 |
| The Last Summer |
Bella Sprinkle átlagos, 18 éves lány. Hétköznapjai teljesen normálisan telnek. Egy bizonyos napig... Szülei bejelentése után a lánynak hátra kell hagynia előző életét és el kell búcsúznia barátjaitól. Ám Jamie nem engedi, hogy csak úgy elmenjen. Megkéri, hogy töltse vele és haverjaival a nyarat. A lány örömmel egyezik bele. Vajon hogyan alakul Bella utolsó nyaralása?
Prológus
A történet egy tinédzser lányról, Belláról szól. Élete- ha úgy vesszük- semmiben sem különbözik a vele egykorúakétól. Imád enni, szereti a sorozatokat, de akár egy jó regényt is elolvasgat egy bögre kakaóval. Ám őriz egy titkot, amiről senki sem tud -még jó, hisz a titok, akkor titok- és az idő múlásával egyre nehezebb ezt a bizonyos dolgot a hátán cipelnie. Szülei megrázó bejelentése után a társaságkedvelő lány belül teljesen összetörik. Kétségbeesik. A tanácstalanság szakadékába zuhan és úgy érzi, hogy a sötétség oly' mélyen nyeli el, hogy soha többet nem fog tudni kiszabadulni.
Kiderül, hogy el kell szakadnia az otthonától, a környezetétől és legjobb barátjától. Ám az utolsó nyarat együtt tölthetik. De Bella még mindig titkolózik. Vajon mi mindent tudnak egyetlen nyárba zsúfolni? Feltáratlan érzelmek zuhataga, különös titkok rengetegébe csöppennek. Egy történet a reménytelen szerelemről, az áhítatról, a barátságról, a félelemről és a vágyódásról.
Ha olyat akarsz hallani, amilyet még nem hallottál, kövesd végig a fiatalok történetét.
Az utolsó nyárról...
Részletek a történetből:
1. fejezet
Reggel az ébresztőórám pittyegésére ébredtem. Hajnali hat óra van. Remek! Kikászálódtam az ágyamból és hogy feldobjam a kedvem, lementem és megreggeliztem. Anyuék már rég elmentem itthonról.
Vágtam két szelet kenyeret majd betettem őket a kenyérpirítóba. Míg ez készült, csináltam egy pohár kávét. Miután a pirítós kenyerek készen lettek, leültem az egyik székbe és elkezdtem falatozni.
- Már csak 1 hét. Bírd ki, Bella! - mondogattam.
Reggeli után bepakoltam a mosogatóba és visszamentem készülődni. Megmostam az arcom, kisminkeltem és felöltöztem. Egy fehér, szívecskés inget és egy bőrszoknyát vettem fel. Lábamra egy fehér masnis magassarkút húztam. Bedobáltam a cuccaimat a táskámba és kimentem. Jamie már várt rám a ház előtt.
- Azt hittem, már sosem érsz ide! - mosolygott.
- Neked is jó reggelt!
Adott egy puszit, majd beszálltunk a kocsijába és elindultunk.
Jamie a legjobb barátom. Múlt nyáron ismertük meg egymást jobban, mivel együtt voltunk nyaralni. A szüleink ugyanott dolgoznak és nagyon jóban vannak, ezért sok közös programot csinálunk. Egy gimibe járunk Jamie-vel, aminek iszonyúan örülök.
A suli néhány percre van a házamtól, így hamar meg is érkeztünk. Bementünk és lepakoltunk az egyik padra.
- Mi lesz az első órád? - kérdezte.
- Fizika. Neked?
- Irodalom. Órák után találkozunk a bejárat előtt?
- Aha.
Becsöngettek, ezért elbúcsúztunk egymástól és elindultunk a terembe. Bent leültem a barátnőm mellé és nem sokkal később a tanár is megérkezett. Az óra első öt percében figyeltem, utána elkezdtem rajzolgatni. Mikor kicsöngettek, gyorsan összepakoltam és kirohantam, mivel nem akartam, hogy Mrs. Mainson beszéljen velem. A terem előtti padon megvártam Amy-t, a legjobb barátnőmet. Mikor ő is kiért, együtt mentünk a következő óránkra, azaz matekra.
- Örülök, hogy hamarosan vége van az iskolának! Mit fogsz csinálni a nyáron? - kíváncsiskodott.
- Még nem tudom. Valószínűleg otthon fogok ücsörögni. Te?
- Én Andy-vel fogom tölteni a szünetet! Elmegyünk a nyaralójukba és egész végig ott leszünk!
Andy barátnőm pasija volt. Egy évvel idősebb Amy-nél. A vidámparkban ismerkedtek meg és Amy állítása szerint rögtön egymásba szerettek.
Nem tudtam tovább figyelni rá, mivel elkalandoztak a gondolataim, mikor megláttam Jamie-t. Csak arra tudtam gondolni, hogy milyen jó lenne együtt tölteni a nyarat. Lemennénk a strandra, eljárnánk szórakozni, kirándulnánk stb. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez nem fog megtörténni, ugyanis ő végzős, én meg csak egy tizenegyedikes vagyok. Ő a haverjaival lesz, én meg a laptopommal.
- Menj oda hozzá! - bökött meg Amy.
- Mi van? - értetlenkedtem.
- Úgy bámulod, mintha ő lenne az egyetlen pasi a világon. Menj oda és beszélj vele!
- Dehogy megyek oda, ez hülyeség!
Nem akartam, hogy tovább szekáljon, ezért bementem a terembe és leültem az utolsó előtt padba. Elővetetem a rajzfüzetem és folytattam a firkálgatást.
- Miért nem mentél oda? - kezdte megint.
- Mert nem és kész! Nem akartam zavarni, hisz épp az osztálytársaival beszélgetett! Egyébkéntis, órák után úgyis találkozunk!
- Te tudod!
Belépett a tanár és kezdetét vette a 45 perces kínzás. Mr. Howard az egyetlen olyan tanár, aki még az utolsó héten sem kímél minket. Fogalmam sincs, hogy ez neki miért olyan jó!
