2014. június 30., hétfő

Interjú #8

Sziasztok!

Ismét egy interjút hoztam nektek, az interjú Bogiról és az ő blogjáról készült.


1. Miért kezdtél el blogolni/írni?

Őszintén… már nem is nagyon tudom, olyan rég volt. Évekkel ezelőtt mikor kitaláltam magamnak ezt a kis „világom” olyannyira kidolgoztam az utolsó részletéig, hogy már muszáj volt valahogy rögzítenem magamnak, így elkezdtem szépen, lassan leírogatni, ami eszembe jutott; végül hónapokkal később gondoltam egyet, és „minden mind egy”, meg „ha kiteszem a netre, akkor legalább mindig megtalálom” alapon kitettem az első fejezetet. 

2. Milyen hosszúra tervezed a történetet?

Juj, ez egy olyan kérdés, amitől félek, de komolyan. A válaszom: hosszúra. Nem is kicsit. Nagyon.  Az egész történetem cselekmény szála – sajnos még csak a fejemben, leírva szinte semmi – meg van… és így elnézve nem fogom egy hamar lezárni sőt. Még azt is tervezem, hogy részekre bontom, még pedig háromra. Szóval, jó sokáig fogom még a kis világom társaságát élvezni, szerencsére.

3. Honnan jött a történet ötlete?

Két helyről egyszerre. Az, ami elültette a fejembe ezt az egészet az az volt, mikor anno 2012-ben világvége-veszély volt. Őszintén, nem nagyon hittem benne, de azért ott volt bennem a „mi van ha…?”  érzés. Ez indított el bennem egy gondolatmenetet. A második – és egyben az, ami a teljes mértékű löketet adta – egy skicc volt, amit unalmamban firkantottam egyik este, ez volt az első rajzom Raven-ről. Emlékszem egy ideig bámultam a lapot miközben az a gondolat kerített hatalmába: „Mégis ki lehet ez a lány?”. Így elkezdtem szép lassan „megismerkedni” vele és a világával.

4. Mi motivált téged?

Az, hogy el akarok menekülni a valóság elől, és így ezt meg is tehetem.


5. Érezted már úgy egy-egy fejezet után, hogy nem érdemes tovább folytatnod az írást?

Nem, még nem. Inkább azon gondolkodtam el, hogy publikáljam-e. 


6. A főszereplőid belső tulajdonsága mennyire hasonlít a te belső énedhez?

Nagyon, még azt is meg merem kockáztatni, hogy Raven és én 80-90%-ban hasonlítunk belsőleg. A többi karakteremnél is meg van a hasonlóság, náluk mondjuk, inkább csak a legdominánsabb tulajdonságukban van meg velem hasonlóság. És ott van az a szereplőm, akivel annyi a közös tulajdonságunk, hogy csodálkozom, hogy mégis hogy a fenébe hozhattam össze ilyen tökéletesen ellentétes jellemmel rendelkező karaktert… avagy egyszerűen Fletcher. Komolyan ég és föld vagyunk, és ezt a hatalmas különbségünket - ha máshol/másképp nem is – közte és a nővére között fel lehet fedezni. 

7. Amikor írsz, beleképzeled magad a szituációkba, és aszerint írod meg, ahogyan te cselekednél?

Nagyjából. Ravennel tökéletesen tudok azonosulni, így az ő döntése az enyém is, a többieket pedig annyira ismerem, hogy tudjam, hogyan viselkednének egy-egy szituációban.

8.  Előre megtervezed az eseményeket, vagy csak leülsz írni és hagyod, hogy spontán szülessenek meg?

A fontosabb történések már hónapokkal előbb megszületnek a fejemben, a többi meg csak úgy jön, ahogy írok.  

 9.  Van valami szokásod írás közben? Mondjuk zene hallgatás, vagy hogy csak a nap egy bizonyos szakaszába tudsz írni.

Zene mindenképpen, nélküle gondolkodni sem tudok. Minél több benne a hörgés, minél hangosabb annál jobban tudok „dolgozni”. Ezen felül tipikus, hogy mikor leülök írni, hirtelen minden sokkal érdekesebbnek tűnik – mindegy mi az, a lényeg, hogy ne kelljen addig se Word képét bámulnom -, mint az írás. Az utolsó félórámban meg épp megszáll az ihlet és csak onnantól kezdve kezdek el rendesen írni.


