2015. szeptember 19., szombat

Kritika #8

Sziasztok!
A következő kritika egy tegnapi felkérés eredménye. Gyorsan végeztem vele, hiszen még az elején tart a történet.

Bobo - Riport (Ashton Irwin fanfiction)


Kinézet, avagy első benyomás: 
 A fejléced szép, nem túl csicsás, mégis mutatós. Nem érzem üresnek. A cím szépen kitűnik belőle, jó a betűtípus színválasztása és nagysága is. 
Az oldalad maga fekete-fehér, ami illik is a címhez, hiszen a riport az újságban jelenik meg, ahol általában ugyan ez a színkombináció van többségben. A modulsávodon a sorrend megfelelő. Az egyetlen, amibe belekötnék nálad is, hogy a Történet és az Információk pontot tedd sorkizárttá. Ha jól emlékszem, ezzel én is bajban voltam, hiszen nem adja fel ezt a lehetőséget, de könnyen megoldhatod, ha kimásolod a szöveget Worldbe, ott megformázod, vagyis sorkizárttá teszed és úgy másolod ide vissza. És már kész is vagy! Sokkal szebb, rendezettebb hatása lenne az oldaladnak.
Még egy utolsó dolog, ami rontja az összhatást. A modulsáv címszavait egyformán formázd meg. Értem itt arra, hogy van, amelyik egészen apró betűvel íródott és van, amelyik szép, mutatós, naggyal. Arról nem beszélve, hogy az egyik verziónál balra vannak igazítva, a másiknál középre. Az én véleményem szerint nyugodtan mehet a nagybetűs, középre állított változat minden hová.
A menüpontok szépen feltöltöttek. Tetszetősek a rendezett képeid, vezeted a részek fülecskét. Az egyetlen, amit itt is tanácsolni tudok neked, hogy amikor megnyitom a menüpontot, akkor az ottani címszavakat is igazítsd középre, szebben fog mutatni, mint balra zártan. Főleg a szereplők és a részek oldalon, hiszen ott minden középre igazított, csak a címszó nem.
Ha ezeken az apróságokon javítasz, akkor egy szuper oldalt mondhatsz magadénak!
8/10

Történet
Mivel még nagyon az elején vagy, így nem tudok túl sok mindent elmondani a dologról. Igazán nehéz fába vágtad a fejszédet, az tuti. Kreáltál a női főszereplődnek egy olyan családi hátteret és múltat, ami nem egyszerűsíti meg a későbbi munkádat, már ha valósághű akarsz lenni. Hiszen, aki ilyen dolgokat tudhat maga mögött, az általában sebeket is cipel, ami kihat az egész további életére. De! Ha ezt  a szálat ügyesen viszed tovább, egy nagyon jó sztorit ki tudsz alakítani belőle.
Jelenleg a második fejezetnél tartasz, most indul Macy a reptérre. Eddig szépen bemutattad a családi hátterét és a múltját. Érdekes a családban betöltött szerepe. Tipikusan az az ember, akinek hamar fel kellett nőnie, attól függetlenül, hogy nem is kevés őrültséget csinált eddigi rövidke élete során. A testvéreivel való viszonyát is ötletesen kitaláltad, bár gondolom az ő szerepük mostantól kicsit halványulni fog, legalábbis, egy időre.
Ashton csak egy pillanatra tűnt fel szinte eddig, annyit tudunk meg vele kapcsolatban, hogy főhősnőnk utálja a zenéjüket. Ha formálsz neki egy ütős karaktert, szerintem nyert ügyed van. 
A stílusod jó, nem félsz bővebben írni az érzelmekről és a belső gondolatokról, csak arra vigyázz, hogy ez így most jó, nehogy átlendülj a ló másik oldalára.
Mivel még itt tartasz, így nem fogom szaporítani a szót csak is azért, hogy hosszabb legyen a kritika, annak sem vagyok híve, hogy fejezetenként leírjam a történéseket, hiszen akit érdekel, az olvassa el, így jelenleg ennyi. 
10/10

Helyesírás
Van néhány hibád, de nem mondanám azt sem, hogy életveszélyesen sok, vagy hogy élvezhetetlenné teszi az olvasást.
Fülszöveg:
"A sorsunkat nem mi alakítjuk. Sokkal inkább a sorsunk alakít minket.” Így vélekedik az életről az alig tizenhét éves Macy Vitalis. Az élet elbánt vele, megtanította a túlélésre. Rájött, hogyan tud a szenvedélyéből karriert kiépíteni. Egy neves újságnál riporterként kezdett dolgozni, úgy tűnt, szép pályafutás áll előtte a szakmában. De egy munka többet hozott a házhoz, mint egyszerű pénzt. Szenvedélyt, lángolást, tiltott szerelemet. De ha egyszer a múlt megismétli önmagát, akkor nincs menekvés. A vékony réteg, amit maga köré építtet, szilánkosra törik szét. "SOHA TÖBBÉ!”

