiatalok -, aggódni kezdenek, és arra a következtetésre jutnak, hogy Hablatyék biztos azért nem értek még vissza, mert Drákó elfogta őket, így hiába mondták nekik korábban, hogy maradjanak nyugton, a megmentésükre indulnak. Chh, vikingek…

Végre megnézhetjük magunknak ezt a hírhedt Drákót, aki képes egy bot és állatias hörgések segítségével megfélemlíteni a sárkányokat, akik ezek után egy hang nélkül engedelmeskednek neki. Na, ez az, amit egyáltalán nem értek… Az a fickó, annyit csinál, hogy megpördíti párszor a hokiütőjét a levegőben, miközben, mint egy eszelős, üvöltözni kezd, majd a tűzokádó, szinte legyőzhetetlen sárkányok, akárcsak a nyuszikák, betojnak, és engedelmeskedni kezdenek neki. Mégis hogy? Vagy miért?

Természetesen szereplőinknek sikerül megszökniük Drákótól, mert hát simán legyőzik azt a két darab, remekül kiképzett harcost, akiknek az lett volna a dolguk, hogy a vízbe vessék mind a hatúkat. Így hát a sárkányok hátán Mr. Izmoskarral Erett fiával Erett-tel karöltve elindulnak Hablatyék után. Ekkor jut eszükben, hogy amúgy az ő sárkányaik is remekül értenek a nyomkövetéshez, mert ezúttal rögtön rájuk találnak.

Eközben Drákó úgy dönt, ideje leigázni a sárkányok lakhelyét, így az ember és sárkány hadseregével a kashoz megy, ahol elkezdődik a csata. Valva húsz éven át képes volt egymaga túlélni, félelmet nem ismerve sárkányokat szabadított, erre öt perc alatt kétszer szorul rá, hogy megmentsék az életét. Hirtelen felbukkan egy újabb alfa sárkány, akiről azonnal látszik, hogy gonosz. Drákó ezt az óriás méretű állatot is képes irányítania a hokiütőjével, és félelmetes raszta hajának segítségével, és ismét kábultam kezdem el bámulni az eseményeket, mikor látom, hogy szarvai segítségével felökleli a jó alfa sárkányt. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy meg fog halni, arra pedig végképp nem, ami ezek után következett.

A gonosz alfának az összes sárkány engedelmeskedett, beleértve Fogatlant is, aki öntudatlan állapotban arra készül, hogy megölje gazdáját és egyben legjobb barátját. Csakhogy Pléhpofa időben észreveszi, hogy a fia veszélyben van, és félrelöki onnan, így a lövedék őt találja el, és meghal… Na, én itt teljesen kiakadtam. Arra vártam, hogy felkeljen, egyszerűen nem tudtam befogadni a látottakat. Nem ölhették meg, pláne nem így. Csakhogy Pléhpofa többet nem kelt fel… Tényleg meghalt. Én meg majdnem sírtam. Végre újra rátalált a feleségére, újra együtt lehetett volna az egész család. Igen, tudom, hogy az Oroszlánkirályban Simba apja, Mufasa meghal, a Mackótestvérben pedig Koda anyja veszti életét, a legtöbb meseszereplő árva – amúgy miért olyan bonyolult nem megölni a szülőket? -, de én valahogy ezt a halálesetet nagyon durvának találtam. Talán azért, mert Hablaty legjobb barátja, maga Fogatlan végzett vele. Tudom, hogy szándékosan sosem ártott volna neki, nem tudta mit csinál, hisz irányították, de én akkor sem tudtam volna megbocsátani ezt neki. Vagy legalábbis sosem tudnék már ugyanúgy ránézni, mint azelőtt…

Miközben szereplőink elbúcsúztatják Pléhpofát, Drákó újdonsült sárkányaival Hibbant-sziget felé veszi az irányt. Hőseink ezt nem hagyhatják. Hablaty fogadalmat tesz, elhatározza, hogy visszaszerzi legjobb barátját, megmenti a sárkányok és a sziget lakóit is. Az engedelmetlen bébi sárkányok hátán hazarepülnek, majd következik az egyik legsablonosabb jelenet, amikor is Hablatynak sikerül az ismét öntudatlan állapotban lévő Fogatlant észhez térítenie néhány szó segítségével. Nagyjából egy hete láttam hasonlót egy sorozat évadzáró részében, és már ott sem tetszett a dolog. Oké, tudom, hogy ez azt mutatja meg, hogy milyen erős a két szereplő közötti kapcsolat, de már meg számolni sem tudom, hány helyen játszották el ugyanezt a hipnózis alól hirtelen észhez térős dolgot. Mellesleg azt nem értem, hogy ha már Drákó látta az előjeleit annak, hogy Hablaty sikerrel fog járni, akkor miért nézte továbbra is tétlenül az eseményeket, ahelyett, hogy megakadályozta volna. Na, de mindegy...