10.  Mesélnél magadról?


Augusztus 9. Ez az évfordulója annak, hogy az „Apokalipszis” és a „Végzet” frigyéből megszülettem én, egy öttagú család első, hiperaktív, „babazseni” gyereke – aki nem mellesleg úgy néz ki a feketebárány a háztartásban.  Furcsa embernek mondanám magam, nagyon be tudok pörögni, és eléggé művész élek vagyok, rajzcucc nélkül ki sem teszem a lábam a lakásból – komolyan suliban az ofőm óráit kivéve az összesen firkálgattam, a tanárok meg tojtak rá mondván, hogy „Bogika úgyis tudja a tananyagot” – Jah, és még egy furcsaság: Shakespeare-megszállott lennék én, simán idézek Hamletet, Vihart, mindent. Zene mániás vagyok, reggeltől estig a fülesem viselem és állandóan bömböl belőle a metál vagy rock, amilyen kedvem van. Amennyire közvetlen és nyitott vagyok, annyira antiszociális is, meg van az alap baráti köröm, amibe nehézkesen engedek be másokat. Otaku vagyok. Minden féle animét szívesen megnézek, ami nem yuri vagy hentai. A kedvenc műfajom a horror meg a shonen. Mindenem a vér, imádom.  Gyakran menekülök el a valóság elől, a saját világomba, amit egy részem nagy gyengeségnek tart, mert nagyon ambiciózus személyiségnek tart engem, de a másik részem meg nem érdekli. Ez van, nekem így megteszi, nagyon. 



Interjú #7

Sziasztok!

Ismét egy interjút hoztam nektek, az interjú Cassy-ről és az ő blogjáról készült.


1. Miért kezdtél el blogolni/írni?

Még annak idején mikor regisztráltam,  úgy gondoltam, hogy én csupán az olvasók lelkes táborát fogom gyarapítani. Aztán egyszer jött egy ötlet, persze azonnal azt mondtam, hogy én ugyan nem írom meg. Sosem írtam, az iskolában is nehezemre ment. Az ötlet azonban csak nm illant el, sőt egyre konkrétabb lett, és a végén egy teljes történet volt a fejemben. Még ekkor is haboztam, az előbb említett indokok miatt, aztán úgy gondoltam miért ne? Sok veszítenivalóm úgy sincsen, így belevágtam, és fél év alatt a történet végére is értem. 

2. Milyen hosszúra tervezed a történetet?

Pontosan negyven fejezet lesz, azért tudok ilyen konkrét számot mondani, mert már azelőtt tudtam, hogy egyetlen sort is írtam volna, úgy gondoltam, hogy ez az a fejezetmennyiség, amiben kellően ki tudom majd fejteni a történetet.

3. Honnan jött a történet ötlete?

A történet alapja egy novella, amivel egy versenyre neveztem. Mikor megláttam a felhívást, már akkor kirajzolódott bennem az alapgondolat, és a főbb cselekmények. Igazából a 2013-as barcelonai vízilabda világbajnokság adta az ötlet, még akkor is, ha a történet igen kis részében teszek róla említést. Inkább egy löket volt, aminek hatására megszületett az ötlet, és "életre kelt".

4. Mi motivált téged?

Ezt a kérdést két részre bontanám, hisz teljesen más hajt, ha a történetre gondolok vagy ha egyébként a blogolásra. A történettel kapcsolatban egyértelműen az, hogy megmutassam milyen, ha nem olyan témában írok, amit milliók ismernek. hogy milyen az mikor tudom, hogy biztos nem lesznek millióan az oldalon, de mégis belevágok, mert nekem fontos a történet. Egyébként ha egészében nézem a kérdést, akkor pedig az motivál, hogy 2015-re mindent befejezzek.

5. Érezted már úgy egy-egy fejezet után, hogy nem érdemes tovább folytatnod az írást?

Ennél a történetnél ez sosem fordult elő, talán azért is, mert volt egy biztos alap, amihez nyúlhattam, ha esetleg elbizonytalanodnék. Erre a történetemre vagyok a legbüszkébb, így akkor is írnám, ha senki se olvasná. Más blogok esetében, amik nem álltak ilyen közel hozzám természetesen előfordult, aztán attól függően, hogy mennyire fogott meg, kötött le esetleg szerettem írni hoztam egy döntést a jövőt illetően.

6. A főszereplőid belső tulajdonsága mennyire hasonlít a te belső énedhez?

Rettentően minimálisan, és törekedtem is arra, hogy ez meg is valósuljon. Nem szerettem volna, hogy azok akik az oldalamra tévednek azt érezzék, hogy ez megint egy buta fruska álma, amely nem valósulhat meg, így az kiírja magából. Egyetlen egy tulajdonsága van Letíciának, amellyel könnyű szerrel azonosulok ez pedig ha szabad így fogalmaznom az agyalás. Az, hogy bizonyos eseményeket, beszélgetéseket újra és újra végiggondolom különböző megközelítésből.

7. Amikor írsz, beleképzeled magad a szituációkba, és aszerint írod meg, ahogyan te cselekednél?

Természetesen beleképzelem magam a helyzetbe, a történetbe, de mivel a főszereplőm és én nem igen hasonlítunk így azt képzelem el, hogy ő hogy cselekedne. Hogy azok alapján a tulajdonságok, nézetek, gondolkodásmód alapján, ahogy megalkottam őt ő mit csinálna, hogyan oldaná meg a problémát, mit érez egyszóval milyen lenne az ő szemén keresztül látni a világot.

8.  Előre megtervezed az eseményeket, vagy csak leülsz írni és hagyod, hogy spontán szülessenek meg?

Előre megtervezed az eseményeket, vagy csak leülsz írni és hagyod, hogy spontán szülessenek meg? Csakis tudatosan, nálam az ilyen csináljuk majd csak lesz valami - féle írás nem vált be, egyáltalán. Ha ilyen történetbe kezdek, akkor pontosan tudom, hogy az már halálra van ítélve. Ha nem tudom, hogy honnan hova fogok eljutni, ha nem tudom magam elé képzelni az egészet akkor az olyan, mintha semmit se csináltam volna. Ezzel nem azt mondom, hogy minden egyes mozdulat kőbe van vésve, és azon nem változtatok, de meg kell, hogy legyen a fejemben egy esemény sorozat, amibe tudok kapaszkodni. Persze van olyan, hogy egyes részek kimaradnak- hisz nem illeszkednek a szereplők döntéseihez, személyiségéhez-  és olyan is van, hogy a szereplők maguk alakítják a sorosokat, de számomra az alap nagyon fontos.

 9.  Van valami szokásod írás közben? Mondjuk zene hallgatás, vagy hogy csak a nap egy bizonyos szakaszába tudsz írni.

Egyetlen ilyen szokásom van, az pedig nem más, minthogy este írok. Akkor, amikor nyugalom van és senki nem zargat. Régebben próbáltam zene mellett írni, de nagyon nem vált be, mert egy idő után sokkal jobban koncentráltam a zenére, mint az írásra.


10.  Mesélnél magadról?

Vannak már páran a bloggeren, akik többé-kevésbé ismernek és pontosan tudják milyen arcot szoktam vágni egy ilyen kérdés láttán. Nem azért nem szoktam magamról mesélni,  mert én egy burokban lakó különc vagyok, akitől távol kell tartanod magad.  Egyszerűen nem így kényelmes, és biztonságos. Mikor regisztráltam akkor még bármiről hajlandó voltam beszélni bárkinek a családomról, a szokásaimról egyszóval mindenről. Aztán egyre több olyan visszajelzés érkezett, hogy mit keresek itt, meg mekkora szégyen már hogy itt tartok, nem akarok-e felnőni...  Természetesen mind nagyon rosszul esett, és a kis naiv fejemmel nem is értettem meg. Aztán rájöttem, hogy ilyenek az emberek szeretnek ítélkezni, skatulyába csomagolni. Így változtattam.

Tudod egyszer volt olyan, hogy az igen népszerű közösségi oldalon kitettem kettő-három csoportba a blogjaimat, aztán véletlenül rámentem a tagok listájára és megláttam ott valakit, akivel iskola időben napi szinten szoktam találkozni. Nagyon megijedtem és azonnal elkezdtem kitörölni a posztjaimat - az összeset - és ki is léptem a csoportból. Számomra teljesen logikus lépés volt, hisz ha az írás számomra egy menedék akkor mi lesz ha erről a világ tudomást szerez? Talán elveszik a varázsa? Ezt pedig nem akartam megkockáztatni, hisz szeretném, ha én dönthetném el, hogy kik és hogy értesülnek erről, esetleg kik azok akiket ide beengedek. 


2014. június 29., vasárnap

Lányok fejlécre

Fantázia vagy designblogokra valók :) De bárki felhasználhatja :D 
Egy fotós sorozatából vannak, sajnos a nevét már nem tudom
Ha viszed, kérlek jelezd :)




















#3 képözön

Heló, újra itt a Képözön :)



















Blogajánló #4

Don't let me down 


Szereted a misztikus történeteket? Imádod a  vérfarkasokat? Rajongsz a vámpírokért? Szívesen olvasnál egy történetet amelyben mindkét misztikus lény szerepel? Akkor a legjobb helyen jársz! Hiszen itt egy remek izgalmakkal teli történetet olvashatsz, misztikus teremtményekről. 
A történet egy hatalmas csatával veszi kezdettét a vámpirók és a vérfarkasok között. Ráadásul a vámpírok között egy árulás is történik...
Kíváncsi vagy mi lesz a csata vége?
Ki az áruló?
Miért árulta el saját fajtáját?

Ha kíváncsi vagy a válaszra vagy csak megfogott a történet és kíváncsi vagy a végére, akkor nézz be a Don't let me down című blogra. 


The story: 

Amikor Jonathan Halding, a vámpír klán vezére kénytelen száműzni saját fiát, David Hadlinget egy tisztességtelen árulás miatt a faluból, David kishúga, Camryn összeomlik.
Ugyanekkora újabb vámpír érkezik a faluba, ki hatalmas port kavar háta mögött, furcsa gyermeke miatt.
Lucille Howard különleges. Szeme kékebb, mint a Kaszpi-tenger, bőre meleg, puha, míg szíve ezerszer gyorsabban ver az átlag emberénél, s derékig érő szőke haja világosabb, mint a kora reggeli napsugár.

Vámpírok, vérfarkasok, szeretet, szerelem, árulás, család, barátok…

DON'T LET ME DOWN.



Prológus: 

A távolból már a mancsok súlyos puffanása hallatszott, ahogy kutyafuttában a talajhoz csapták őket a vérfarkasok. A vámpírok már mind támadóállásba helyezkedtek a réten, illetve a fák lombkoronájában bújtak meg, hogy ősellenségeik érkezésével rögtön lecsaphassanak rájuk. Ismét kiéleződött a két faj között az ellentét. Nincs év, hogy ne csapnának össze, valamilyen gyerekes ok folytán, s ne pusztulnának ártatlan lelkek egy buta csata keretében, melynek értelme egy szál sem.
Vérszívóink dermedten, feszült figyelemmel szuggerálták az erdőt, s várták, hogy megérkezzen az ellenség. Azonban, amikor a lábak vad dobbanása elcsöndesedett, s percekig nem hallatszott semmi más, csak kósza madárcsicsergés, a vámpírok tömege halk sutyorgásba, találgatásba kezdett.
Talán azt hitték, hogy a harc, mely még el sem kezdődött, ily hamar véget is ért?
„Feladták volna?” „Gyáva kutyák” – hangzottak egyre bátrabban, hangosabban az illetlen mondatok a vérszívó nép szájából.
Örömrivalgás tört ki, s a fák árnyékában meghúzódó lények is bátran előbújtak rejtekükből. Ekkor azonban a vámpírok számára ismerős kiáltás hasított a levegőbe, ami megtörte a pillanatnyi jókedvet, s borús, feszült hangulatot okozott az elcsendesült nép számára.
David Halding kecses, magabiztos léptekkel sétált ki a rét északi oldalán elhelyezkedő sűrű bokrok takarásából, majd torpant meg a csatamező közepén, és emelt fővel várta, hogy a vérfarkas had elfoglalja helyét háta mögött.
Jonathan Halding, a vámpír klán vezetője, előrelépett, szeme furcsán megvillant saját fia láttára, ki minden bizonnyal az ellenség élén készült harcolni.
- Fogjátok el! – ordította hirtelen haragjában Jonathan, miközben mutatóujjával hevesen saját gyermeke felé mutogatott. Agyát elborította a vörös köd, egyszerűen nem akart hinni a szemének. Saját vére árulja el a fajukat! – Fogjátok el az árulót!

Farkasok morgása töltötte be a tágas mezőt, majd az elmaradottnak hitt csata mégis kezdetét vette. Az ellenfelekben gyilkos, megállíthatatlan, eszméletlen vágy tombolt az ellenség elpusztítására. Végtagok szakadtak le, halálsikolyok töltötték be az általában nyugodt terültet, és a hely, hol pár másodperce még béke honolt egy borzasztó vérfürdővé alakult át.




Kritika #44 - Annie's design

Annie's design 


A fejléced egyszerűen gyönyörű, tökéletesen illik a blogodhoz, ráadásul még a modulsávban kitett képekhez is. A blogodon a színek tökéletes  összhangban vannak, minden passzol mindenhez. 
A modulokban és az oldalakban is minden a helyén van, nagyon tetszett az a kód amelyet a modulsávban alkalmaztál. Ötletese, hogy ha a képekre rámegyünk, akkor azok megfordulnak és mögöttük különböző információk, az üdvözlőszöveg és a chat van. A chat is tökéletesen illik a blogodhoz. Az a kód is nagyon tetszett amelyet a menüknél alkalmaztál.  
Az oldalakban is minden a helyén van, jó ötlet volt a különböző versenyekre jelentkezős képeket külön oldalra rakni. Az eddigi designos oldalad is nagyon tetszett, az összes eddigi kinézet is nagyon szép igényes volt, úgy mint ez. 

Végezetül gyönyörű a blogod kinézete, és elképesztő, hogy ennyi mindent egyedül értél el. Csak így tovább! 


További sikeres blogolást kívánok! 



Kritika #43 - The fault in ourselves

The fault in ourselves 


A fejléced érdekes, tökéletesen illik a blogodhoz, nekem tetszik. 
A háttér is tökéletesen illik a blogodon mindenhez, a dolgok harmonizálnak egymással. Az egyensúly és a harmónia tökéletese a blogodon. A színek harmonizálnak egymással, minden passzol mindenhez.  Jó ötlet volt, hogy a lila és a szürke különféle ajánlatait használtad. 
Az oldalakban és a modulokban is minden a helyén van. A modulok sorrendje jó, tetszett a kód amit alkalmaztál. A chat is tökéletesen illik a blogodhoz. 
/Már nem tudok többet írni, hisz a blogodon minden tökéletes./


A blogodon minden tökéletes, a harmónia és az összhang is. Szóval csak így tovább! 

További sikeres blogolást kívánok! 




2014. június 28., szombat

Interjú #6

Sziasztok!

Ismét egy újabb interjúval jöttem, az interjú Vacakról és az ő blogjáról készült.


1. Miért kezdtél el blogolni/írni?

Mindkettőt egyszerre kezdtem meg 2013 májusában. Emlékszem, mennyire be voltam parázva! 

2. Milyen hosszúra tervezed a történetet?

Legtöbbször - na jó, mindig - a hosszúságot kötetekben mérem. Hiába tudom, hogy az ilyesmire milyen kicsi az eshetőség, de mi más motiválna? A Robotok vs. Emberek kifejezetten az az egykötetes, folytatást nem igénylő lezárással betervezett történet lesz, ami két részre, talán háromra lesz bontva, s ezzel talán eléri a 20 körüli fejezetszámot. Remélem. 

3. Honnan jött a történet ötlete?

Ha jól emlékszem, épp az ötlet megszületésének napján ment a tévében a Terminátor. Kell ennél többet mesélnem? Az, hogy beleszőttem a harmadik világháborút, egy szükséges, mégis szinte szükségtelen lépés volt részemről. 

4. Mi motivált téged?

Hogy nem adhatom fel. Bizonyítani akartam magamnak, hogy igenis képes vagyok befejezést szülni egy történetnek, és bizonyítani másoknak, hogy igen, én ilyenekre is képes vagyok. Vannak álmaim. Ennél több motivációra nincs szükségem. 

5. Érezted már úgy egy-egy fejezet után, hogy nem érdemes tovább folytatnod az írást?

Az írás minden pillanatában elfog ez az érzés. Motiváció ide vagy oda, nem tudok nem arra gondolni, hogy valamit rosszul csinálok. 

6. A főszereplőid belső tulajdonsága mennyire hasonlít a te belső énedhez?

Tulajdonképpen az énem darabkáit osztottam szét női főszereplőim között. Mary lett a félénk, bezárkózott lány, aki valójában vagyok. Riley a vagány, eszelős csaj, aki lenni szeretnék. És Fallacy, a gondatlan, és bolondos barátnő, akivel én magam is meg lettem áldva, s amilyen én is szeretnék lenni valakinek. 

7. Amikor írsz, beleképzeled magad a szituációkba, és aszerint írod meg, ahogyan te cselekednél?

Megpróbálok a karaktereim fejével gondolkodni, ráhangolódni az érzelmeikre. Ilyenkor majdnem olyan, mintha én megszűnnék létezni, és csak ők maradnának ott, magukra hagyatkozva. 

8.  Előre megtervezed az eseményeket, vagy csak leülsz írni és hagyod, hogy spontán szülessenek meg?

A fontos momentumok már az első pillanatban a képzeletembe vésődnek, míg a töltelékcselekmények a megírás előtti éjszaka szüleményei többek közt. Tulajdonképpen ezek köré a képek köré épül az egész cselekmény, mivel az agyam nem hajlandó megszabadulni ezektől a gondolatoktól. Egyedül a párbeszédnél hagyom a spontán ötleteimet kibontakozni, s még ha a megírás után bénának is tartom az alkotmányt, legalább lett egy alapom, amire építkezhetek. 

 9.  Van valami szokásod írás közben? Mondjuk zene hallgatás, vagy hogy csak a nap egy bizonyos szakaszába tudsz írni.

 Volt már valaki úgy, hogy ült bambán a lehajtott laptopja előtt, és szó szerint nem voltak gondolatai, aztán egyszer csak, mintha villanyt kapcsolnának fel, felötlik benned az az egyszerű mondat, hogy írni kéne. És akkor már kapsz is előre, ezerrel ütöd be, hogy blogger.com, de mire az megnyitná a hőn vágyott blogot, az ihlet elszáll, te pedig úgy érzed magad, mint egy lufi, amit leeresztettek? Mert velem majdnem minden nap megtörténik ez a hülyeség. Ebből levonható, hogy csak az ihletnek élek, a zene mindehhez létfontosságú, ahogy az egyedüllét is. 


10.  Mesélnél magadról?

El szoktam olvasni, kik mit írnak egy ilyen kérdéshez. Legtöbben engedelmeskedve felsorolnak egy csomó tulajdonságot, hogy a mondat végét alig találod, mások meg maradnak a visszahúzódó ,,aki ismer, vagy meg akar ismerni, az felkeres egy elérhetőségemen stb." Vicces, velem pont fordítva van. Szinte biztos vagyok benne, hogy itt több dolgot tudnak rólam, mint a való életben bárki is. Ha valaki nem tudná, én vagyok a lány, akit senki sem tart számon, csak egy boxzsák vagyok, akibe bárki bármikor belerúghat, mert nem szól vissza. Ha látnátok az utcán, ne szólítsatok le, mert az ciki lenne rátok nézve. Tudom, mit gondolsz, mikor ezt most elolvasod. Nevetséges vagyok, de tisztában vagyok vele. Elvégre ez vagyok én.



2014. június 26., csütörtök

Blogajánló #3

Unconditionally 

Szereted a kezdeteben sötét hangulatú, szomorú történeteket? Akkor a legjobb helyen jársz! Hiszen itt egy izgalmakkal, megpróbáltatásokkal és rengeteg fájdalommal, szenvedéssel járó történetet olvashatsz!
A történet egy bizony lányról szól, ki a gödör fenekén élt sokáig. Megtudhatjátok milyen érzés a szomorúság, a fájdalom, a magány, és a szenvedés. 
Képes valaki kihúzni ezt a lányt ebből a mély szakadékból, vagy netán egyetlen megmentőjét is magával rántja? Ez mind kiderül, ha elolvassátok az Unconditionally című történetet. 


Anabell nem szereti önmagát.
Tulajdonképpen utálja.
A csuklója mindig sebes.
Gödörben él.
Megmentheti valaki őt?
Jön egy fiú, aki megkísérli.
De sikerül-e neki? 


A Prológus: 

Anabell sosem volt olyan lány, akitől az anyák óvva intették gyermeküket, sőt! Inkább ellenkezőleg. De azt nem tudhatták, hogy ettől függetlenül nincs egy barátja sem. Szeretett olvasni, de miután egyszer megpróbált az iskolában, többet már csak a saját szobájában falta a sorokat. A többiek valamiért... Nem szívlelték. Pedig ő nem tett érte semmit. Tényleg.
 - Anabell, ne vedd magadra! - a lányt Mrs. Clay szakította ki fájdalmas gondolataiból.
 Kedves volt a nőtől, de Anabellnek ez most édeskevés volt.
- Én csak... Egyszerűen nem értem őket! - alig bírta kimondani, hiszen már így is csak egy hajszál választotta el a sírástól. Az pedig végleges hiba lett volna.
 Mrs. Clay megigazította tökéletes kontyát, és biztatóan rámosolygott.
 Most pedig csak annyi történt, hogy a lány tudta egy kérdésre a választ, mire a többiek kicsúfolták.
 Aznap, Anabell az iskola után nem hazament. Kigyalogolt a közeli park tisztására, és letelepedett a selymes fűre. Végtelen fájdalmat érzett. Elege volt, mindenből. Akkor döntötte el először, hogy eret vág. Talán meg is öli magát. Mit ér hisz az élete? Nincs senkije, csak a szülei, de ők sem védhetik meg egész életében.
 Előszedte az ollóját, és végighúzta a csuklóján az élét. Először. Fájt neki, de nem annyira. Nem elég. Még több fájdalom kell. Másodszor. Most a másik csuklón is.


Részek a történetből: 

"Anaell ma sem hazament először, hanem a magában csak ,,vágóhídnak'' nevezett helyre. Elővette az új könyvét, melynek ,,A rossz lányok nem halnak meg'' címet adták. Bárcsak ő is olyan lehetne, mint a főhős! Bátor, és nem érdekli senki és semmi. Most újból eszébe jutott, miért is van itt, ezért nekiállt megkeresni a pengét, amit a hegyezőből szerelt ki. Első csík. Matek óra. Taylor megjegyzése a hajszínére. Pedig természetes szőke. Második csík. Irodalom óra. Troy, és az idézet. Harmadik csík Biológia. Mandy és az óvszer helyes használata. Mintha valaha is terhes lett volna! Összesen 6 csík volt, ami egy kicsit aggasztotta is a lányt, mert eddig a legtöbb 4 volt. Száját rágcsálva mérlegelte a lehetőségeket, végül mégis megtette.

Nézte, ahogy a cseppek szélsebesen csöpögtek le a zöld fűre, közben egyre erőtlenebb lett. Máskor nem szokott ilyen sok lenni a vér. Kezdett aggódni, de csak az agya egy eldugott sarkában, kívülről pedig úgy nézhetett ki, mint aki betépett. Forgott körülötte az ég, semmi sem volt már a megszokott. Próbált sűrűn pislogni, de egy idő után feladta, és ledőlt a puha fűre. "