Az alatt a bizonyos 45 perc alatt kétszer szólt rám, mert beszélgettem, egyszer, mert nem figyeltem és vagy tízszer felszólított, mikor nem is jelentkeztem. Ráadásul még a táblához is kihívott én meg azt se tudtam, hogy hol vagyok.
- Na jól van, Ms. Sprinkle! Ha az utolsó kérdésre sem tudja a választ, beírok egy egyest! - mondta mérgesen. - Hogy számítjuk ki...
A mondat közepén megszólalt a csengő.
- Sajnálom, Mr. Howard, erre nem tudom a választ, de őszintén szólva nem is igazán érdekel! - mosolyogtam elégedetten.
Az osztály megtapsolta bátorságomat, míg a tanár dühösen kiviharzott. Bepakoltam a táskámba és kimentem. Meglepetésemre Jamie várt rám az ajtóban. Mikor meglátott, átkarolt és jött velem.
- Hali! - mondta.
- Szevasz! - néztem rá kicsit furán. - Mi ez az egész?
- Mégis mi?
- Hát, hogy megvársz, meg hogy átkarolsz...
- Ja, csak látni akartalak!
- Persze.
Furcsálltam ezt az egészet. Jamie nem szokott ilyet csinálni!
- Na jó, mi folyik itt? - fordultam szembe vele.
- Semmi!
- Ne hazudj! - néztem rá mérgesen.
- Na jó. Fogadtunk a haverokkal, hogy nem merek idejönni hozzád, átkarolni és úgy tenni, mint aki fülig szerelmes!
- Remek!
Megfordultam és elmentem. Úgy tenni, mint aki fülig szerelmes... Úgy tenni... - visszhangoztak fejemben az előbb kiejtett szavak. Jamie nem jött utánam. Jobb is volt!
A nap totálisan eseménytelenül telt ezután. Órák után elmentem ebédelni, majd összeszedelőzködtem és kimentem. Az iskola előtt Jamie várt rám. Teljesen megfeledkeztem arról, hogy itt találkozunk. Megpillantott és boldogan elindult felém.
- Azt hittem már sosem érsz ide! - mosolygott.
- Elfelejtettem, hogy vársz rám! - mondtam.
- Figyu, bocsi amiért szórakoztam veled délelőtt!
- Á, semmi baj! - legyintettem.
De igenis baj volt! Nem az zavart, amit csinált, hanem az, ahogyan csinálta! És az, hogy csak megjátszotta azt, hogy érez valamit irántam!
Beszálltunk és hazamentünk.
- Holnap reggel megint jöjjek érted? - kérdezte, mikor megérkeztünk.
- Ha neked nem gond!
- Dehogyis gond! Szívesen furikázlak! - kacsintott.
- Ez esetben a szokásos időpont megfelel?
- Meg.
- Hát akkor szia!
- Helló!
Kiszálltam és megvártam míg elmegy. Majd előkotortam a kulcsom és bementem a lakásba. Kutyám, mikor meglátott, odaszaladt hozzám és elkezdett nyalogatni.
- Szia, Prada! -simogattam meg vidáman.
Ledobtam a cuccom a kanapéra, leakasztottam a pórázt a helyéről és rácsatoltam Prada nyakörvére.
- Gyere, menjünk sétálni!
A szokásos körutunkat jártuk végig ma is. Bejártuk a környéket, a parkban játszottunk egy nagyot, végül a tengerparton sétálva hazajöttünk. Mikor elindultunk még sütött a nap, de most már a szürke felhők eltakarták a kék eget. A vízből mindenki kijött, a parton is csak egy-két ember mászkált.
Otthon megmosdattam kicsi kutyusomat majd kiültem a kertbe leckét írni. Nem sokkal később megeredt az eső, ezért bent a kanapén foglaltam helyet. A szüleim még nem érkeztek meg, így hát egyedül voltam ebben a nagy házban.
Leckeírás után lehoztam a laptopom és elkezdtem csetelni Amy-vel. A beszélgetésünknek hamar vége lett, ugyanis megérkezett Andy.
- Nos, holnap találkozott! - mosolygott a kamerába.
- Rendben. Szióka!
Kijelentkeztem Skype-ról és beléptem Facebookra. Jamie fenn volt, így vele kezdtem el írogatni. Hosszas beszélgetés után úgy döntöttem, hogy áthívom. Sajnos nem jöhetett át, mivel a szülei nem engedik el őt ilyen időben.
Fél hét is elmúlt, mikor befejeztük az 'eszmecserét'. Az eső még mindig esett, csakhogy most már dörgött és villámlott is. Felkapcsoltam a villanyokat és előkerestem a kutyakaját.
- Prada! - kiáltottam, majd pár másodperc elteltével már előttem is ült. - Gyere, itt a vacsi!
Teletöltöttem az egyik kutyatálját kajával, míg a másikba töltöttem friss vizet.
Elővettem a mobilom és írtam egy üzit Jamie-nek, melyre hamar kaptam választ. Még javában írtam neki, mikor megjöttek a szüleim.
- Szia kincsem! - kiáltott anya.
- Sziasztok!
Kimentem az előtérbe és egy öleléssel üdvözöltem őket.
- Hogy hogy ilyen későn értetek haza?
- Kicsim, mondanunk kell valamit! - nézett rám komolyan apa.
- Na gyerünk, ki vele! - mosolyogtam
- Jobb lesz, ha bent leülsz. Mi is megyünk mindjárt! - bátorítóan rám mosolygott anyu.
- Öm, rendben!
Kicsit furi volt nekem ez az egész, de mivel szófogadó vagyok, ezért visszamentem és leültem. Nem sokkal később ők is megjelentek és velem szemben foglaltak helyet.
- Olyan furák vagytok! - állapítottam meg. - Csak nem történt valami?
- Az igazság az, kincsem, hogy történt valami.
- Amit most fogunk mondani, tudjuk, hogy nagyon nehezen fogod feldolgozni.
- Azt is tudjuk, hogy nagyon szereted ezt a helyet, imádod a barátaidat és...
- Mondjátok már el! - szakítottam félbe.
- Bella, el kell költöznünk! - mondta szomorúan anya.
- Hogy mi van? - pattantam fel.
- Apukádat áthelyezték Buenos Airesbe, ezért mi is vele megyünk.
- És... és mikor indulunk?
- Miután vége az iskolának!
Nem bírtam tovább. Bőgve felrohantam az emeletre és bezárkóztam a szobámba. Beestem az ágyamba és sírtam. Nem hiszem el, hogy itt kell hagynom mindent! Amy-t, a házat, a sulit. És a legrosszabb: Jamie-t! Ez képtelenség!
- Ez csak egy rossz álom! Ébredj fel... Ébredj fel! - kiabáltam, de nem történt semmi változás...
2. fejezet
Meleg, esős éjszaka volt. Az esőcseppek hangosan kopogtak a párkányonom.
Alig aludtam az éjjel. Másra sem tudtam gondolni csak arra, hogy elköltözünk. Új város, új környék, új iskola, új emberek. Belegondolni is szörnyű volt.
Másnap nem mentem iskolába. Helyette inkább sétáltam. Valahogy még nem készültem fel arra, hogy elmondjam Amy-nek és a többieknek, hogy jövőre már nem leszek az osztálytársuk.
Egy Black Milk feliratú, fekete, ujjatlan pólót és egy ugyanolyan színű rövidnadrágot vettem fel. A lábamra fekete combharisnyát és egy angol zászló mintás telitalpas cipőt húztam. Hajamat kontyba kötöttem majd elővettem a bőrdzsekimet.
Lent megreggeliztem, adtam enni Prada-nak, majd elindultam. Silvertown utcái üresek voltak. Az eget felhők borították. Elsétáltam az óvodámhoz és felidéztem a régi emlékeimet. Például hogy mennyire féltem az első napomon. A sarokban kucorogva sírtam és vártam, hogy anyu jöjjön értem.
Bementem a kedvenc kávézómba és leültem egy félreeső helyre.
- Mi a baj, Bell? – jött oda Dan, az egyik felszolgálófiú.
- Jaj, Dan, el fogunk költözni! – mondtam szomorúan.
- Hozok neked egy croissant és kávét, utána mindent megbeszélünk! – mosolygott.
- Köszönöm!
Hamar vissza is tért, majd leült velem szembe és elkezdtünk csevegni. Elmeséltem neki a tegnapi napot és, hogy felvidítson, elkezdett mesélni a gyerekkoráról. Dan-ra mindig számíthattam, ha valami baj volt.
- Amy-nek már mondtad? - kérdezte.
- Nem. Csak te tudod. Egyszerűen ötletem sincs, hogy hogyan mondjam el neki és a többieknek!
- Hát, igen…
- Na, de én megyek! - álltam fel és elővettem a pénztárcámat. - Mennyivel tartozom?
- Semennyivel. A ház ajándéka volt! - mosolygott.
- Komolyan?
- Persze!
- Köszönöm! - mosolyogtam, majd elköszöntem a fiútól és továbbmentem.
Leültem a közeli parkban és hallgattam a madarak csicsergését. Olyan boldognak tűntek. Arra repülhetnek, amerre csak akarnak, és addig maradnak, ameddig a kedvük tartja. Őket nem irányítja senki! Ellentétben velem…
Elmentem a sulihoz és megvártam a tanórák végét. Mikor kicsöngettek az utolsó óráról, a diákok kiözönlöttek és elindultak haza vagy valahova máshova. Amy és Willow a tömeg mögött jöttek. Mikor megláttak, ideszaladtak és megöleltek.
- Hol voltál? - kérdezte Willow.
- Sétálgattam. Lányok, mondanom kell valamit! - néztem rájuk szomorúan.
- Mi az? Csak nem történt valami baj? - aggodalmaskodott Amy.
- Gyertek át hozzám olyan három körül és akkor mindent elmesélek!
- Rendben.
Elmentek, én meg visszaültem előbbi helyemre és vártam Jamie-re. Tudtam, hogy még ebédel, ami nála több mint fél óra. Hogy elüssem az időt, elkezdtem játszani a telefonomon.
Eltelt az a bizonyos 30 perc és meg is jelent az ajtó előtt a haverjaival. Mikor megpillantott, elköszönt tőlük és odafutott hozzám.
- Bella, hát te? - ölelt meg.
- Megvártalak! - mosolyogtam.
- Miért nem voltál suliban? Vártalak a házatok előtt, de nem jöttél. Kopogtam is, aztán amikor nem nyitottál ajtót, gondoltam biztos elindultál már.
- Figyu, valamit el kell mondanom! - néztem rá komolyan.
- Mondjad csak, de szerintem menjünk be valahova, mert mindjárt esik az eső! - nézett fel az égre.
Beültünk a kocsijába és elkezdtem mesélni.
- Tegnap mikor anyuék megjöttek, eléggé furán viselkedtek. Meg is kérdeztem, hogy nincs-e valami baj, mire ők megkértek, hogy menjek be a nappaliba, mert mondani akarnak valamit.
- Mit akartak? - vágott közbe.
- Jamie…
- Tessék?
- Mi… El fogunk költözni Buenos Airesbe - mondtam ki végül.
- Hogy mi?
- Igen, jól hallottad. Jövő héten indulunk.
- Most csak szívatsz, ugye?
- Bárcsak úgy lenne!
Elfordítottam a fejem és elkezdtem sírni.
- Hé, cssss, ne sírj! - próbált nyugtatgatni, miközben megölelt.
- Csak egyszerűen nem tudom elhinni, hogy többé nem láthatlak titeket!
- Majd videócsetelünk, meg üzizünk! Nyugi, minden rendben lesz!
Elmosolyodtam és letöröltem a könnyeimet.
- Csak nem mosolyogsz? - nevetett.
- Jaj, te! Olyan hülye vagy! - nevettem én is.
- Tudom. De így szeretnek!
- Az biztos!
- Gyere, hazamegyünk!
Beindította a motort és elindultunk. Közben néha szóltunk egy-két szót, de egyébként csend volt.
- Be akarsz jönni! - szögeztem le.
- Be.
- Ugye tudod, hogy ezt nem kérdeztem, hanem kijelentettem? - mosolyogtam.
- Tudom. És te tudtad, hogy csak azért mondtam, mert gondoltam, hogy úgyis ki fogsz oktatni?
Huncutul elmosolyodott és elkezdett csikizni.
- Ha… Hadd a… Hadd abba! - nevettem. - Nem… Nem kapok… le… levegőt!
Nagy nehezen abbahagyta, kiszálltunk és bementünk.
- Kérsz valamit inni?
- Narancslevet!
- Mindig azt iszol! - állapítottam meg.
- Tudom, mivel más nincs nálatok!
- Hé, ez nem igaz!
- Nos, ebben az esetben Colát szeretnék!
- Hozom is!
Kicsit meglepődött, gondolom arra a válaszra számított, hogy nincs itthon. Bementem a konyhába, megbontottam, elővettem két poharat és kitöltöttem az italt. Majd egy tálcán felvittem a szobámba.
- Hamarosan jön Amy és Willow! - mondtam és leültem az ágyra.
- Oké. De miért?
- Nekik még nem mondtam meg.
- Ó… Akkor majd hazamegyek!
- Jaj, ne! Kérlek, maradj! - néztem rá kiskutyaszemekkel.
- Hát, ilyen szemeknek nem tudok nemet mondani! - puszilta meg a homlokom.
- Imádlak!
- Én is!
Mikor hármat ütött az óra, csengettek. Lementünk és kinyitottuk az ajtót. Előttünk barátnőim álltak.
- Gyertek beljebb! - álltam arrébb.
Bementünk a nappaliba és leültünk. Kutyám felugrott mellém a kanapéra és a fejét az ölembe hajtotta.
- Mit akartál mondani? - kíváncsiskodott Amy.
- Lányok…
Segítségkérően ránéztem Jamie-re, de a fiú csak feltartotta a kezét, mintha azt mondaná: A te barátnőid!
- …. El fogok költözni Buenos Airesbe!
- Ne, ez most komoly? - kérdezték.
- Igen, ez az utolsó hetem Silvertown-ban.
- Fenébe, most kivel fogom kibeszélni a többieket? Főleg CeCe Bonest!- nyavalygott Amy.
- Igen, én meg kivel fogok péntek esténként pizsipartikat tartani? Meg jókat főzni és közben nevetni? - szomorkodott Willow.
- Csajok, ne nehezítsétek meg! Majd tartani fogjuk a kapcsolatot úgyis!
- Na, jó! Elég a szívszorító pillanatoknak! Most rögtön elmegyünk és szórakozunk egy jót! - pattant fel Jamie.
- Oké, átöltözök és jövök!
Felmentem és kerestem valami lazább ruhát. Egy fehér haspólót és egy kék, virágos rövidnadrágot vettem fel. A lábamra gyorsan felhúztam a fekete bakancsomat. A fürdőben kisminkeltem magam és befontam a hajamat, majd leszaladtam egy pulcsival a kezemben.
- Mehetünk! - mosolyogtam.
Beszálltunk Jam kocsijába és elindultunk bulizni. Lementünk a strandra és béreltünk négy biciklit. Körbebicikliztük a lakótelepi részt, a közeli parkot majd visszatekertünk a strandra. Elővettük a bikiniinket és felöltöztünk a WC-ben.
Leterítettük a törölközőinket a homokban és befutottunk a vízbe. Kellemes hőfokú volt. Rengeteget nevettünk és annyira jól éreztük magunkat, hogy ki sem akartunk jönni.
Sok képet csináltunk, amiket otthon mind végignéztünk.
- Előhívatom őket és majd odaadom, ha meglesz! - mondtam.
- Rendben. De nekünk mennünk kell! - állt fel Amy és Willow.
Kikísértem őket, az ajtóban váltottunk még egy-két szót, majd visszamentem legjobb barátomhoz.
- Lenne kedved itt aludni? - kérdeztem hirtelen. - A szüleim későn jönnek haza, mert továbbképzésen vannak és láttam, hogy jönnek a sötét felhők szóval lehet, hogy még vihar is lesz és nem igazán szeretek ilyenkor egyedül lenni! - hadartam.
- Persze, hogy itt alszok! - mosolygott. - Gyorsan átugrok a cuccaimért és jövök vissza!
Míg ő távol volt, addig én letusoltam és felvettem a pizsimet. Kibontottam a hajamat és kifésültem.
- Megjöttem! - kiáltott Jamie.
- Fent vagyok! - válaszoltam.
Feljött és lepakolta a holmiját.
- Kiülünk a kertbe? - kérdezte.
- Kiülhetünk, de nem fog esni?
- Ha megered, akkor majd bejövünk! - mondta egyszerűen.
- Oké. Menj ki, én hozom a piát! - kacsintottam.
Bementem a konyhába és elővettem 2 üveg sört. Kibontottam őket és kivittem.
- Fülledt az idő! - nyújtottam át az egyik italt.
- Igen és olyan csend van!
- Vihar előtti csend! - állapítottam meg.
- Fura lesz nélküled az élet!
- Az enyém is nélküled…
Néhány másodpercnyi csend után hirtelen felült és rám mosolygott.
- Mi jutott eszedbe? - kíváncsiskodtam.
- Ma megkérdeztem a haverjaimat, hogy a szünetet megint a nyaralómban töltjük-e és azt mondták, hogy ők benne vannak.
- Aha és?
- És most arra gondoltam, hogy lenne-e kedved neked is jönni? Hétfőn mennénk, és augusztus végén jönnénk haza. Így nem kéne olyan hamar elmenned!
- Jamie, ez egy fantasztikus ötlet! - ugrottam a nyakában. - Holnap megkérdezem anyuékat, szerintem meg fogják engedni!
- Biztos!
Visszaültünk a napozóágyakba és folytattuk a csevegést. Mikor elkezdett csöpögni az eső, bementünk és néztünk egy filmet.