A lényeg, hogy Fogatlan magához tér, ámde a gonosz alfa sárkány megmutatja jégköpő tudását, és Hablaty és Fogatlan egy hatalmas jégtömb foglyai lesznek, és a készítők ismét eljátsszák azt, amit már az első rész végén elsütöttek: próbálják elhitetni velünk, hogy Hablaty meghalt.

Csakhogy a jégtömb belsejében világító kékfény keletkezik, majd Fogatlan belülről felrobbantja az egészet, természetesen mindezt úgy, hogy Hablatynak semmi bántódása nem esik, ezek után pedig egyedül szembeszáll az óriás gonosz sárkánnyal, hogy megmentse hőn szeretett gazdáját. A többi sárkány ezt látva észhez térnek, és sikerül ellenszegülniük Drákó és az alfa akaratának, végezetül Fogatlan egy utolsó, nagy erejű kékköpést (?) mér rájuk, mire az alfa a vízbe lemerülve távozik. Hová ment, és mi lett Drákóval? Hisz a vállán állt, mikor távoztak. o.O

Ezek után visszaáll a béke Hibbant-szigetre, a sárkányok új alfája Fogatlan lesz, míg Hablaty átveszi apja helyét, és a sziget vezetője lesz. A nép – meg sem siratva szeretett vezérüket, Pléhpofát -, hatalmas éljenzésbe törnek ki, és egy újabb Quidditch meccsel ünneplik meg a győzelmüket.

Összegezve: Volt benne egy-két esemény és humorosnak szánt jelenet, amit nem tudtam hova tenni, ilyen volt például az ikerlány (nem emlékszem a nevére) viselkedése, mikor megpillantotta Eret fiát Eretet. Több hibát és értelmetlenséget is észrevettem a film nézése közben, de ezek ellenére nekem tetszett. Közel sem volt olyan jó és vicces, mint az első rész, sőt itt még a történet mondanivalóját sem sikerült kihámoznom, de biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam.

Megtapsolok mindenkit, akinek sikerült átrágnia magát ezen kisregényen. :)" 


**************************************************************************

Filmelőzetesek:

"Az Útvesztő és Ha maradnék

Az Útvesztő: 

El sem tudom mondani, hogy én mennyire várom ezt a filmet. Megszámolni sem tudom már, hányszor néztem meg az előzeteseket és a már kiadott jeleneteket. Igazából a filmnek köszönhetem, hogy rátaláltam a könyvre. Egy ideig még vacilláltam, hogyan járok jobban: ha előbb a könyvet olvasom el, és utána látom a filmet, vagy esetleg fordítva. Végül győzött a kíváncsiságom, és pár nap alatt kiolvastam James Dashner regényét, és a héten írtam is róla az egyik bejegyzésben, úgyhogy nem kezdek el itt is áradozni róla. Kíváncsi leszek, hogy fogják belesűríteni az eseményeket egy kétórás filmbe, mindenesetre én nagyon bizakodóan állok hozzá, és abban biztos vagyok, hogy ha más nem, a film mindenképp látványos lesz. Még annyit szeretnék azért elmondani, hogy olvasás után ismét újranéztem az előzetest, de én a szereplőket nem egészen így képzeltem el.

Hoztam még három képet a filmből, tudom nem sok, de több mint a semmi. =)

Ha maradnék

Szintén az előzetesnek köszönhetem, hogy rátaláltam a könyvre. A párperces összefoglaló és a könyv fülszövege teljesen megfogott, és tudtam, ezt a regényt is el kell olvasnom. A héten sikerült is hozzájutnom, holnap pedig bővebben le is írom róla a véleményem. Bár a könyv rengeteg értékes gondolatot megfogalmaz, valami nekem még is hiányzott belőle. Ugyanakkor a filmet még mindig meg szeretném nézni, és nektek is ajánlom. Kíváncsian várom, hogy oldják meg a sok visszaemlékező részt. Különben a könyvben többször is le van írva, hogy Mia az egyetlen a családban, akinek fekete haja van, és emiatt mindig is kívülállónak érezte magát. Nem értem, hogy az ilyen részletekre, miért nem szoktak odafigyelni a megfilmesítéseknél...  

A film posztere: