2013. november 9., szombat

Kritika #4- A tenger gyermekei





Sziasztok!
Swarley vagyok, annyit szeretnék mondani, hogy én mostantól nem fogok külön kitérni a kinézetre kritikaírásnál, ugyanis nem érzem úgy, hogy az én tudásommal rendelkezve bármelyik blog kinézetéről is véleményt mondhatnék, hisz egy normális fejlécet sem tudok összehozni, és szerintem úgy is az érdekel titeket, hogy mit gondolok a történetetekről, úgyhogy arra helyezném a hangsúlyt. Remélem, megértitek, és ha az oldal kinézetéről is olvasnátok pársort, akkor forduljatok Sakurához.
Most viszont itt is van egy újabb kritika, ezúttal Winter Poppy számára.

Őszintén bevallom, hogy teljesen megvettél a történeteddel. Már a legelső résztől kezdve tetszett, de ahogy tovább olvastam, egyre jobban és jobban beleszerettem. Az éhezők viadala különben is az egyik kedvencem, ráadásul Finnick mindig is a szívem csücske volt, ezeknek köszönhetően még inkább imádtam az egész irományodat. Még a legeslegelején annyi gondom volt csupán, hogy túl sok hasonlóságot éreztem a könyvvel kapcsolatban, például azt, hogy el kell játszaniuk, hogy szerelmesek egymásban, vagy Marigold személyisége túlságosan is Katniss-re emlékeztetett (ami nem meglepő, hisz később kiderült, hogy rokonok), de aztán ahogy haladtam előre rájöttem, hogy ez egy egész más történet és egyenesen imádom. A szereplőket nagyon megszerettem, tényleg élnek és tetszik, hogy nem tökéletesek, hanem igazi emberek. Annyira érdekelt és lekötött az olvasás, hogy még azt se tudtam figyelni, hogy vannak-e egyáltalán helyesírási hibáid, úgyhogy csupán annyit tudok mondani, hogy remekül fogalmazol és rendszeres olvasód lettem. Nagyon várom már a következő részt.


By: Swarley



4 megjegyzés:

  1. Jujj.:3 köszönöm, ez most nagyon feldobta a napom.!:D szóval te vagy a 13. feliratkozóm.:3♥ pont néztem hogy sorra nő a fejezetek megtekintése.:D nagyon szépen köszönöm.! :D

    VálaszTörlés
  2. Igen, rögtön fel is iratkoztam :D Rég olvastam ilyen jó történetet a neten. =)

    VálaszTörlés
  3. ajánlom akkor hogy nézz körül a cserelistámban, ott is van egy pár ha nem több nagyon jó történet.;):3

    VálaszTörlés