Információkból egy részlet:

A blog először 2014. november 10-én nyitotta mneg kapuit, de sajnos, inakt(í)ivitásom miatt be kellet zárni, így az újranyitás időpontja 2015. szeptember 6. Az író jómagam vagyok: Bobo. A design saját munkám, a kódokat a : Blog Design Birodalom -nak az oldaláról származnak.

A többi részt már nem fogom így kimásolgatni egyesével. Amire figyelj oda: a vesszők! Nálad is, mint sok bloggerinánál ez a hiba párszor előfordul. A hogy, vagy , de, azonban, viszont elé vessző kell. Valamint a mondatok tagolásánál is hiányzik néha.
Pl:

 Mindenki jól ismeri az helyzetet, mikor egyedül marad, kitaszítottként a nagyvilágban.
 Mindenki segíteni akart rajtam, mert úgy látták, nem vagyok rendben.
 Elakartam tőle szakadni, hogy az utolsó szálak, amik hozzáköthettek, megszűnjenek létezni.
 Új barátokat kerestem magamnak, akikről úgy hittem, hogy olyanok, mint én.
 Valójában tényleg repültem, csak nem úgy, ahogyan azt én elképzeltem.

Remélem ezeken keresztül látod, hogy mikre gondoltam.
Szóismétléseket is találtam. Az első fejezetben annyiszor elhangzik az anya, anyám szó, hogy kicsit zavaró. Egyszer már ajánlottam az egyik írónőnek, most neked is ezt teszem. Keresd fel nyugodtan EZT az oldalt. Bepötyögöd a szót, amit nem tudsz mással helyettesíteni, és kiad egy csomó találatot. Bevallom neked, van, hogy én is itt keresgélek, és ez szerintem nem szégyen. Nem vagyunk lexikonok. A szókincsünk bővíthető olvasással, de akkor sem fogjuk ismerni az összes alternatívát, vagy csak nem fog eszünkbe jutni.
Írhatom a sablon szöveget, amely esetedben is helyt álló: Keress egy bétát, aki átnézi a szövegedet, vagy kérd meg valamelyik ismerősödet, akiben megbízol, hogy tegye meg ezt helyetted. De most azt javasolnám, hogy próbáld meg (már ha van rá lehetőséged) úgy átolvasni a szöveget, mielőtt közzé teszed, hogy hangosan. Nagyon sok vessző hibát ki tudsz fele szűrni, ha odafigyelsz. Sokkal jobban érzékeled a helyét, mint a néma olvasással.
 3/5

Egyebek
Trailer: Igazán figyelem felkeltőre sikeredett a kisfilmed, az egyetlen, ami számomra zavaró, hogy a szövege nehézkesen olvasható. Egyébként ettől eltekintve eléri a célját.
Te munkád: Bocsi, nem tudtam, mit írjak rá, hiszen nem is igazán trailer, bár előre vetít pár dolgot. Inkább egy kis párbeszéd. Meg kell, hogy mondjam, kimondottan tetszik, ügyes vagy! A szöveg is jól olvasható, ügyesen összeszedted a bevágásokat is.
4/5

Összegezve: Ha egy kicsit több figyelmet fordítasz a helyesírásra, kijavítod a designodon az apróbb hibákat, amiket írtam, és Ashtonnak kreálsz egy jó személyiséget, igazán ütős sztorit , blogot mondhatsz majd a magadénak.
25/30



Ez a kritika nem bántó, hanem segítő szándékkal íródott! Köszönöm szépen a bizalmadat!
Puszi: Klau

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nagyon köszönöm a kritikádat, hogy szántál rám pár percet. Nem veszem bántásnak, inkább hálás vagyok, hogy kijavítottad, és ezzel segítetted az én munkámat. Megpróbálom kiküszöbölni a hibáimat, amikre felhívtad a figyelmem.
    Még egyszer köszönöm!

    Puszil: Bobo

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Örülök, hogy tudtam segíteni! :) Ha valamiben tudok segíteni, keress nyugodtan!
    Puszi: Klau

    VálaszTörlés