"Anabell sikított volna, de telement a szája földdel, ezért maximum csak halk nyögdécselések hagyták el a száját. Egy izmos test nyomódott az övének, és befogta a száját.
 - Shh... Nem akarlak bántani. - a hang rekedt volt a cigarettától, de ugyanakkor szexi is.
 A lány érezte a ruhájából áradó cigaretta szagot, amitől megborzongott. A kéz lassan eltűnt a szájáról, de a fiú továbbra is rajta ült. Amennyire tudott, megemelkedett, és elkezdte köpdösni a földet a szájából.
 - Akkor megmagyaráznád, miért ülsz rajtam? - próbált nem kiabálni, de eléggé meg volt rémülve.
 - Joet, a kutyámat, minden este erre sétáltatom a közelben, de ma este teljesen megkergült. Kitépte a pórázt a kezemből, és erre kezdett el rohanni. Nem is tudom... A kutyák megérzik a bajt - vonta meg bocsánatkérően a vállát - Utánafutottam, és ahogy megláttam, hogy minden csupa vér... Megijedtem. - elcsuklott a hangja. - Aztán megláttalak téged, a kutyával.
 Leszállt a lányról, aki végre levegőhöz jutott. Meg tudta érteni a fiút. Felült, és fürkészni kezdte. Valami sűrű, fekete mintás póló volt rajta, de nagyon sokat nem látott belőle. Elkapta Anabell csuklóját, majd egy fűszállal cirógatni kezdte a hegeket.
 - Miért csináltad? - a lány szemeit kutatta, de az erősen kerülte a pillantását.
 - Nem is ismerlek... - hebegte megszeppenve.
 - Ja, igen. Daryl vagyok. - szája barátságos mosolyra görbült.
 - Anabell. - Anabell megpróbálta viszonozni, de lehet, hogy egy vicsor lett belőle.
 Egyáltalán miért érdeklődik utána Daryl? Bár mégis, tök kedves tőle.
 - Ana, ak... - nem tudta befejezni, mert Anabell közbevágott.
 - Anabell. Nem szeretem az Anat. - a fiú lassan bólintott.
 - Rendben. - a szeme a lány törékeny csuklójára siklott, és kedvesen folytatta. - Figyelj, nekem nyugodtan elmondhatod. Én is vagdostam magam... - felhúzta a ruhája ujját, és megmutatta a hegeket.
 Habozott. Megnyíljon-e a fiúnak, akit bár alig ismert, de mégis, hetek óta Ő a legkedvesebb hozzá. Már majdnem megszólalt, de az utolsó pillanatban meggondolta magát." 





Eredményhirdetés #3 - Legjobb főszereplő

Kedves Olvasók! 

Először is sajnáljuk a rengeteg csuszást, de mivel többen is zsűriznek eltart egy darabig míg az összes zsűritag elküldi a pontokat és még azokat összesítjük és kiválasztjuk a legtöbb pontot elért versenyzőket. Ráadásul van, hogy az egyik zsűritag már aznap elküldi a pontokat, ahogy elolvassa az üzenetünket, de attól még a többi zsűritagot is meg kell várnunk. (Mint a mostani esetben is két hetet kellett várnunk a másik két zsűritag pontszámaira...) 
Szóval kérünk titeket, hogy a legközelebbi eredményhirdetésig legyetek türelmesek, minden kategóriában próbáljunk minél hamarabb kihirdetni az eredményeket. Megértésetek előre is köszönjük! 


Visszatérve az eredményhirdetésre:

Meghoztuk a következő kategória eredményeit.  Az eredményekkel kapcsolatban, az állás nagyon szoros volt, a rengeteg főszereplő közül nehéz volt dönteni ki is nyerjen. 
Senki se keseredjen el, ha nem nyert, hiszen még számtalan blogversenyt fogunk rendezni ahol akár az utolsókból is lehet első!


Az első helyezett: 


Blagiék blogja (Raven Trienem) (Bogi) 



/Valamiért nem engedte a fejléc képét berakni./ 


She's Next Door (Alex) (Bia Joy) 


A nyereményetek pedig:  4 hétig reklámozzuk a blogotokat, + rendelhettek 3 dolgot a blogról (gondolunk itt: kritikára, blogajánlóra, interjúra, fejlécre, design átalakításra, stb...)





A második helyezett: 


Robotok vs. Emberek (Mary Leader, Riley Goode) (Vacak) 



Painful Charity (Borbát Rebeka) (Cassy Crockett) 


A nyereményetek pedig:   blogajánlót készítünk a blogotokról, + választhattok, hogy kritkát vagy interjút szeretnétek.  Emellett 3 hétig reklámozzuk a blogotokat.  



A harmadik helyezett: 







A nyereményed pedig:   2 hétig reklámozzuk a blogodat, emellett választhatsz, hogy kritikát, interjút vagy blogajánlót készítsünk a blogodról. 

***


Figyelem! 

Kérünk minden nyertest, hogy egyértelműen (vagy e-mail-ben vagy ennek a bejegyzésnek az alján, megjegyzésben) adja tudtunkra, hogy mit szeretne. Emellett, ha interjút, vagy fejlécet, vagy design átalakítást kértek, kérünk titeket, hogy írjatok nekünk egy e-mailt, amelynek tárgyában tüntessétek fel, hogy hányadik helyezettet értétek el, és természetesen a szükséges adatok is szerepeljenek az e-mailben.

Megértésetek előre is köszönjük! 

*** 
Gratulálunk a nyerteseknek, és senki ne legyen elkeseredve, ha most nem nyert, hisz még számtalan versenyt fogunk tartani, amelyeken az utolsókból is lehet első. 