3. fejezet
Három nap telt el Jamie nagy ötlete óta. Anyuék - sok noszogatás és ígérgetés után - megengedték, hogy elmenjek a nyaralóba. De szigorúan kikötötték, hogy a nyár utolsó hetén utánuk kell mennem!
Az osztályban már mindenki tudja, hogy jövőre nem leszek velük. A legtöbbjük szomorú volt, de akadtak olyanok is, akik örültek. Próbáltam megbeszélni a dolgokat és kibékülni velük, de hajthatatlanok voltak. Mindegy, nem fognak hiányozni.
Az utolsó napokban a diákok izgatottan készültek az év végi bálra.
- Kivel mész? - kérdezte az utolsó tanítási napom Willow.
- Senkivel.
- Mi van Jamie-vel? - jött oda hozzánk Ana.
- Ha jól tudom, neki már van párja! - feleltem kicsit szomorúan.
- Semmi baj csajszi! - karolt át Amy. - Elmegyünk majd mi ketten és utoljára jól berúgunk!
Ezen mindannyian jót nevettünk. Amy néha tud felhozni ilyen eszement ötleteket, és mi mind azt hisszük, hogy csak viccel. Pedig nem!
- Hol marad Andy? - mosolygott Willow.
- Nem ér rá. Valami hülye családi összejövetelen lesz. Engem is elhívott, de mondtam neki, hogy én aztán a bált ki nem hagyom!
- Rendben. Akkor 7-re legyél nálam! - mondtam barátnőmnek.
- Dehogyis! Már jóval előbb ott leszek, hogy segítsek öltözködni!
- Nem vagyok kisbaba, nem kell nekem segítség! - nevettem.
- De! Tudom, hogy nem vinnéd túlzásba, ha nem vagyok ott!
- Az biztos, hogy nem vinném túlzásba! Végül is mi értelme lenne? - néztem rá kérdőn.
- Azért, csajszi, mert ha gyönyörű vagy, akkor esélyed lehet megnyerni a bálkirálynői koronát! - okoskodott Ana.
- És ha Jamie ott lesz és meglát, akkor rögtön otthagyja azt a cafkát és hozzád szalad! - nézett romantikusan a semmibe Am.
- Na jól van, szálljatok le a magas lóról! - nevettem és elindultam a kijárat felé.
- Akkor is segíteni fogok! Háromkor nálatok leszek! - kiabált utánam.
Én csak mosolyogtam és elhagytam az iskola épületét. Még egyszer szomorúan visszanéztem, majd hazaindultam.
Ebéd előtt minden fontosabb termet végigjártam és felidéztem az emlékeket. Persze csak a jókat!
Baromira fog hiányozni ez a hely! - gondoltam.
Otthon ledobtam a táskám a szobámba és átöltöztem. Egy fekete-fehér csíkos felsőt és egy kék szoknyát kaptam magamra. A lábamra a kedvenc, fekete Converse cipőmet húztam. Felkaptam egy táskát és a kedvenc könyvem, majd elindultam a parkba.
Mikor megérkeztem, a szokásos helyemre mentem. Egy fákkal teli, eldugott hely volt. Leültem a roskadozó padra és elkezdtem olvasni a Breaking Dawn-t. Még a 14. születésnapomra kaptam Willow-tól és Amy-től. Az első három részt elolvastam már jóval korábban, de nem igazán kötöttek le. Mikor átadták, azt mondták, hogy ez biztos tetszeni fog, és sokszor fogom elolvasni. Először nem hittem nekik. De aztán elkezdtem és szinte teljesen magával ragadott. Miután végeztem vele, teljesen beleszerettem az egész Twilight Saga-ba. Újra elkezdtem az egész sorozatot. Nos, most olvasom az utolsó részt vagy ötödszörre.
Annyira belemerültem, hogy észre sem vettem, hogy besötétedett. Összepakoltam és hazamentem. A park szélén megálltam fagylaltot venni. Azt útközben el is nyaltam. Otthon Prada-n kívül nem volt senki. Kutyusomnak adtam enni, majd felmentem és lezuhanyoztam. Beálltam a zuhany alá és megeresztettem a vizet. Annyira jól esett lemosni az egész napos port. Olyan érzés volt, mintha a víz az összes gondomat letörölte volna rólam.
Mikor már úgy éreztem, hogy teljesen rendbe jöttem, elzártam a csapot és magam köré tekertem a törölközőm. Kinyitottam az ablakot és kimentem a fürdőből. Meglepetésemre nem voltam egyedül.
- Jamie, te meg mit keresel itt? - jöttem zavarba, ugyanis csak egy törölköző takarta a testem és az is csak a combom feléig ért.
- Jaj, bocs, nem tudtam, hogy fürödtél! - takarta el a szemeit. - Nem láttam semmit!
- Várj, felöltözök!
Kinyitottam a szekrényem és az első ruhadarabokat, amik a kezembe akadtak, kivettem és bevittem a fürdőbe. Gyorsan magamra kaptam és már kint is voltam.
- Kinyithatod a szemed! - mosolyogtam, ugyanis Jamie még mindig csukott szemmel ült az ágyamon.
- Oksa.
- Mi járatban vagy itt?
- Meg szerettem volna kérdezni, hogy jössz a bálba? - állt fel.
- Megyek.
- Na és kivel? - tett egy lépést előre, így a köztünk lévő távolság csökkent.
- Amy-vel.
- Azt hittem, valami fiúval! - furcsállta.
- Hát, nem. És te? Kivel mész? - kíváncsiskodtam.
- Az egyik osztálytársam hívott el. Nem tudom, ismered Tamara Elsont?
- Nem.
- Na, mindegy.
- Mi van, szerelmes beléd? - kérdeztem.
Próbáltam tettetni, hogy nem érdekel az egész, ám nem sikerült túl jól. De ha jól látom, Jamie nem vette észre, hogy féltékeny vagyok.
- Nem, nem! Csak tudod.... ez bonyolult!
- Azért próbáld meg elmondani! - leültem az ágyamra és kérlelően ránéztem.
- Na jó. Szóval a legjobb barátom Dylan, gondolom ezt tudod! - bólintottam, mire folytatta. - Tamara és ő nagyon jóban vannak. Dylan-nek már régóta tetszik Tamy, de nem meri bevallani neki. És nemrég Tamara is elárulta nekem, hogy bejön neki a legjobb barátom. Próbáltam őket összehozni, de sajnos Dyl eléggé.... félős.
- Dylan Frendson fél? Na, ilyet sem hallottam még! - nevettem.
- Hát igen. És Tamara valahogy rájött, hogy Dylan-nek bejön, ezért most próbálja féltékennyé tenni, ezért elhívott a bálba és elmondta a "tervét". Igazából nem vele akartam menni!
- Hát kivel?
Kérlek, mondd, hogy velem. Kérlek, mondd, hogy velem! - gondoltam.
- Arra gondoltam, hogy.... e... egyedül megyek! - láttam rajta, hogy hazudik. Túl jól ismertem.
- Tényleg? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Igen. De ha már így alakult, nem lehet mit tenni!
Felállt és elindult az ajtó felé. Mikor odaért megtorpant és hátranézett.
- Várom már, hogy estélyiben lássalak!
Én csak mosolyogtam, majd mikor kiment, hátradőltem és elkezdtem gondolkodni. Vajon kit akart elhívni? Csak nem engem? Vagy lehet, hogy valaki olyat, akit jól ismerek? És ha igen, akkor miért nem mondta el? Tán félt, hogy megharagszom rá? Ami jogos lenne, de akkor is! Na jó, elég Bella! Térj észhez és ne foglalkozz vele!
Sok ideig fetrengtem még, mikor egyszer csak elálmosodtam. Gyorsan magamra kaptam a pizsim és visszafeküdtem az ágyamba. Pár perccel később az álom már el is nyomott...
A tó partján ücsörögtem, a lábamat a langyos vízbe lógattam. Az idő kellemes volt, a Nap sütött, a kacsák vidáman úszkáltak. Egyedül voltam. Élveztem, hogy a Nap melegíti a testemet és a szellő gyengéden fújja a hajamat. Becsuktam a szemem és mosolyogtam. Ám hirtelen minden megváltozott. A Nap eltűnt a sűrű és sötét felhők közt. A szél feltámadt, a víz jéghideg lett és már a kacsák sem voltak ott. Gyorsan kihúztam a lábam a tóból és körbenéztem. Az erdő koromsötét és ködös volt. Féltem. Felálltam, hogy elmenekülhessek. De nem találtam a kiutat. Az erdő körbevett.
Hangokat hallottam. Először halkak voltak, de aztán egyre hangosabbak lettek.
Hirtelen megjelent három ember az erdő szélén. Rájuk néztem, egyenesen a szemükbe, melyekkel éhesen figyeltek engem. Felsikítottam, azt remélve, hogy valaki meghall. De nem jött senki! Az egyik férfi egy másodperc alatt mellettem termett, majd a két társa követte. A szemük piros volt. Az utolsó dolog, amire emlékszem, az éles fájdalom. Majd minden elsötétült.....
Verejtékben úsztam, mikor felkeltem. Az egész testem remegett.
- Csak álom volt! Nyugi, Bella. - mondogattam.
Ránéztem az órámra, ami fél 10-et mutatott. Kikászálódtam és bementem a fürdőbe. Bent jó hideg vízzel lemostam az arcom, majd megtöröltem és felöltöztem. Lementem és elkészítettem a szokásos reggelimet: pirítós lekvárral és teával.
Behoztam az újságot és evés közben elolvastam a híreket. Csak a szokásos volt benne. Karambolok, politika, harcok és egyéb (számomra) unalmas témák.
Mosogatás után magamra kaptam a bikinimet és csobbantam egyet a medencében. Talán most fürdök itt utoljára. A házunkat ugyan nem adjuk el, de ki tudja, hogy mikor jövünk vissza újra. A víz kellemes hőfokú volt. Elúsztam a végéig, majd vissza. Ezt több, mint tízszer megtettem. Mikor kellőképp elfáradtam, kiszálltam és leültem napozni.
Nem tudom, mennyi ideje lehettem kint, ugyanis azon kaptam magam, hogy elaludtam. Fogtam a törölközőm és bementem. A falióra negyed kettőt mutatott. Enni kéne! Visszaöltöztem és megfésültem a kócos hajamat.
Lent adtam enni kutyusomnak és elkészítettem az ebédemet. Nem akartam sokat vesződni vele, ezért zacskós leves volt az előétel. Főételnek pedig pörkölt rizzsel. Hmm, nyami! Ebéd közben csak azon járt az eszem, hogy akármikor betoppanhat barátnőm és felráncigálhat az emeletre, hogy felöltöztessen és kisminkeljem. Belegondolni is szörnyű volt!
Bepakoltam azt a néhány tányért és evőeszközt a mosogatógépbe, majd leültem a kanapéra és vártam. Néhány perc múlva meghallottam Amy jellegzetes kopogását.... vagy inkább dörömbölését. Mosolyogva nyitottam ki az ajtót.
- Oké. Rengeteg dolgunk van, szóval sietnünk kell! - csörtetett be.
- Neked is szia! - mosolyogtam és bezártam.
- Akkor irány az emelet!
Megfogta a kezem és felhúzott.
- Ülj le az ágyra, én pedig keresgélek!
Úgy tettem, ahogy mondta, hisz amikor így viselkedik, nem ajánlatos visszaszólni neki. Amy szinte teljesen bemászott a szekrényembe, míg én csak békésen ültem és kihasználtam az utolsó nyugalmas perceket. Hamarosan a kezembe nyomott vagy 20 ruhát.
- Próbáld fel! - parancsolta, én meg bemasíroztam a fürdőbe.
- Ülj le az ágyra! Próbáld fel! Rengeteg a dolgunk! Blablablaa! - parodizáltam.
- Hallak ám! - kiáltott, én meg elkezdtem kuncogni.
Szinte az összes estélyi ruhámat felpróbáltam, de mindig visszaküldött avval az indokkal, hogy ez nem a megfelelő, de már közel járunk. Na persze! Az utolsó előttit rángattam magamra.
- Ez legyen az igazi! - suttogtam kérlelően.
Kiléptem, elé sétáltam, körbefordultam szépen lassan, majd megálltam és kérdőn ránéztem. Néhány másodpercig hümmögött és bólogatott, én meg már reménykedtem, hogy megtaláltuk a tökéleteset, mikor megszólalt:
- Nem az igazi. Talán az eddigiek közül ez a legjobb, szóval tegyük félre. Következő!
Mérgesen visszaballagtam és becsaptam az ajtót. Ilyenkor úgy fel tud idegesíteni! Szinte úgy téptem le magamról a ruhát. Eldobtam a sarokba és felkaptam az utolsót.
Kilépve már semmi jóra nem számíthattam. Hiszen ha ez sem lesz elég "tökéletes" számára, akkor mehetünk a plazaba beszerzőkörútra!
- Igen! Ez az! Tökéletes! - ugrándozott boldogan.
- Végre! - fújtam ki a levegőt és megöleltem.
- Most pedig a smink és a haj következik!
- Hurrá! - mondtam egyhangúan.
Leültem a székembe és megkezdődött a "kínzás". Sosem szerettem sokat foglalkozni a hajammal. Kifésülöm, aztán általában kiengedve hagyom, vagy nagy ritkán felkötöm lófarokba. Szerencsémre Amy megengedte, hogy közbe videócseteljek Willow-val. Kedves barátnőm csak röhögött rajtam. Amy először a hajamat csinálta meg, mivel nem tudja elviselni miközben a szememet festi, ugyanis legtöbbször a szemembe szokott lógni jó néhány hajszál. Nagyjából másfél óra múlva el is készült a mestermű. Mivel Willow is elment készülődni, így unatkoztam. Előre félek, hogy milyen lesz a végeredmény!
Következett a "kencefice". Nos, ez nagyjából egy-két órát vett igénybe. Amy semmit sem kapkod el!
Minek rohannunk? Időnk, mint a tenger! Nem kell elkapkodnunk, legyen tökéletes! - mondogatja.
- Készen is vagy! - mosolygott rám.
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy tök hamar eltelt ez a néhány óra.
- Annyira szép vagy, Bella!
Felálltam és odasétáltam a tükör elé, hogy jól szemügyre vegyem magamat. Mikor megálltam, még a lélegzetem is elállt. Egyszerűen nem hittem a szememnek. Ez én volnék?
- Na? - lépett mellém izgatottan Am. - Mit gondolsz?
- Ez... Ez egyszerűen... csodálatos! - öleltem meg.
- Jaj, annyira örülök, hogy tetszik! De most engedj, mert még elrontod a hajadat! Átöltözök és szerintem hamarosan indulhatunk is!
- Rendben!
Pár másodpercig még nézegettem magam, majd előkerestem egy fekete táskát, amibe beletettem a mobilom és a személyim. Meg egy kis pénzt és zsebkendőt.
- Mehetünk? - lépett ki Amy
- Am, gyönyörű vagy! - ámuldoztam.
- Köszönöm!
A ruha felső része fekete volt és flitteres, az alsószoknya piros. A derekánál volt egy fekete masni. Baromi jól nézett ki!
Bepattantunk a kocsimba és már indultunk is a bál helyszínére, ami nem máshol volt, mint az iskola tornatermében. Útközben nevetgéltünk, vagyis barátnőm mesélte a hülye sztorijait és állandóan röhögött rajtuk, én meg csak néztem, hogy miről is van szó.
Pontban nyolc órára megérkeztünk az iskolához. A parkolóban beálltam az egyik üres helyre, majd kiszálltunk és bementünk.
- Neveket kérnék! - mondta egyhangúan a "portás" srác, közben végig a lapját pásztázva.
- Josh, mi vagyunk azok. Amy és Bella! - nevettem, mire felnézett és elmosolyodott.
- Jaj, bocsi csajok, csak már annyira unom ezt az egészet és Peter-t sehol sem találom!
- Hát, minek vállaltad el? - értetlenkedett Am.
- Először jó bulinak tűnt. Itt állni és kérdezgetni mindenki nevét, főleg a szingli és szexi csajokét. De most már belátom, hogy ez a világ legrosszabb melója!
- Nos, mi akkor megyünk. Bent találkozunk! - mondtam barátságosan.
- Rendben, jó szórakozást.
Beléptünk a terembe. Ha nem ide járnék, akkor nem is jönnék rá, hogy ez a tornaterem! Gyönyörűen fel volt minden díszítve. Szalagok, lámpák, lampionok és konfettik mindenhol! Csodálatos! Miután "visszatértem" a valóéletbe, arra lettem figyelmes, hogy partnerem nincs mellettem. Körbenéztem és megtaláltam az italos asztalnál. Odasétáltam és rátettem a kezem a vállára.
- Máris kezded? - utaltam a berúgásra.
- Persze! Sosem korai! Izgalmasabbá teszem az estémet! - mosolygott, majd egy pohár puncs társaságában eltűnt.
Két lépést arrébb léptem és megnéztem, mi a kínálat a kajás asztalon. Nem okozott meglepetést, ugyanis minden évben ezek az ételek voltak. Elvettem egy tányért és rátettem 2 sonkás-sajtos melegszendvicset. Az egyik székre leültem és elfogyasztottam.
- Kedves Diákok! Mostantól szavazhattok a bálkirályra és királynőre! - szólt bele a mikrofonba az igazgatóhelyettes. - A dobozt a bejárati ajtótól jobbra találjátok! 11-kor eredményhirdetés!
- Hurrá! - mondtam halkan és kidobtam a szemetem.
Elnéztem a szavazóláda felé, ahol megpillantottam Alieen-t. Ali az egyik osztálytársam és ő az egyik, aki felügyeli a szavazást.
- Szia, Ali! - léptem oda hozzá.
- Á, szia Bella! - mosolygott és visszafordult a láda felé. - Hogy bírod?
- Te, néhány perccel ezelőtt kezdődött el és már több, mint száz cetlit bedobtak!
- És....
- Ha azt szeretnéd kérdezni, hogy Jamie dobott-e már be, a válaszom igen. - mosolygott.
- Aha.
- Nézd, ott van! - mutatott a táncparkettre.
Legjobb barátom tényleg ott állt Dylan és egy lány - gondolom Tamara - társaságában. El akartam indulni feléjük, de aztán meggondoltam magam. Mi van, ha éppen zavarod? Vagy ha nem akar veled beszélni? Maradj ott, ahol vagy, Bella! A fejemben lévő kis hangocskának igaza volt. Ám amint ezt végiggondoltam, Jamie meglátott és felém igyekezett. Én úgy tettem, mint aki nem is vette észre és a WC-t kerestem. Egy másodperc alatt meg is volt. Minek menekülsz? Épp hozzád igyekszik! Mi vagy te, egy félős nyuszika?
- Nem vagyok félős nyuszika! - mondtam ki mérgesen.
- Nem, nem vagy az! - hallottam meg azt a jellegzetes hangot, amit bármikor és bárhol felismerek.
- Á ,szia Jamie! - fordultam felé mosolyogva.
- Mi volt ez az egész? - nézett rám furán.
- Semmi, csak kicsit megbolondultam! - nevettem.
- Jaj, te! - ölelt meg. - Gyönyörű vagy! - suttogta a fülembe.
Most biztosan úgy néz ki a fejem, mint egy érett paradicsomnak. Lábaim elkezdtek remegni és csak nagyon nehezen sikerült megállnom. Vagy tízszer visszajátszottam a pillanatot.
- Szavaztál már? - kíváncsiskodott.
- Nem. Igazából nem tudom kit válasszak.
Elvett egy papírt és egy tollat, majd a kezembe nyomta őket.
- Én már szavaztam a legjobbakra! - kacsintott. - Most rajtad a sor!
Mosolyogva megráztam a fejem és elkezdtem gondolkodni, miközben az üres cetlit nézegettem. Végül felírtam a két nevet:
Bálkirály: Jamie Broodey
Bálkirálynő: Willow Stenfield
Bedobtam a dobozba és visszafordultam hozzá.
- Boldog vagy? - kérdeztem elégedetten.
- Igen. Gyere, bemutatom a haverjaim.
Megragadta a kezem és a tömeg felé kezdett húzni. A haverjait? Mármint a tizenegyedikes srácokat? Jesszusom! Ez most csak szívat, ugye?
Mikor megálltunk, az összes félelmem elszállt, ugyanis csak Dylan és Tamara álltak előttem.
- Dylan, Tamara, bemutatom nektek a legjobb barátomat! - nézett rám kedvesen.
- Örülök, hogy megismertelek! - ölelt meg Tamy.
- Én is!
- Jaj, el is felejtettem! - kapott a fejéhez. - Tamara Elson.
- Bella Sprinkle. - fogtam kezet vele.
- Dylan. - mondta közömbösen a srác.
- Bella. - válaszoltam ugyanolyan stílusban. Ha ő így, akkor én is.
Rengeteget beszélgettünk, szinte egész este! Időközben rájöttem, hogy Tamara nagyon aranyos és kedves! Már értem, miért tetszik Dylan-nek! De azt még mindig nem értem, hogy Tamy mit eszik Dylanan! Jó, helyes meg minden, de akkor is szerintem tök bunkó!
- Egy kis figyelmet kérek! - szólt bele a mikibe az igazgató, mire mindenki csendben lett, még a zene is elhallgatott. - Itt az ideje, hogy bejelentsük, hogy ki lett a 2014-es bál királya és királynője!
Körbenéztem és láttam, hogy a lányok mind izgatottan várták az eredményt. Én egy kicsit sem reménykedtem! Minek? Vannak nálam sokkal szebb és menőbb lányok is a suliban.
- A bálkirály nem más, mint... - megfogta a borítékot és kinyitotta. - Jamie Broodey.
Hatalmas tapsvihar következett. Megöleltem és megpusziltam őt, majd elengedtem, had vegye át a jól megérdemelt koronáját.
Kezet fogott az igazgatóval, majd oldalra állt és várta a további fejleményeket.
- A bálkirálynő pedig.... - a másik borítékot is felbontotta - Elsöprő sikerrel Bella Sprinkle!
Nem hittem a fülemnek! Tényleg én lettem a királynő? Egy pillanatra földbegyökerezett a lábam, de aztán belenéztem Jamie gyönyörű, barna szemeibe, amik a büszkeségtől csillogtak és felsétáltam a színpadra. Közben mindenki gratulált. Az egész terem a tapsolástól és fütyüléstől volt hangos.
- Nagyon szépen köszönöm! - mondtam megilletődően, mikor a fejemre tették a koronát.
- Hát, megcsináltuk! - súgta "hercegem".
Átkarolta a derekam és középre sétáltunk. Büszke voltam. Hisz megnyertem! Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna! Mindenki ujjongott, majd elindult a zene és a teremben a diákok elkezdett lassúzni. Mi is lementünk közéjük.
- Szabad egy táncra? - nyújtotta a kezét Jamie.
- Szabad!
Egy kezét a derekamra tette, a másikkal az enyémet fogta. Szabad karommal átkaroltam a nyakát, fejemet pedig a mellkasára hajtottam és elkezdtünk jobbra-balra dülöngélni. Az egyik kedvenc számom ment épp: Christina Perri: A Thousand Years .
- Imádom ezt a számot! - mondtam csukott szemmel.
- Én is! - puszilta meg a fejem tetejét.
A fellegekben jártam. Tökéletes volt ez a pillanat! A szerelmem karjai közt vagyok és épp a kedvenc zenénkre táncolunk, miközben a koronánk ott virít a fejünkön. Jobb már nem is lehetett.
- Kérdeznem kell valamit....
Ha megfogott a prológus vagy csak kíváncsi vagy a történet végére, érdemes benézned erre a blogra!
Nagyon szépen köszönöm :3
VálaszTörlésSzia!
TörlésNincs mit. ;)