A következő kategória amit ki fogunk hirdetni az a Legjobb NEM Fanfiction, tehát figyeljétek a blog bejegyzéseit, hogy semmiről se maradjatok le! 


Könyvajánló #1

Sziasztok! Hú, már nem is tudom megmondani, mióta nem írtam ide. Elnézést is kérek az eltűnésemért, most nem kezdek el magyarázkodni, de annyit azért elmondok, hogy csendesen végig követtem a blog eseményeit. Kritika írást továbbra sem vállalok, szerintem többet már nem is fogok, viszont Sakura beleegyezésével létrehoztunk egy új témát, ami nem más, mint a könyves ajánló, kritika. Itt is van az első könyvről:

Stephanie Perkins - Anna és a francia csók


A könyv borítója már korábban felhívta a figyelmem, de valamiért még sem éreztem azt késztetést, hogy el is kéne olvasnom a regényt. A miértjét nem tudom, ugyanis nagyon bántam volna, ha kimarad az életemből.
Ha valaki azt kérné, hogy ajánljak neki egy könyvet, ami tökéletes a kikapcsolódásra, tuti elsők között mondanám. Az a tipikus, aranyos, előre tudom, hogy mi lesz a vége, még is élvezem minden sorát történet. Olvasás közben sokat mosolyogtam, együtt nevettem és szomorkodtam a szereplőkkel.
Egyszerűen imádtam, hogy a könyv Franciaországban játszódik.  Régi álmom, hogy eljussak Párizsba, és bár megértettem Anna-t az elején, egyedül egy idegen városban, de akkor is Párizs! Én a helyében sokkal hamarabb elmentem volna városnézésre, első utam rögtön az Eiffel-toronyhoz vezetett volna, és tuti, hogy valamelyik hétvégén a Disneyland-be is ellátogattam volna. =D A leírások jók lettek, sikerült azt az érzetet keltenie bennem, hogy én is ott járok Párizs utcáin. Láttam az embereket, a macskaköves utakat a lábam előtt, éreztem a pékáruk édes illatát és magam előtt láttam a várost, amelyikről már tucatnyi képet keresgéltem a neten.
Egy nap viszont valójában is ott fogok sétálni az utcákon, és kívánni fogok valamit a Point Zéronál.
A cselekmény egyszerű, még sem unalmas, bár bevallom meglepődtem, (Spoiler) amikor is St. Clair anyja rákos lett, erre nem számítottam, és bár aggódtam érte is és a fiúért is, tudtam – legalábbis nagyon reménykedtem benne -, hogy a végére meggyógyul és minden rendben lesz. (Spoiler vége)
A szereplőket megszerettem, olyan valóságosak voltak. Jól kidolgozott, szerethető karakterek, akik nem tökéletes, ez által pedig emberivé váltak. Hosszú idő óta először nem idegesített a főszereplő, bár Anna párszor tett vagy mondott olyan dolgot, amit szerintem nem kellett volna, és sokkal hamarabb is együtt lehet volna, Étienne-vel, ha megbeszélik a dolgokat, valahogy még is megértettem a tetteit, és szerintem az ő helyében én is hasonló képpen cselekedtem volna. Bár szerintem Bridge-re jogtalanul haragudott ilyen hosszú ideig.
Ami nagyon tetszett, hogy a mellékszereplők is éltek, mindegyiküknek saját személyiségük volt, saját beszédstílussal.
Az egyik dolog, ami nem tetszett a könyvvel kapcsolatban, hogy a szereplők olyan tökéletes időzítették a belépőjüket. (Spoiler) Amikor Anna és Dave csókolózik, hirtelen a semmiből megjelenik St. Clair, majd mikor Anna és St. Clair táncolnak a klubba, teljesen véletlenül a srác barátnőjének a szobatársa pont ugyanott van, a parkban is, mikor végre elcsattan az első csók, ki bukkan fel? Mer. Bár mivel nem messze tőlük focizott, annyira ez nem volt véletlen, de akkor is. (Spoiler vége)
A végével is volt egy kis bajom. Szép volt, jó volt, olyan, amilyet akartam, de nekem talán egy kicsit csöpögősre sikeredett. Persze, lehet, hogy ez épp a kedvemtől is függött, mostanában a gyomrom nehezebben veszi be a nyáltengert, talán ha korábban olvastam volna, semmi bajom nem lett volna a végével sem, de ezt most már nem fogom megtudni.
 Megjegyzés: Kipróbáltam, és a telefon ébresztője, akkor is szól, ha a készülék le van halkítva.

Pontozás: A két aprócska negatívum ellenére, maximális pontszámot érdemel. 

5/5

2014. június 25., szerda

Design átalakítás #8

Sziasztok!
Ismét egy teljes átalakítással jöttem, remélem tetszeni fog a rendelőnek is.;)
(Ha valami nem tetszik, vagy szeretnél még valamit a blogra, írj nyugodtan :) )

Blog: /X /

Előtte: 





Utána: